Nem fékezett habzás

Szendi Nóra Zárványok című könyvéről

Első kötetes írókat olvasni jó. Van valami ellenállhatatlanul vonzó az első írás lendületében, abban, ahogy egy fiatal szerző mindazt megpróbálja összesűríteni, amit attól a pillanattól érez és tud, hogy megérik benne a gondolat: író lesz. Szendi Nóra kötete éppen ettől az elsőkötetességtől annyira izgalmas. Az íróvá válás folyamatának egy igazán általános útját mutatja be a legeredetibb módon. Kavargás a Múzeum körúton, avagy mit tegyen a bölcsész, ha minden bizonnyal író.
A Zárványok című kötet valóban zárványéleteket vonultat fel: egy fővárosi, jól szituált családból származó, intelligens, ezért csapongó, érzékeny, instabil lány felnőtté válásának mindenkitől való elszigeteltségébe, pótcselekvéseibe, a mindennapi űzöttségébe, vagy még inkább önkergetésébe vezeti be az olvasót. Kopp Irén, a regény narrátora a gyermek Dalai Láma, egy melodramatikus főhősnő és Woody Allen szerelemgyereke. Különböző szinteken működtetett beszédfolyama áradó, sodró lendületéből előtör a gyerekkor végének minden összegző levonása, egy fiatal nő minden túlcsorduló érzelme – a textust azonban igazán élővé azok a kiszólások, önreflexív gesztusok teszik, amelyek, sűrűségük folytán, hamar a szöveg narratívarendező elemévé válnak.
A szöveg hét, grandiózus, szinte teljesen egybefüggő fejezetből áll, amelyeket prizmaszerűen szétvet az emlékezés és a képzelet egy-egy epizódja. A szöveget minden bizonnyal a lassan kikristályosodó írásfolyamat felmutatása tartja össze: Irén, mint amolyan bölcsész-sztereotípia, a regény nagy részében készülődik a regény megírására – lassan derül fény arra a regényklisére, hogy az olvasó az említett könyvet tartja a kezében. A kezdeti önelbeszélés egy ponton hirtelen a főszereplő barátjára, Csurira – majd az utolsó egységben ismét vissza, a naplószerű elbeszélésbe – vált, ám ez ekkor már, a fenti magyarázat fényében, hihető, átélhető váltás-sorozat lesz. Ám ami ennél is több, a regény szövegformálásának magyarázójává válik az írás, vagyis az íróvá válás parodisztikus felmutatása.
Mindeddig nem szóltunk a szövegvilág egyik legjellemzőbb tulajdonságáról. A regény ugyanis drog-könyv: a különböző könnyű és nehéz tudatmódosítók valószerűtlen, öntörvényűen mozgó (mégis reális, a különböző drogok egyéni hatását követő) látásmódját követi. Képzelgések, eltévedések, menekülések, félrebeszélések kásás terében folyik előre Kopp Irén önelbeszélése, önmeghatározása. A drog használata, mint ismerős közeg, nyelvileg is belengi Szendi prózáját. A belvárosi, narkós szleng egyfajta tükre a főhős önmeghatározásának: törékennyé, néhol idegenné teszi a szöveg egészét, egy olyan szubkultúrába (és identitásképző nyelvébe) enged belátást, ami egyszerre vonz magához és tart el, akárcsak magát a főhőst.
A romantika irodalmának megidézését és a drogirodalom fényűző összevisszaságát vegyíti bölcsész-naplójába a Zárványok: a gyerekkorba vezető emléktöredékek idejétől a magyar szak elvégzéséig tart ez a stiláris játék, kiírva és megírva a szöveggel együtt saját íróvá válásának jelenét. Igazán újszerűvé azok a nyelvi trükkök és végtelenbe vesző szóvirágok adják, amelyek egyszerre túlírtak és reflektáltak: a jelzőkből és intertextusokból habosított próza egyszerre azonos önmagával és parodizálja önmagát mint rétegnyelvet. A nyelvi túlkapások és rejtett motivációk történetét írja meg ezzel a szöveg. Báját az adja, hogy tudja magáról, sőt, direkt túltolja mindazt, amit negatívumként megemlíthetnénk: a felpüffedt irodalmias túlcsordulást.
„A történet darabkái lassan süllyednek az aljzat felé. Nem akarok utánuk kapni. Áttelepítem az egészet a dobozomba, hínaras akvárium, halászgatok a zavarosban. Dezsavüláncolat az életem: egyre-másra öltenek testet a karneváli zuhanás elmosódott képei, a kellemetlenek is, persze, annyi eszem sincs, hogy előre kurrektúrázzak, legföljebb kipipálom, ami már megvolt.” Ha csak ez az egy mondat tartozna hozzá, már megérné elolvasni ezt a vaskos, 424 oldalas regényt. Mert Szendi szentenciaszerű mondatai olyan tudatos ritmusban fékezik be a szöveget, hogy még elámulni sincs időnk a mesteri manipuláción. Ám ellentmondva a soroknak, ez az első kötet nem a bekebelezés vágyából kelt életre, nem egy egyszerű pipa az első kötet után. A minősége: megkérdőjelezhetetlen. (FISZ könyvek – Apokrif könyvek, Bp. 2015)

Hutvágner Éva