A fagylaltos megvan — ebben nagyon reménykedtem —, akkor remélhetőleg a halsütő is, holnap majd megnézem, itt vannak a hippik, a régi törülközőkön ülnek a mólón, csak átaludtak több mint harminc évet
a tavalyi lejmolgató biciklis fiatalember viszont eltűnt, utoljára már nem álltam vele szóba, soha nem tudom meg, hogy értelmi fogyatékos volt-e, vagy inkább be volt szíva, amúgy nem volt nagyon leépülve, barátságos volt, de ápolatlan körmökkel
látszott rajta, hogy célirányosan szólít meg embereket, olyanokat, akiket szimpatikusnak tart, és most íme, tessék, elvonóra ment vagy meghalt
kit keresek, mit keresek évről-évre
az a tizennyolc éves gyerek ott állt az élet kapujában, érettségizett, felvételizett, és biztos volt abban, hogy felveszik az egyetemre — pedig annyi minden történhetett volna
az írásbelije jól sikerült, de a szóbelin homályos kérdéseket kapott, olyanokat, amelyekre még ma sem tudja a pontos választ
miért volt az egésznek olyan hangulata, mintha titkokat akarna kiszimatolni pusztán azzal, hogy a budapesti bölcsészkarra felvételizik
semmit sem tudott az életről, jó, hát valami keveset
este későn érkeztek meg, másnap lementek a strandra — inkább csak keskeny sáv a házak és a tenger között —, aztán déltájban elindult befelé a városba, és a túloldalon talált egy ugyanolyan strandot, és egy kikötőt, ahonnan hetente kétszer hajó indult Velencébe
komolyan azt hitte, hogy majd felülnek a szárnyashajóra, és átmennek egy napra?
menetrend szerint lehetett volna, bár hogy mit szóltak volna az útleveleikhez?, vízumra nem is gondolt
ráadásul a portoroži strandon ellopták a félretett pénzüket, a velencei kirándulás meghiúsulásához ez is szempontként veendő figyelembe
naiv volt, szerelmes és szerencsétlen, az ajándék csokoládét hűtőtáskába tette, később ezer ilyen történetet hallott
egyszer valaki repülőn vitt egy egész tortát, az ölében tartotta végig az Egyesült Államok egyik belföldi járatán
amikor hazaérkezett, ott volt az értesítés, hogy felvették, egy egészen jellegtelen piszkos borítékban, elmosódott feladói pecséttel
azután még a Balatonon is volt pár napot, a vonyarcvashegyi kempingstrandra járt fürdeni, Kosztolányi-regényeket olvasott a gumimatracon
Kosztolányi azt mondta, figyelj csak, ha akarod, elmondom neked, hogyan volt — és nem akart okítani
összebarátkozott egy német testvérpárral, akik szörfözni tanították a sekélyesben, természetes hangon beszéltek a jövőjükről, hogy agrármérnökök lesznek, vagy vegyészek, és nem volt semmi ha és talán
este a teraszon várta az augusztusi csillaghullást, és ahogy egyszer felnézett, megpillantotta a Tejutat, ahogy húzódott át az éjszakai égbolton
ez nyilván nem volt független Kosztolányitól, de mégiscsak látta a világmindenséget
a nyaralás végén Tapolcán nézte az elhanyagolt raktárépületeket, felettük a lombokat, és arra gondolt, hogy majd katonának beöltözve itt fog álldogálni (és aztán pont úgy volt, még a helyet is meg tudta volna mutatni)
aztán már nem csinált semmit, csak sétálgatott az utcán, egyenletesen erős szél fújt, a színek kezdtek eltompulni, közeledett a bevonulás napja
előző délután cipőkrémet vett, cipőtisztító felszerelést és tisztasági csomagot állított össze, már este kilenc volt, fél tíz, lefeküdt, aztán valamikor elaludt, de reggel hatkor ő is ott volt a vasútállomáson a MÁV-kultúrház nagytermében, vagy mi volt az, és kezdődött a névsorolvasás
arra gondolt, nekem ehhez az országhoz semmi kedvem
ide most másnaponként jön egy-egy tengerjáró, kilencszáz turistát engednek rá a városra, körbejárják, megnézik, eldobják; az erős fényben fürkészik a családtagjaikat — kikkel is élnek együtt —, arcukon az összezártság kimerültsége, aztán vacsorára eltűnnek, kiürül a városháza előtti tér
a fiatalember hihetetlenül barátságos és nyílt volt, sőt kedves (ha ez nem volna félreérthető), csak olyanokat tüntetett ki a figyelmével, akik könyvet olvastak vagy keresztrejtvényt fejtettek, az ájult napozókat messzire elkerülte
mindig délután jött, mintha előtte sziesztázna, utoljára a magyar futballsikerekről akart volna beszélgetni — akkor mégis gyengeelméjű lehetett
és most nincs
a parton még hullámzik a tömeg, itt a belvárosban csend van, hűtőgépek járnak valahol, néha felerősítik egymás zaját, olyan ez, mint amikor A Day in the Life című Beatles-dal utolsó, elhaló akkordja rezonálni kezd a stúdióbeli szellőztető berendezés hangjára
banális vagyok.
