LegÚjabb Forrás

Pencs Attila: Óriások a híd lábánál

 
Egy piszkosfehér hősugárzó igyekezett
felfűteni a kihűlt falak közti teret.
Súrlódási energiánkkal segítettük,
de inkább csak alkalmazkodtunk a hideghez,
ahelyett, hogy a hő eljutott volna hozzánk.
Bepárásodott az ablak, ahogy a szobából
elszívtuk az összes oxigént, és
kifújtuk a tüdőnkben felhalmozódó szén-dioxidot.
Hazudtál nekem, azt mondtad, annyira szúrt
a birkagyapjú, hogy a takaró alatt
egyetlen percet sem aludtál, persze a párnádon
virító nyálfoltot nem tudtad megmagyarázni.
Teljesen más dimenzióba képzeltük magunkat,
úgy vettük fel az ágy formáját,
mint ahogy a higany a fali hőmérőben
egyre magasabbra szökik.
Dolgozunk, és dolgozik a fűtőtest,
ma mindannyian túlteljesítünk.
Ez a szoba most a legkisebb nagyüzem,
és a higany az egyetlen folyadék, ami nem nedvesít.
 
II.
 
A fűre tetted a telefonom, azt mondtad,
ott könnyen megtaláljuk, és legalább
nem ejtem bele a folyóba.
Csak egymást visszük fel a hídra,
az értékeinket nem. A deszkák
nyikorgásától halt meg a víz, de a halak
bizarr elevenséggel hajszolták
az elkerülhetetlen kölcsönhatást
a Hold tükörképével.
Kétszer ekkora erővel,
az állad könnyen eltörné a kulcscsontomat.
Nem a monoton szuszogásom nyugtat,
hanem a fények teljes hiánya  – 
mások úgy gúnyolják: sötétség.
Téged meg annyira zavar a csend,
hogy a múltról, meg valamennyi
lehetséges jövőről beszélsz,
de, hogy most mi történik,
arra a kerti törpék a legjobb válasz.
Várják, hogy végre felnőjenek.
A februári ónos eső lemarta szemükről
a csillogást, piros kalapjuk elsárgult.
Szemben állnak egymással, feszült várakozással,
de sosem mondanak semmit.
 
III.
 
Tavalyi emlékeinket lezabálta a disznóólról
a mohó középszerűség.
A falu határán a masszív ganészag
eszembe juttatja, hogy mindig itt
a legkellemetlenebb a fogínyvérzés.
A betonra ráférne a töredezettségmentesítés,
biztos a lemezek és a földkéreg mozgása,
biztos csak a megyétől akart eltávolodni.
Mire hazamegyünk az első busszal,
talán sikerül. A sörpadok mellett
hagyott őszinteség, kinek a szaga ?
A tiéd már biztosan nem.
A te illatod most dohány, fű, sör,
és valami olcsó, gejl parfüm.
Pont ettől az enyhén szúrós, hányingert
keltő matériától leszek szerelmes.
 
IV.
 
Én vagyok az alak a sarokban,
lenn az alagsorban. Így már
nem lehetek szabályos.
Két alak voltunk, mégis egyetlen
árnyék a tablóképeken. Az ölelés
alapállapot, szótlan hiány, és
megint, mint a mágnes, tudod:
vonzóerők az ellentétes pólusokon.
Körülöttünk vasreszelék. Nem látlak.
Magam elé képzellek, meztelenül
gitározom a szőnyegen, zsályaszagban.