LegÚjabb Forrás

Karkó Ádám

 
meghasad az emberekben a tudat
 
meghasad az emberekben a tudat
mikor felismerik a költészet létezését
ahogy a természet ránk ugat
az irodalomban elvérzik
az önmagába vetett vers-forma
amit keretbe foglalna egy pesti utca
mint az a szobor a parton szem nélkül sírhatnánk
élettelen jelzőket látna meg a vak-táv
mint a saját magad metafizikája ahogy diktál
(meghalni az irodalomért sablon de létezik)
helyetted a nyomor az aki közhelyesen kint vár
 
Feljajong
Dobai Péter Lopott arccal című versének kezdősorára.
 
Ez is egy délután, zsongani hallom
a pesti utcák mai világát;
a metrón egy mindentől félő asszonyt
lök félre egy beképzelt királylány;
kikullogok a bástya alá este:
a város ilyenkor már rég nem zsong;
futni kezdek, felkeltem Budapestet –
minden újrakezdőn feljajong.
Fényképet készítek; emléket egy
lányról: lopott arccal, lopott csókkal,
elcsenek tőle pár tekintetet,
s általa békülök ki a Megváltóval –
 
felkészülök a tudathasadásra,
hogy belevesszek végül Pest zajába.
 
egy országszegleti ponton
 
nem messze ültem le a logodi utcától
sorra vettem a vonat elejétől
a busz legaljáig tartó életeket
a tenyérbe mászós arcokat
a pesti utcán térdeplő hajléktalantól
eljutottam a részeg egyetemistáig budán
elsétáltam a vár lábához
a hold félkövéren és sárgán világított rá
elhittem hogy csillagok vannak az égen
felismertem a meghajló égboltban az otthonomat
ami valójában egy kósza képzavar az életemben
mert kinek mond valamit is az otthon
laktam táton tokodon esztergomban
gyulán csabáneleken most meg budapesten
de néha tatabányán vagy éppen akármelyik
országszegleti ponton