„Ritka sólyom ez – fehér a tolla, piros a szeme – varázs-sólyom. Ha ide ültetem a nagy fémtükör elé, azt látom a tükörben, akit akarok. Figyeljetek csak.” (WS)
„Fehér Sólymom, szép madaram,
rövid-röptű boldogtalan,
mutasd nekünk a Jász Attilát”
JA-tükör: Így szeretnék megöregedni, ha megérem, ahogy Fehér Sólyom testvérem. Nem vonulni rezervátumba, se ipari-, se biorezervátumba, fönntartani egy tipinyi területet a hegy tetején, függetlenül mindentől és mindenkitől. Éppen csak akkorát, ahol élni lehet, ami körül lehet dolgozni, tenni-venni. Ahol ágyad mögött éppen elfér legutolsó hét főműved, ha nyitott ajtónál dolgozol a kíváncsi szellő éppen meglengeti a plafonra szerelt fedelesszárnyú repülőmaketteket. A falon Kondor Béla és egy-két saját kép keveredve, az asztalon egy hatalmas Leonardo-album, két kézzel is komoly dolog megemelni, ezért gyönyörű kódextartót aplikál hozzá Fehér Sólyom. Róla beszélek, példa számomra és talán más számára is az lehetne, én mindenesetre így szeretnék megöregedni. Készíteni a Tarkovszkij-filmeknek egy díszdobozt, amelyre olyan ikon kerül, amit még maga Andrej is megirigyelne, most a festőre, Rubljovra gondolok. Ezt sosem fogja illetéktelen szem látni, nem azért készült. A hét főművet takaró, elfedő faburkolat eleje is egyedi, tetején könyvespolc lesz, hisz Fehér Sólyom rendhagyó módon még olvas. A polc mellett marad egy kis üres hely, megtervez oda egy kis szekrényt, aminek az ajtajára Muzsnay-motívumokat farag. E kis szentségtartót, amibe talán az ajándék pálinkáit fogja tartani, szintén nem fogja látni senki. Néhány barát, aki meglátogatja. Már nem érdekli a megfelelés, a kifelé dolgozás, mindig is befelé törekedett, néha meg lehetett nézni kiállításokon, meddig jutott. Az utóbbi időkben, mióta főműveit elkészítette, csak a dolgát teszi, megcsinálja, amit kitalál, hogy az egy repülő- vagy épületmakett, szekrényajtó vagy albumtartó, mindegy. Most már minden főmű, bármihez nyúl. Nem akar kiállítani, sosem akart, csak adódott, kiállították néha, óriási dolog hát, hogy most látni lehet rejtett művet, először nyilvánosság előtt a főműveket. Így szeretnék megöregedni, ilyen fiatalosan, tevékenyen és nyugodtan, de nem fog menni. Ehhez reneszánsz alkat is kéne, amilyen Ákosé. Nemcsak azért, mert polihisztor, festő, egyedi és sokszorosító grafikus, szobrász, érmész stb. mint nagy kedvencei, Leonardo és Michelangelo, nem csak. És nem is azért, mert szemlélete hasonlóan kozmikusan teljes, mint mestereié. Nem csak. A nem eladásra, nem kiállításra készített korábban felsorolt dolgok (szekrényajtó, makettek, díszítőikon stb.) gesztusa is rokonítja. JA, és tegnap épp CsT vagy JA(?) születésnapjára dekorált szellemmel töltött palackot és palacktartó dobozt saját, itt is látható motívumaival. Hogy jobban értsük ősolyomságát, elmesélek egy tantörténetet Michelangelo da Muzsnayról.
„Fehér Sólymom, szép madaram,
rövid-röptű boldogtalan,
mutasd nekünk a fiatal Michelangelo Buonarrotit.”
Michelangelo-tükör: 1494 fagyos firenzei telén a tizenkilenc éves, de már roppant híres Michelangelót furcsa dologra kérte fel Toscana ura, Piero de’ Medici egy tapadós hópelyhekben gazdag éjszakán. Készítsen számára hóból szobrot a palota udvarán. Húsz aranyért. A város csodájára járt másnap a hószobornak. Michelangelo apja végre büszke lehetett fiára. Mindezt életrajzíróitól tudjuk. De azt már nem, mit is formázott meg a Michelangelo által készített hóember. A legmúlandóbb anyagból a legrövidebb életű szobrot készítette el a művészet történetének egyik legzseniálisabb embere. Fehér Sólyom pontosan ugyanez a szellemi beállítottságú, reneszánsz alkatú, roppant jó humorú ember. Mert az is nagyon fontos… A derű. A derűsen deres vagy deresen derűs megöregedés, mint Michelangelo, Leonardo vagy az emlegetett hószobor…
„Fehér sólymom, szép madaram,
rövid-röptű boldogtalan,
mutass nekünk egy Csendes Tollat.”
CsT-tükör: Így szeretnék megöregedni én is, békésen és elfogadva, amit a mindennapok adnak. Fizikális és szellemi erőnlétet, egész-séget. Ami a lélekből fakad, a fennen szárnyaló lélekből. Hogy a feladatával, a dolgával foglalkozik, ha kell, fát vág a fiának, ha kell főművét csiszolgatja, mikor mit lehet. Nem akar semmit, minden jó, ahogy van, elfogad hideget és meleget, alkalmazkodik. A létezés minimumán egzisztál a baji hegy tetején, Kőrösi Csomáról olvassa Baktay Ervint vagy Kondor Bélát arról, miért nem fogadott megalázó és méltatlan megrendeléseket, miközben éhezett. Muzsnay Ákos mindig megtalálta szellemi támaszait, Leonardóban, Michelangelóban vagy Supka Mannában. A szakmai partnereket barátaiban, barátaiban a szakmai partnereket: Püspöky Istvánban, Kárpáti Tamásban, Kovács Péterben vagy Kurucz Istvánban. E nevek fémjelzik a legmagasabb minőséget, amit ő is képvisel.
„Fehér Sólymom, szép madaram,
rövid-röptű boldogtalan,
mutasd nekünk a művészet igazságát, a Hamvas Bélaságát.”
Hamvas-tükör: A felvidéki filozófus – aki szintén tudott egy s mást arról, egy inotai raktárban vagy épp szentendrei kertben, hogyan kell megöregedni – idevágó tantörténete a Karneválban:
„Valaki Athénben a visító malacot olyan pompásan utánozta, hogy híres ember lett. A másik a hírt megirigyelte, és köpenye alá igazi malacot rejtett. Most jön a vicc. Az igazi malac senkinek se tetszett, megint csak a művészt tapsolták meg. Miért?, kérdi ön. Talán mert a malac nagyon is igazi volt? Vagy a művész igazibb, mint a valóság?”
„Fehér Sólymom, szép madaram,
rövid-röptű boldogtalan,
mutasd nekünk az Arctalanokat”
Arctalan-tükör: Muzsnay Ákos figurái nem öregszenek. Ákos képein az egyik legszembetűnőbb dolog, hogy figurái rendszerint arctalanok. (Vagyis nem látszik a koruk.) A gondolkodó ember hajlamos lenne már-már valami átfogóbb elméletet gyártani e felismerés mögé. Hogy Ákos vissza akar térni a reneszánsz előtti alakábrázoláshoz, hisz jól tudjuk a reneszánsz (amit annyira kedvel) lendületével kerülnek az archetipikus szentképek helyébe egyedi arcok, egyházi vagy világi megrendelők arcmásai. Felfoghatnánk akár az önarckép hihetetlen népszerűségével való szembefeszülésnek is, vagy akár valami elvont többlettartalom megjelenítési szándékának, azáltal, hogy többnyire múmiaszerű gyolcsokba burkolt alakjainak nincsen arca. A mester maga szerényen csak ennyit mond erről egy interjúban: „Ez valószínűleg oda vezethető vissza, hogy nem szeretnék túlságosan konkrét lenni… az már túlontúl egyedi lenne.” Ám vigyázzunk az ilyen kijelentéseivel, félrevezethetnek. Szereti a tréfát. De. Most megérlelt döntésről van szó. Az arc, az ego megjelenítése helyett valamit az örök emberi dolgokból szeretne megmutatni. Ha jól figyelünk, Ákos arctalan tükreiben önmagunkat láthatjuk meg…
„Fehér Sólymom, szép madaram,
rövid-röptű boldogtalan,
mutasd nekünk a gyolcsba csavart, feltámasztott Lázárt.”
Lázár-tükör: Avagy van-e élet a halálon túl? „És kijöve a megholt, lábain és kezein kötelékekkel megkötözve, és az orcája kendővel vala leborítva. Monda nékik Jézus: Oldozzátok meg őt, és hagyjátok menni.”
Hagyjátok repülni Fehér Sólymot! Hadd tegyen próbát megint, íme!
próbarepülés közben (M.Á.-nak)
egy nap, amikor a festő tekintetétől kísérve levegőbe emelkedik
az általa tervezett gép,
óriási vászonszárnyak, akár egy őskori madáré
egy nap, amikor alá kap egy éppen felszálló légáramlat,
kiszámíthatatlan irányba sodorja, legendák magasába,
alatta hívogató a mélység
egy nap, amikor eltelt néhány évszázad és valósággá válik
sárkányrepülő képében a tervrajz, és kiderül, hogy
a lehetőség tényleg benne volt abban a tekintetben
egy nap, amikor, a szakadék széléről kíséri az álomgép
emelkedését és zuhanását, da Vinci szolgájának halálát,
próbarepülés közben válva szabaddá
Discussion about this post