Az „irányított véletlen” – tetszik ismerni ezt a fogalmat? A modern művészetben számtalan módja, típusa, formája van, de valamennyinek közös alapja az a felismerés, annak tudatosítása, hogy az alkotás folyamatában a tervei, az akarata, a szándéka mellett a művész közvetlenül élhet az indulataival, az érzelmeivel, a spontán megnyilvánulásaival is.
Az érett művésznél ezt a gyakorlatot tudása, napi tapasztalata alapozza meg: ez az „irányítás” – és eztán következhet a „véletlen”. Kell hozzá találékonyság, a gyors felismerés és az alkalmazkodás képessége, újító kedv, fantázia. Kell a szűntelen „csinálás”, mert hiszen az alkotói folyamat állandóan változó helyzetei teremtik meg a véletlen szerencsés pillanatát, amit a résen levő művész azonnal nyakoncsíp vagy továbbfejleszt. És tudnia kell abbahagyni. Megítélnie, hogy a véletlenek sorozatában melyik érdemes az „örök életre”, a változóból, a pillanatnyiságból a kimerevített állandóságba átlépni.
A művésszel és a formálás aktusával különös kapcsolatban áll az anyag, az alkotás nélkülözhetetlen kelléke. Önmagában holt, tehetetlen valami, mégis, mintha volna akarata, nem teljesen passzív résztvevő a csinálás folyamatában. Tulajdonságaitól függően reagál a művészi gesztusokra, az alakítás fázisaira, „visszaüt” a maga módján. Az érett művész számol ezzel, s mintegy partnerként bánik az anyaggal.
Szolláth Katalin műveiben az anyag és a művész közös munkájában az utóbbi magas fölénye dominál. Amit csak megenged a fantázia és az anyag természete, mind része a fegyvertárnak. Keni, nyomtatja, itatja, dörzsöli, koptatja… és ha elégedetlen az eredménnyel, újra kezdi. A cél az a bizonyos érzékeny, vibráló felület, aminek a természeti őse a kopott fal, a málló vakolat, a rozsdás vas, a szúette fa látványa. Amióta bevonult a modern képzőművészet kifejező formái közé a természeti erők által szabdalt, sérült, kopott felület képi mása, gyakran alkalmazott nyelvi eszköz a festészetben. Szolláth Katalin értőn és sok változatban él a véletlen generálásának ezzel a változatával, mondhatni habitusának adekvát kifejezési formájaként. Munkáin érződik az izgalom, az odaadás, az új meg új forma és megoldás keresésének lázas öröme, kalandozás az irányított véletlen végtelen birodalmában.
Kováts Albert
A kiemelt kép Szolláth Katalin Kersztesablak II. című festménye.
