Fenyvesi Orsolya: Ostrom, Kalligram, 2015
Azok, akik olvasták és kedvelték Fenyvesi Orsolya első kötetét, a Tükrök állatait (JAK–Prae.hu, 2013), bizonyára érdeklődéssel veszik kézbe a költő és műfordító második kötetét, mely az Ostrom (Kalligram, 2015) címet viseli. Az újabb versek sem tematikusan, sem hangvételükben nem térnek el jelentősen a korábban megismert költeményektől. A szerző azonban szerencsére nem ismétli önmagát: a Tükrök állatai és az Ostrom között – minden szemléletbeli hasonlóság ellenére – érezni némi különbséget. Az újabb versek mintha kissé nehezebben megközelíthetőek lennének.
A kötet első verse így kezdődik: „Ketten vagyunk” (Ostrom, 7.) – az utolsó vers pedig így végződik: „és ott leszek én, és nem lesz senki más.” (Rezsimváltások, 75.) Érdekes elmozdulás ez, az együttlét megállapításától a teljes és végleges egyedüllét előlegzéséig. Ilyen jellegű elmozdulásra, átalakulásra számos példát találunk a kötetben.
A könyv három nagyobb egységből áll: Oroszlán bújik a kőoroszlánhoz, A Nap fényének labirintusa, Látni fogjuk őket. Van valami sejtelmes ezekben az alcímekben, s ezt a sejtelmességet fedezhetjük fel a versek képeiben, s abban a hangulatban, mely az álom és az ébrenlét közti állapotra jellemző. „Fehérre fehéren a fehér / – nem tudtam felébredni.” (A vihar, 63.) Ezt az álomszerűséget fedezhetjük fel az Üvegtesti homály című vers kezdő soraiban is: „Akárhová nyílik egy ajtó, / amint megpillantom, már kiléptem rajta.” (25.)
A titokzatosság, talányosság remek példáját adja a következő kétsoros: „A vadállatok bátorsága / lakott.” (Új mitológia, 18.) A jelentések, az értelem elrejtettségének kérdésével is találkozhatunk a versekben: „Egy repedés a szöveten, és / kibomlik, ami rejtve volt: / az életem, ahogy elképzeltem / alvás helyett.” (Arccal a jelennek, 48.)
A szerző első kötetének egyik legjellemzőbb sajátossága igencsak erős vizualitása volt, s megállapíthatjuk, hogy a látvány kérdése az új versekben is fontos szerepet játszik. Így szól a Teremtéstörténet című vers: „Amikor a test legfontosabb tulajdonsága / a szenvedély, a Föld húsa / átalakul / mindazzá, amit látunk.” (13.)
Fenyvesi Orsolya második kötete, az Ostrom, kitűnő könyv, mely egy rejtelmes és álomszerű világba vezeti az olvasót. „Így utazom, és múlt időben mesélem el magam: / gondoltam, voltam, éreztem. / De a történeteim házakról, kertekről, élőlényekről / szólnak, dobbanásnyi töredékeiről a fénynek, / és amit látok, az csak a testem / légifelvételen.” (Határátlépések, 28.)
Szűcs Balázs Péter
Discussion about this post