Ha az ember három napra Krakkóba indul, az enyhén komolytalan, operettgyanús dolognak számít. Vagy legénybúcsúnak. Csendes Tollék esetében mindkettő együtt.
Autóval utazni, barátokkal, kegyelmi és roppant fárasztó élmény. Öt ember egy térben, adott időre összezárva a legteljesebb alkalmi színház. Van idő, lehet össze-vissza ugrálni a fontos és a kevésbé fontos témák között. Viccelődni és komolykodni, zenét hallgatni vagy csak csendben figyelni, ahogy elsuhannak a szebbnél szebb tájak. Amikor már túl sok mindebből, meg lehet állni kávézni, sörözni, pisilni, elszívni egy cigit, vagy csak nyújtózkodni. Ha többször jártatok már arrafelé együtt, közös rigolyák alakulnak ki. Mindig ugyanott megállni, vágyakozni, hol kellene majd legközelebb mégis körülnézni, ugyanott ebédelni, ugyanabban a szlovák kiskocsmában csapolt sört inni. Kihagyni mindig ugyanazokat a szimpatikusnak tűnő helyeket a legnagyobb egyetértés közepette. Majd jövőre, felkiáltással. Így múlnak az évek.
És minden utazáskor van valami apró változás, ami eleve emlékezetessé teszi a túrát. Most éppen az, hogy ezúttal az őszi kalandozás helyett a legszebb tavaszban indulnak útra. Egy héttel ezelőtt még szinte tél volt, most szinte nyár már. Percenként zöldebb a táj, és hiába próbál mobiltelefonnal fotózgatni CsT, legfeljebb önmaga számára készíthet idézeteket. Nem jön át a zöld tucatnyi nyugtató és inspiráló árnyalata. A magyar mezőket lankás, dombos legelők váltják, majd észrevétlenül szlovák fenyvesekkel szegélyezett hegyi utakon száguldanak, síparadicsomokon át, ahol a majdnem harminc fokos meleg ellenére még foltokban köszönget rájuk a koszos hó.
Sok műhó semmiért. Ilyen ez az operettvilág.
Az út mentén évek óta vágyott fatemplomot is megnézik, és elvárásaiknak megfelelően tele van magyar szentekkel. Tapasztalt utazó, főleg, ha krakkovista, nem lepődik meg ilyesmin. A templomot fojtott fények öleik körbe. Már Lengyelországban vannak, tavaszi fényben az út is gyorsabban fogy, az idő is gyorsabban telik. Mire igazán elfáradnának, az úttól, önmaguktól, már a krakkói hosszú és egyenes bekötőúton vágtatnak. Soha ilyen könnyen nem találták meg a szállást, talán a GPS, talán a tapasztalat teszi. A zsidó negyed szélén, a Visztula partján, ahogy a mesében szokott lenni. Kicsit várni kell Jacekra, a lakást kiadó fiúra, de addig nézelődnek, körbejárják a tömböt, akár egy adott problémát. Krúdysta barátja mondogatta mindig, ha mesélt kalandjaikról, ti aztán tudtok élni, jutott eszébe Csendes Tollnak, ahogy elfoglalták a szállást. Egy fél pohár magyar bor az érkezésre a teraszon és indulhatnak is szokásos köreikre. Először a kifőzdébe, ahol időközben tulajváltás volt, átalakította és turista éttermet csinált belőle, a helyiek el is tűntek, egyedül esznek és többet vissza se térnek ide. Az egyszerű báj így tűnik el a minőséggel együtt. Már a céklaleves sem olyan, a pirogi is csak közelít. De. Csendes Tollék nem nyugszanak bele a vereségbe, nem hagyják magukat, irány az Alkímia, a legjobb igazi romkocsma, egy sör erejéig, amit csak a járdán állva tudnak meginni, úgy tele van a hely. Aztán a pici bódéban a szokásos csípős, óriás melegszendvics, a diablo. A csípősségtől felhevülve beülnek egy élőzenés bárba, ahol egy trió játszik, kellemes hangú énekesnővel. Mire vége a koncertnek el is fáradnak, de csak annyira, hogy hazafelé vegyenek még egy-egy sört, mert azt nem lehet hagyni, hogy beszélgetés nélkül múljon el az éjszakai terasz. Az ünnepelt-búcsúztatott tiszteletére egy hatalmas léghajó is felbukkan a teraszról látható kép keretein belül a legesztétikusabb helyen.
Sanyi testvér fél kettőkor beindít egy mosást a házbeliek és rendtársai nagy örömére, és amikor CsT is kidőlni készül megnézi, miért ül a kád szélén rendületlenül mosótestvére, látnia kell, hogy a digitális kijelzőt bámulja mereven, ami még ötvennyolc percet jósol. Igazán tiszták lesznek a ruhák, közel három óráig mosódnak, és hajnalban látomás fogadja a pisilni igyekvőt, a lakásban mindenfelé ruhák száradnak, finoman lengedezne a huzatban, mint egy JA-versben. CsT visszafekszik megkönnyebbülve és a látomással eltelve, még pár órára, reggelre aztán el is tűnnek, a teraszon lengedeznek vidáman – az ablakon keresztül kiköltözött, már olvasgató Sanyi testvér mellett – végig a korláton kiteregetve, a ruhái.
Discussion about this post