A 16. század második felében Erdély valamelyik szász városából elindult egy fiatalember, aki később magát Hexerich von Kelchblattnak (Varázsló a Szirmok vidékéről) nevezte, hogy elsajátítsa a prédikátor mesterséghez szükséges tudást valamelyik német város egyetemén, ahogy ezt számtalan társa is tette. Az egyetemen aztán megismerkedett a kor legizgatóbb tudományával, az alkímiával. Kutatni kezdte a mágikus tudás ősforrásait, bebarangolta az akkori ismert világ nagy részét, közben nyelvét és vallását is többször megváltoztatta. Az észak-afrikai arab városokból, ahol a földi módon megszerezhető titkos tudást kereste, visszafordult Európába. Ős-bölcsességet kereső szenvedélye az Ibériai-félsziget talmudista tudósaihoz, majd a Brit-szigetekre vitte, ahol druidákat keresett. Őket nem találhatta, de Írországban megismerkedett az iskoláit Bordeaux-ban és Reims-ben végző, az ellenreformáció legfrissebb tudományosságával hazájába visszatérő Geoffrey Keatinggel. Keating találkozásukkor már Foras Feasa ar Éirinn (Írország története) című nagy munkáját írta, melyben az ír mitikus történeti hagyományokat akarta összeegyeztetni a kor történettudományával ellenőrizhető ír történelemmel. Hexerich von Kelchblatt hosszabb időt töltött el az ír tudós mellett. A kolostorokban őrzött kódexek történeteit gyűjtötték és rendszerezték. Innen (talán néhány éven át is tartó) londoni tartózkodás után a német fejedelemségek némelyikének érintésével hazatért Erdélybe, ahol egy elhagyott Ferences rendház romjai között húzta meg magát. Életének utolsó éveiben a rendház romos kerengőjének kertjébe ültette el a külországokból hozott magvakat, hogy amint a köréje gyűlt tanítványoknak mondta, „elplántálja élete történetének kertjét”.
Kovács Gáborján
