Lovas Ildikó legújabb könyve, az Amikor Isten hasba rúg 2020-ban jelent meg az újvidéki Forum Kiadó gondozásában. Az írónőt Urbán András kérte fel egy monodráma írására a Kosztolányi Dezső Színház számára, mely felkérésre az eredeti tervtől eltérően egy több szereplő belső monológjából álló szöveg született.
Az Amikor Isten hasba rúg a „Rekonstruálás” alcímet kapta, ami rögtön egyfajta támpontot ad az értelmezéshez. De mit is rekonstruál a kötet? A könyv felütésében a szereplők névsora a következő: „Gyerek/Fiú: Ifj. Brenner József, Anya/Nagymama: Brenner Józsefné szül. Decsy Etelka, Apa: Csáth Géza, Anya: Csáth Gézáné szül. Jónás Olga, Kisolga/Lány: Székely Endréné szül. Brenner Olga”. A rekonstrukció „tárgya” tehát a Brenner/Csáth család. Csáth Géza a mai napig egyike azon magyar szerzőknek, akik esetében az életút és a munkásság leválaszthatatlannak tűnik egymásról. Az azonban talán keveseknek jut eszébe, hogy a köztudatban élő Csáth-kép egyfajta kanonizáció eredménye, mely Lovas szerint Kosztolányi Dezső a Nyugatban megjelent, Csáth Géza betegségéről és haláláról című írásával indult el. Csáth hagyatéka és annak kezelése ebből a szempontból is vizsgálható: mennyire etikus a szerző magánjellegű dokumentumait közönség elé bocsátani, mennyiben feleltek meg a hagyatékőrzők, irodalomtörténészek eljárásai a szerző intencióinak? Már csak azért is aktuális ez a kérdés, mert legutóbb a Petőfi Irodalmi Múzeum Csáth. A varázsló halála című, 2019 áprilisától 2020 októberéig látogatható kiállításán láthatták az érdeklődők a naplók és a személyes dokumentumok megrázó részleteit, többek között azt az írást, amelyet Jónás Olga halála előtt vetett papírra Csáth: „Közös elhatározással lettünk öngyilkosok”.
Lovas Ildikó ennek a kanonizációs folyamatnak az ellenében határozza meg művét: „ez a rekonstruálás – kifelé – tiltakozás a beskatulyázás ellen, amely megtörtént Csáth Gézával nem egy, hanem nagyon sokféle értelemben. Régóta érdekelt, mi motiválta unokatestvérét, Kosztolányi Dezsőt, hogy alig két hónappal Csáth halála után megírja a Nyugatba azt a szöveget, amely, mai szóval élve, inkább karaktergyilkosság, semmint emlékezés. Tisztelgésnek pedig semmiképpen sem nevezhető. Ugyanakkor az is érdekelt, miért nem tudta megírni Kosztolányi a Mostoha című regényt, vagyis Csáth Géza életét, amire maga Csáth kérte. […] Nem vagyok lélekbúvár, nem is áll szándékomban erre ilyen módon választ adni. De választ adni akartam – ezért írtam meg ezt a könyvet” – fogalmazott az írónő egy (a Vajdasági Előretolt Helyőrség online felületén 2020. december 19-én megjelent, Brenner Jánossal folytatott) beszélgetésben. Ebből adódóan a kötet főként a család eddig háttérben maradt figuráira koncentrál, akik kevésbé kerültek reflektorfénybe (vagy nem abban a minőségükben, ahogy a könyvben megjelennek). Erre utalhat az is, hogy neveik helyett családban betöltött szerepük jelöli őket (például „Anya” vagy „Gyerek”). De ez a megoldás azt is tükrözheti, hogy a szerző elsősorban a család koordinátarendszerében értelmezte a karaktereket. Lovas művében több szövegrész tartozik nőkhöz, mint férfiakhoz (pontosabban egy férfihoz: ifjabb Brenner Józsefhez/Csáth Gézához). Ez a folyamat is egyfajta rehabilitációs törekvést szolgálhat. Az írói gesztussal remekül szembeállítható az a jelenet, amely Csáth büsztjének avatásáról szól, ahová lányát is meghívták: „[é]ppen azzal semlegesítettek, hogy elhívtak ide. Engem semlegesítettek, anyámat kitörölték, apámról meg eldöntötték, hogy áldozat. Tehát az alkalomhoz illően öltöztem” – mondja a Lány (Székely Endréné Brenner Olga [182.]).
A szöveg bizonyos értelemben történeti ívet kap, hiszen Csáth gyerekkorától eljut a felnőttkoráig és a halálát követő időszakig. A kötetbeli alakok emiatt többféle szerepben is feltűnnek az Amikor Isten hasba rúg lapjain, követve a családon belüli változásokat: például Decsy Etelka „Anya”-ként, majd „Nagymama”-ként; Brenner Olga szülei haláláig „Kisolga”-ként, utána „Lány”-ként; ifjabb Brenner József pedig eleinte „Gyerek”-ként, később pedig „Fiú”-ként szerepel. Szándékosan írtam ifjabb Brenner Józsefet, hiszen Lovas élesen leválasztja a fiatal „én”-t a kánonban ma is élő Csáth alakjáról, aki pedig „Apa”-ként aposztrofálódik a műben. A „Gyermek” és a „Fiú” révén a szerző Csáth azon „énjeit” mutatja be, akik a köztudat számára kevésbé ismertek. A két én szétválasztása adja magát, hiszen amikor ifjabb Brenner József felvette a Csáth Géza nevet, akkor bizonyos értelemben egy új identitást is választott magának. Mi, olvasók, Csáth Gézát mint „toposzt” ismerjük: „Divatos lett a fiam, mint egy cipő. Fölhúzzák, hordják, viselik, amikor már jól betörték, nem szorít” – mondja a Nagymama (Decsy Etelka [83.]). De erre a folyamatra a Lány (Brenner Olga) nézőpontjából is rálátunk: „Megölték volna a szerbek, de hogy ne tegyék, a határon magát mérgezte meg. Ha-ha-ha-hah! Nem is ismert szerbet. […] Akkor miféle otromba tréfa ez? Hatásvadász halottcsinálás? Művészi tor? Egy performansz, amit róla beszélnek el? Apám a bácskai Dillinger?” (45.) A Csáth-kultusz legfőbb – ha jól sejtem, valóban a szakirodalomból, folyóiratokból idézett – mondatai, melyek a ma is élő Csáth-képet táplálták/táplálják, a mű 194. és 195. oldalán expliciten is szembeállítódnak az Amikor Isten hasba rúg belső monológjaiból megismert történetekkel, nézőpontokkal.
Talán a fentiekből is kiderül, hogy Lovas Ildikó könyve másfajta fókusszal dolgozik, mint például a már említett A varázsló halála című kiállítás. A szexualitás és a függőség kevésbé kap központi szerepet benne, sokkal inkább a családban zajló belső folyamatok, viszályok, az egyes családtagok énképe (általában a család viszonylatában meghatározva, lásd például Jónás Olga „zsidóságát”, melyet Kosztolányi Dezső és felesége a történet szerint nehezen fogadott el: „Úgy beszélnek rólam, mint zsidó lányról. Nekem ez igen kínos és szégyellem. Néha azt látom az uramon, hogy ez imponál neki. Olyankor megrémülök, mert tudom, hogy az unokatestvérénél volt, aki engemet gyűlöl és megvet, ebben felesége erősíti”. [57.]), valamint Csáthhoz, Jónás Olgához, kettőjük halálához, illetve annak következményeihez való viszonyuk lesz hangsúlyos. Így lesz a mű központi motívuma a gyermek Csáth és anyja szoros kapcsolata, elsősorban Decsy Etelka oldaláról bemutatva; továbbá Jónás Olga, a feleség vállalt alávetettsége, és férje családjában és baráti körében érzett idegensége – ismét a női szereplő nézőpontját használva. Ez a kívülállóság visszatér Csáth és Jónás Olga lányának történetében is. De más motívumok is ismétlődnek a családtörténet körkörösségét érzékeltetve: a kis József bandzsasága – a szimbolikusan mindig az anya ölét figyelő bal szem – Kisolgánál is visszaköszön; vagy éppen a „potyka száj”, ami az írón (és annak különböző énjein) túl a Nagymamát és Kisolgát is jellemzi. De érdekes visszatérő motívum a fénykép is, melynek több értelmezési rétege is lehet: Csáth apja számos fotót készített a családról, ezeket a PIM kiállításán is megtekinthették az érdeklődők, ugyanakkor a fotó mint tárgy az emlékezést is szolgálja („Látsz még engem ezüst-nitrátban?” – teszi fel fiának a költői kérdést az Anya egyik monológjában [27.]), és ezzel együtt kimerevít egy pillanatot. Beállítottsága révén pedig a fotón szereplő egyén által játszott/vágyott szerepet is esszenciálisan magába sűríti.
A dráma mintha a transzgenerációs traumákat járná körül: hogyan öröklődnek az egészségtelen családi viszonyok, és hogyan határozzák meg magukat a szereplők azzal a súlyos családtörténettel a háttérben, ami nekik jutott. A családi tragédiák összefonódására utalhat az is, hogy egyes kifejezések szinte minden szereplő szájából elhangzanak: így a már emlegetett „potyka száj” szókapcsolat, vagy a címet is adó – számomra kissé elhibázottnak tűnő – „Amikor Isten hasba rúg…” kezdetű mondat. A szöveg ezen vonását azonban lehet úgy is értékelni, hogy a különböző elbeszélői hangok nem egyéniesültek eléggé. Mindazonáltal – ha elfogadjuk a transzgenerációs olvasatot – ebből a szempontból különösen izgalmas, hogy az írónő Czér Fannit, Csáth dédunokáját kérte fel a regény illusztrálására.
Fontos kiemelni, hogy fikciós alkotásról van szó, amelybe azonban gyakran beszüremlik a „valóság”. Így kerülhettek Lovas könyvébe részletek Csáth életművéből, hagyatékából, köztük például az a levél, amit öccsének, Dezsőnek írt: „Az átdolgozást csak Desire végezze!! Neki mondj el külön minden chronologice. És a naplókat / azaz az előle való lapokat / gondos átolvasás után add ki neki. […] Az összes neked szóló leveleket, amiket halálom után fogsz kapni, olvastasd el D.-vel. Neki mindenről kell tudni. Ezt kiegésziti: Walker naplóm, amit rakj össze […] és egyéb szexuális naplóim. Ezeket ne bizd senkire, és szállitsd el a Wertherin ládában, kézirataimmal együtt. Amit D.-nek átadsz – azt gondosan olvasd el: vannak dolgok, amiket ő ne tudjon. (Ezt te meg fogod tudni itélni.)” (92.) De a szerző azt is jelzi, hogy a mű kiindulópontjául a PIM Médiatárában megtalálható, Csáth Géza lányával 1997-ben Kelevéz Ágnes által készített interjú szolgált. Az intertextusokról így vall Lovas Ildikó: „mindenképpen szükséges volt az interjú, ahogyan a regőcei feleséggyilkosság esetében a Csáth Gézáéknál szolgáló cselédlány visszaemlékezése, amely szintén megjelent interjú formájában. Kellenek ezek a kapaszkodók, kell a leföldelés. Hiszen érzékeny anyaggal dolgozom: valós, egykor létezett ember életével.” (Brenner Olga hagyatékkal kapcsolatos viszontagságaira is reflektál a kötet: „A naplók? Azok földhöz vágtak engem. Szaladgáltam fűhöz-fához, dühös, könyörgő, felháborodott leveleket firkáltam kiadóknak, szerkesztőségekbe, a személyiségi jogaim, a vér szerinti örökségemhez való jogom, a családom múltjához való jogom, az apám életéhez való jogom, legalább előjogom, az anyám emlékéhez való jogom, a nő, az asszony, az anya, a lány jogán írtam. Süket fülekre találtam.” [103–104.])
Az Amikor Isten hasba rúg nem könnyű olvasmány. A monológok sora miatt a történet folyása nem mindig egyértelmű. Valószínűleg azonban nem is az volt a cél, hogy egy teleologikus elbeszélést kapjunk, sokkal inkább annak bemutatása, hogy a Csáth/Brenner család női tagjai hogyan élték meg a különböző tragédiákat – ideértve a hagyaték feldolgozását és a Csáth-kultusz kialakulását –, közös történetüket. Fontos kérdés, hogy az Amikor Isten hasba rúg mennyire mozog annak az etikusságnak a határán, amit a szerző kifogásolt a Csáth-recepcióval kapcsolatban. Véleményem szerint a tény, hogy Lovas megkereste Csáth élő leszármazottját, hogy elolvastassa vele a szöveget, még mielőtt a kiadónak elküldte azt, kompenzálni tudja a korábban elmulasztott gesztust a család felé. Másrészről, a kötet fikciós volta szintén a távolság megképzését segíti. Így fogalmaz az írónő a már idézett interjúban: „nem akartam elkövetni ugyanazt, amit Csáth Gézával szemben folyamatosan és szándékosan elkövetnek, csak én most a másik oldalról, mintegy Csáth Géza mellett. Éppen ezért a válaszaim kizárólag írói válaszok.”
(Forum, Újvidék, 2020)