mágikus ujjbegyek. Emléktáj

Miért utazott az észak-dunántúli ipari rezervátum törzsfőnöke Nyugat-Dunántúlra? Vagyis miért utazik minden héten egyszer makacsul Sopronba Csendes Toll? Régi történet, többször elmesélte már az elejét. A térde miatt. Valamikor, sok-sok évvel ezelőtt, amikor még fiatalabb harcos volt, csupán a baráti kosármeccsek után fájt a térde, enyhén, ami a következő heti mérkőzésig éppen elmúlt. Aztán lassan, egyre jobban fájt, többször abbahagyta és újrakezdte miatta a kosárlabdázást. Majd végleg felhagyott vele, csak a futás, kocogás maradt. Különböző orvosokhoz járkált, térdspecialistákhoz. Volt, aki azzal nyugtatta, úgyis szellemi munkát végez, ne aggódjon. CsT nem hagyta magát, kitartóan kereste a megoldást. A futást is abba kellett hagynia. Maradt a biciklizés, a gyaloglás. Meg akarták műteni a lábát (eltörni, éket vágni bele, majd saját csípőcsontreszelékkel kitömni stb.), de műtét előtti éjszaka meggondolta magát, amit orvosa is helyeselt utólag. Hinni kezdett egy másik térdspecialistában, aki kiderítette, évekkel korábban elszakadt a térdszalagja, azért kopott le annyira a térdporca. Injekciókúrák és gyógytornagyakorlatok sem segítettek. Amikor menni se nagyon tudott, megműtötte a lábát a specialista, még aznap, saját „lábon” hazamehetett a kórházból. A műtét után egyáltalán nem lett jobb a térde, hamarosan ugyanúgy és fájdalmasan sántikált újra. Egy nap aztán egyik Hegyi Barátja nem nézhette tovább bicegését, megszervezte és elvitte egy természetgyógyászhoz.

Miért utazik Csendes Toll minden csütörtökön Sopronba? Nem felolvasóestre és nem is kiállítás megnyitóra, sem a Berzsenyi Líceumba, sem pedig a Festőterembe, hiába nagyon kellemessé mosódó emlékek. Ősz óta, mióta hetente járkál Sopronba, nem kereste fel kedvenc helyeit, kávézóit, borozóit, csupán praktikusan jön-megy az egyetemi csarnok és az állomás között. Élete az állomásokon és a vonaton zajlik. Egy másik élet lehetősége. Megfigyelni az embereket, mintha csak zenét hallgatnál kikapcsolva a külvilágot, olvasni komolyat és könnyűt, belealudni, felébredni és folytatni tovább. Tudni, melyik állomáson mit és hol érdemes. Enni vagy kávét inni. Izgalmas és roppant fárasztó dolog, mint az utazás mindig. Kétszer egy óra oda, kétszer egy óra vissza. Közben lehet korrektúrázni, visszafelé akár dobozos Sopronit inni. Bambulni és koncentrálni. Otthonossá tenni az otthontalanságot, az úton levést. Szabadnak lenni. Haúúúú!

Hogy miért utazik mégis Csendes Toll hetente Sopronba? Nehéz kérdés, amire a válasz se egyszerű, hiába látszik annak. Az állandó nosztalgia miatt biztosan. Felszállni Tóvároskerten és hangolódni csak néhány állomáson keresztül, zenével a fülhallgatóból vagy éppen csenddel. Várni, hogy agyad fogaskerekei beinduljanak, elővenni valami fontos dolgot, félkész verset, átolvasásra váró szöveget, interjúkérdéseket, bármit, amihez kicsit ki kell zökkenni, amihez éppen ennyire kell kikapcsolódni a napi rendszerből. A nosztalgia pedig nem szűnik Szőny felé, sokadik heti alkalommal sem. Gyerekkora helyszíneit pásztázza a vonatablakból, az állomásnál pedig mindig összeszorul a szíve. Le kéne szállni. Most. A megálló az ártérre néz, egy holtágra, gyönyörű buja növényzettel övezve. Ahhoz már elég öreg CsT, hogy ezeken az élményeken rég túl legyen, ahhoz meg még nem elég öreg, hogy már csak a gyerekkorára emlékezzen. Ezek a tájak időtlen emlékeket idéznek a maguk változatlanságukkal, ez a varázsuk, a titkuk valójában. És ez éppen abból fakad, hogy rendkívül poétikus hely, mint a hasonló árterek általában, bár Csendes Tollnak ez eszébe se jutott gyerekkorában. Nem tudott se poétikusságról, se más helyekről. Időutazás is ez a konkrét vonatozás, az öntudatlan idők felidézése, a boldog gyerekkoré. Visszavágyva arra létmódra, amikor a jelent 100%-osan át tudta élni. Hiába, hogy a szülei elváltak, folyton előtte veszekedtek, az iskolában kiabáltak vele, anyja minden nap plusz feladatokkal kínozta stb., mégis boldog időszak volt. Ez a táj, a part, a folyó, a lassú, meleg és poros délutánok mindent feloldottak. Ha nem ért haza időben, ez gyakran előfordult, legfeljebb jól összeszidták. Ha halat fogott és hazavitte, visszavitették vele a folyóba. Ha kóbor kutyát, vele együtt repült. De soha nem adta fel. Nem tudta, mi az a feladás. Csendes Toll szülei három műszakban dolgoztak, az anyai nagyszülők vigyáztak a gyerekindánra egy szőnyi kertes házban. A paradicsomban. Hétvégéken és nyáron a legtökéletesebb szabadságot élhette át. Nemcsak a Duna-part vonzotta, a hatalmas kert mögötti elvadult kórházkert is, az egykori Esterházy kastély parkja. Oda bemászva, teli izgalmakkal, félelemmel a csősztől, és olyan dzsungellel, ami elképesztően varázslatos volt. Összevissza nőttek a legkülönbözőbb és legkülönlegesebb fák, bokrok és virágok. Azokból lopott mindig nagyanyjának és anyjának. Órákig ücsörgött nagyapja gyümölcsfáin, a lombokba burkolózva kóstolgatta az ízes gyümölcsöket. Vagy az egérszagú kukoricagórét csukta magára, ha olyan kedve volt. Az ártéren bolyongott órákig. Biztosan azért törnek rá Csendes Tollra ilyen intenzitással a múlt emlékei, mert épp most suhan el e tájak mellett, melyek még mindig pontosan ugyanolyanok. A komáromi állomáson rostokolva van ideje jegyzetelgetni. Évente kétszer legalább végiggyalogolja az árteret a gyerekeivel és Kutyájával, hiszen a szőnyi temetőbe menet több mint tíz éve ezt az utat választják. Kicsit hosszabb, macerásabb, de ez a rituális ösvény apjához és nagyszüleihez.

Miért is utazik Csendes Toll minden hét csütörtökén Sopronba? Írhatná, hogy szert tett egy fantasztikus gyógyítóra, aki szerek és műtéti beavatkozások nélkül képes segíteni a rászorulókon. CsT nem nagyon hisz az efféle dolgokban, de kénytelen volt megtapasztalni, barátja kérlelhetetlen unszolására, hogy efféle csodák bizony léteznek. Kicsi és fontos csodák. A legelső, késő őszi alkalommal, amikor ráállni is alig tudott bal lábára, a kezelés végén fájdalommentesen lépcsőzött, sőt, egy szál alsógatyában és papucsban kiment a gyógyítóval és futnia kellett, ami meglepő módon ment. Mindez egy kis ujjbegypresszúrás energiaátadás révén történt, időlegesen, mint utólag kiderült, ezért kell hát hetente elzarándokolnia Sopronba. Nem csak ezért. A gyógyítóval első alkalommal olyan mély barátságba merültek, ami azóta is a hét egyik fontos napjává emeli a csütörtököt. Lelki hangoltságról van szó, ami villámcsapásszerűen derül ki két érzékeny ember között. A normál testhőmérsékletnél egy, illetve a másik kezének két celziusz fokkal több ujjbegyei zenére matatnak az emberi lények fájó részein. Csendes Tollnál Dire Straits és Jethro Tull. A zenéről folytatott hosszú és elemző eszmecserék mellett életéről is sok mindent mesélt CsT-nek, és mivel pszichológus végzettséggel is rendelkezik, rendesen kifaggatja újdonsült indián barátját is. Ricsi, Sanyi bá’, Csendes Toll számára komolyan, Sándor, nyugdíjba vonulása után fedezte fel magában ezt a gyógyító képességet egy kínai mester segítségével. Részéről hárítja a mágusságot: „mindössze egy szívvel-lélekkel dolgozó terapeuta vagyok”. Az egyetem tornacsarnokának mosdójában rendel, állandóan keresik és vannak nála. Sportolók és egyéb sérültek. Naptárja reggeltől estig tele van nevekkel, ezt látja maga mellett Csendes Toll hétről hétre, ahogy ül az asztalon, mégis fáradhatatlan és nyugodt. Mindig. Pedig folyton 38 fokos lázban égnek az ujjai.