Máthé Andrea, Jász Attila: Merre? Hová? – Dechandt Antal kiállításának megnyitója

Budapest, Karinthy Szalon, 2022. március 1.

. 

i/

Égbe húzódó lények mulandó anyagból

megálmodva, ismeretlen népek mesefigurái,

képzeletünk ősi hőseinek megvalósulásai

fából, tűzből, emlékpatinából, lélekmadzagból.

.

ii/

A szellem ráncai lélegzenek az arcokon,

kard- és lándzsaféleségek által vívott harc,

közel az ég könnyűségéből érkező rokon,

de visszahúzza a föld nehézsége, ellentart.

.

Ha szoborra és a szobrászatra gondolunk, akkor általában és elsősorban a kő- és bronzszobrok jutnak eszünkbe, mivel időtállóbbaknak tarjuk ezeket az anyagokat, mint a fát. Megcáfolja azonban ezt, hogy a Földünkön található legkorábbi fából – vörösfenyőből (amely fa Velence tengerben álló alapját is képezi) készített szobor kb. tizenkétezer éves; Shigir idol[1] a neve, és jelenleg a Jekatyenburgi Nemzeti Múzeum őrzi. Arckifejezése erős érzelmeket mutat, szája mintha kiáltana.

Magyarországon a XIII. századtól kezdve maradtak fenn faszobor emlékeink, főként felvidéki városokból, nagyrészt Madonnák, szentek szobrai, amelyek magas színvonalukkal beleilleszkednek az akkori gótikus stílusú európai stílusvonulatba. A későbbi századokból említhetjük neves európai művészek ismert fa alkotásait, mint például Veit Stoss Krakkói oltárát[2] vagy Tóbiást és az Angyalt[3] ábrázoló kettős szobrát, Gregor Erhart[4] és Donatello[5] Bűnbánó Magdolnáit vagy Donatello Keresztelő Szent Jánosát.[6] Mindezek többszáz évesek, és régi nagyszerűségükből semmit sem veszítettek; és bár a barokk kortól kezdve a művészetben visszaszorul a fa alkalmazása, azonban mindig is jelen volt és van a szobrászat anyagai között, még ha  kevésbé hangsúlyos helyen is; nem ismert széles körben az sem, hogy legújabb kori neves szobrászok, pl. Alberto Giacometti[7] vagy Henry Moore, de Antony Gormley[8] is készített fából szobrokat, vagy a német szobrász Rudolf Wachter[9], akinek egész életművét gigantikus faalkotások teszik ki.

Dechandt Antal faplasztikái ennek a tradíciónak folytatói, emberi alakot, fejet, arcot ábrázolnak, tekintenek valamerre, de célt nem látó tekintettel, koordinátákat nem találva a térben, ellentétben említett szobor-elődeikkel, amelyek emberközpontú történetek vagy mítoszok kontextusába ágyazódtak, és így tudtak támasztékul vagy iránymutatóul szolgálni.  A térinstalláció szobrai és képei utalhatnak arra is, hogy üres teret generált a megváltozott világ, digitalizálódott, virtualitássá alakult, mesterséges intelligenciával ellátott robotok és metavilágok tűnnek fel, amely az ember számára nem mutat egyetlen követendő irányt vagy kapaszkodót, és bevallottan meg sem kísérli azt, inkább elbizonytalanítja abban, mi az, amit valóságnak tekinthet. A teremtett emberi lény azonban – a lélek megsebződése nélkül – nem mondhat le emberi lényegéről; belső igénye szerint szüksége van középpontra, az egységre, mert a szétszórtságban, a tőle idegenben maga is szétesik. Dechandt Antal a szobrai, festményei mindezt opponálják, és így sugallnak némán valódi történeteket: a természet erejéről, amelyet a fák is hordoznak: a tölgy, a körte, az alma fáinak energiái, aurája, amelyek ezekben a faplasztikákban élnek tovább, jelezve azt is, hogy ami élő, az élő marad különböző metamorfózisok, átalakulások és átalakítások után is, amelyeket a szobrász keze nyoma, világra adott válaszainak érzékenysége, a fához fűződő személyes viszonya hozott létre.

.

iii/

Meztelen águjjak nyúlnak, nyújtózkodnak

a fehér égi sebhelyek, a felhők felé, emberré

akarnak válni, történhet bármi, nyújtózkodnak

felfelé, amíg el nem érik végül Isten fekhelyét.

.

iv/

Szőlőkaróként létezni, kivárni, amíg a szobrász

felfedez és átalakít, kibont, kicsomagol és újra-

gondol, érzéseket ébresztő dologgá, merre, hová

is fordulhatnál segítségért: csak e karókon túlra.

.

Dechandt Antal speciálisan egyedi vonásokkal megformált lényeinek, emberi, illetve a karóplasztikákban amorf, kötözött és madár- és angyalszerű alakjainak – amelyek emlékeztetnek Alberto Giacometti ismert, vékony figuráira[10] – középpontjuk van, az emberi mivoltra utaló formavilágukkal – vagyis a „ki vagyok én” pozíciójából – teszik fel a kérdéseket: Merre? Hová? Mindezt a kiállítás rendezése is hangsúlyozza. Mintha az ember süllyedőben lenne, a föld felé tartana – mintha ’maga alattiságra kényszerülne’ – mégis a felszínen tartja fejét, nem engedi, hogy elnyelje a lehúzó erő, illetve csoportot alkotva együtt van másokkal, de keresve-kutatva különböző irányba néznek a tekintetek. Mindegyikük karaktere más, egyedivé formált, így különbözik és ellentétezi – de távolról utal is – Antony Gormley Field/Mező című művére,[11] amely 210 ezer kis amorf emberi agyagfigurát helyezett a földre, jelezve az emberi özönlést. Dechandt Antal fából készített fej- és térszobor-installációja egy másik oldalról mutatja be ezt az emberi stádiumot: individuumok tekintenek célt, irányt keresve, távolságuk egyszerre intim és személyes, nem foglalják el egymás terét, nem mennek túl közel egymáshoz, de elég közel vannak ahhoz, hogy kapcsolatba léphessenek egymással: tapintat és diszkréció jellemzi ezt a proximitást. A karóplasztikák különös fejű és alakú lényeinek labirintusszerű térbeli elhelyezése szintén az útkeresésre utal mozgalmasabb formában, és arra is, hogy bár nincs egyetlen kijelölt út és választható irány, de nem lehet kereszteződések, egymás felé fordulások, vagy éppen elfordulások nélkül járni még úttalanul sem.

Az installáció szerves részét képezik a fejfestmények is, amelyek kétdimenziósan tükrözik a fejszobrokat, láthatóbbá teszik az arcvonásokat. A fejplasztikák színes festékkel patinázottak – akár csak a régi korok faszobrai -, visszafogott színeik és vonásaik a képeken erőteljesebben jelennek meg, arcformájuk – amely a forma és deforma közöttiségének játéka – hangsúlyozottabb.

Az installáció világának negyedik csoportja az égetett technikával készített fejszobroké, amelyek absztraktabb megformálásukkal különböznek a többi figurális műtől. Azonban a három fej formájának hiátusokkal, ürességekkel megjelenített, jelzésszerű kialakítása és az égetés nyomai új jelentést és értelmezési lehetőséget teremtenek. Hiányzó darabjaikkal, üres felületeikkel emlékeztetnek Bruno Catalano[12] hiányokkal és ürességgel megformált emberszobor figuráira.

.

v/

Időtlenné öregített fejek, archetipikussá gyűrt arcok,

mivel a test válaszai az ég üzenetei, evilági karcok,

ismerős ismeretlenek e jól titkolt bábeli világban,

szemeik kitártan, néznek, megváltás után kihánytan.

.

vi/

A középponttal érdemes személyes viszonyt ápolni,

ahogy az ágról is ijedtében felfelé röppen a madár,

láthatatlan, de eltéphetetlen szálat húzva maga után,

tekintetünket, érdemes a látszólag üres ég felé tájolni.

.

Dechandt Antal Merre? Hová? című szoborinstallációja rétegeinek további megfejtését, kibontását a látogatókra, a szobrok nézőire, a befogadókra bíznám, hiszen mindegyikünk számára adott a lehetőség, hogy feltegye magának ezeket a kérdéseket, és választ adjon rájuk, ha szeretne; akár magában, akár másokkal együtt. Az élő fa életet sugalló szobrainak labirintusszerű elrendezése, a köztük való járás, a séta közbeni gondolkodáshoz ösztönző erőt ad, ahogy ezt az ókori peripatetikus filozófiai iskolák gyakorlatából és tapasztalataiból ismerhetjük. Kívánunk minden látogatónak meditatív-kontemplatív elmélyülést és felismeréseket hozó labirintus-járást, vagy akár bolyongást ebben a nem mindennapi, különös szoborlabirintusban.

.

[1] Shigir idol/bálvány, vörösfenyőből faragott, több daraból álló szobor; kb. 2,8 m magasságot rekonstruáltak, de feltételezhetően 53 m magas lehetett; Szverdlovszki Regionális Múzeum, Jekatyerinburg, Oroszország, 1890-ben találták meg.

[2] Veit Stoss oltár, vagy Mária oltár, 1477-1489, fa, Krakkó, Mária bazilika

[3] Veit Stoss: Raphael angyal és a fiatal Tóbiás,1616, hársfa, 97 cm, Német Nemzeti Múzeum, Nürnberg

[4] Gregor Erhart: Mária Magdolna, cc. 1515-1520, hársfa, 177x44x43 cm, Párizs, Louvre

[5] Donatello: Bűnbánó Magdolna, 188cm, fehér nyárfa, 1453-1455, Firenze, Museo dell’Opera del Duomo

[6] Donatello: Keresztelő Szent János, 1438, fa,140 cm, Velence, Frari, Capella di SanGiovanni Battista

[7] Alberto Giacometti: Kalitka/Cage, 1930-31, Moderna Museet, Stockholm; Bámuló fej/Gazing Head, 1929, Tate Modern; https://www.theguardian.com/artanddesign/2017/may/21/giacometti-tate-modern-master-of-all-things-thin (2022.02.19.)

https://www.theupcoming.co.uk/2017/05/08/giacometti-at-tate-modern-exhibition-review/ (2022.02.19.)

[8] https://antonygormley.com/sculpture/chronology (2022.02.27.)

[9] https://rudolf-wachter.de/ (2022.03.01)

[10] Alberto Giacometti : Face to face, La Clairière, 1950. Collection Fondation Giacometti, Paris https://www.modernamuseet.se/stockholm/en/exhibitions/alberto-giacometti/face-to-face/ (2022.02.19.)

[11] Antony Gormley: Field/Mező, agyag, 1989-2003. https://antonygormley.com/projects/item-view/id/245 (2022.02.10.)

[12] https://brunocatalano.com/ (2022.02.27.)