„A siker létráját nem lehet zsebre tett kézzel megmászni.”
/Arnold Schwarzenegger/
.
Biztos léptekkel közelítettem meg,
.
de látva,
hogy ő is úgy ül és néz és lélegzik, mint mi,
már félúton peregni kezdtek könnyeim.
.
Kendőjét adta,
fújjam bele orromat,
s én fújtam is erősen, lássa:
van itt, ha kell akarat.
.
Majd megvallottam, mennyire szeretem;
lángoló sorait, a sereget,
amivel lefejezte generációját,
kikre mint bűzlő hullákra,
ha egyáltalán emlékezünk.
.
Elsúgtam, hogy én is írogatok néha,
nem nagy sikerrel,
de lehetne ez máshogy is…
.
… és ujjai közé csúsztattam izzó kéziratom.
.
Otthon aztán mindent elmeséltem,
hogy elkezdődött, jelt adtam magamról!
.
És jött húgom, hőspalástom rám csatolta,
és jött anyám is – kezében babérkoszorú.
Apám elővette a kivételes alkalmakra
tartogatott óriás reflektorunk:
.
itt az idő, fiam, ha leszáll az est,
családunk címerét az égnek eresztem,
bújj ki szépen az üregből, és lépj rá végre
az égiek által is neked szánt útra.
.
