Szendi Nóra Zárványok című könyvéről
Első kötetes írókat olvasni jó. Van valami ellenállhatatlanul vonzó az első írás lendületében, abban, ahogy egy fiatal szerző mindazt megpróbálja összesűríteni, amit attól a pillanattól érez és tud, hogy megérik benne a gondolat: író lesz. Szendi Nóra kötete éppen ettől az elsőkötetességtől annyira izgalmas. Az íróvá válás folyamatának egy igazán általános útját mutatja be a legeredetibb módon. Kavargás a Múzeum körúton, avagy mit tegyen a bölcsész, ha minden bizonnyal író.
A Zárványok című kötet valóban zárványéleteket vonultat fel: egy fővárosi, jól szituált családból származó, intelligens, ezért csapongó, érzékeny, instabil lány felnőtté válásának mindenkitől való elszigeteltségébe, pótcselekvéseibe, a mindennapi űzöttségébe, vagy még inkább önkergetésébe vezeti be az olvasót. Kopp Irén, a regény narrátora a gyermek Dalai Láma, egy melodramatikus főhősnő és Woody Allen szerelemgyereke. Különböző szinteken működtetett beszédfolyama áradó, sodró lendületéből előtör a gyerekkor végének minden összegző levonása, egy fiatal nő minden túlcsorduló érzelme – a textust azonban igazán élővé azok a kiszólások, önreflexív gesztusok teszik, amelyek, sűrűségük folytán, hamar a szöveg narratívarendező elemévé válnak.
A szöveg hét, grandiózus, szinte teljesen egybefüggő fejezetből áll, amelyeket prizmaszerűen szétvet az emlékezés és a képzelet egy-egy epizódja. A szöveget minden bizonnyal a lassan kikristályosodó írásfolyamat felmutatása tartja össze: Irén, mint amolyan bölcsész-sztereotípia, a regény nagy részében készülődik a regény megírására – lassan derül fény arra a regényklisére, hogy az olvasó az említett könyvet tartja a kezében. A kezdeti önelbeszélés egy ponton hirtelen a főszereplő barátjára, Csurira – majd az utolsó egységben ismét vissza, a naplószerű elbeszélésbe – vált, ám ez ekkor már, a fenti magyarázat fényében, hihető, átélhető váltás-sorozat lesz. Ám ami ennél is több, a regény szövegformálásának magyarázójává válik az írás, vagyis az íróvá válás parodisztikus felmutatása.
Mindeddig nem szóltunk a szövegvilág egyik legjellemzőbb tulajdonságáról. A regény ugyanis drog-könyv: a különböző könnyű és nehéz tudatmódosítók valószerűtlen, öntörvényűen mozgó (mégis reális, a különböző drogok egyéni hatását követő) látásmódját követi. Képzelgések, eltévedések, menekülések, félrebeszélések kásás terében folyik előre Kopp Irén önelbeszélése, önmeghatározása. A drog használata, mint ismerős közeg, nyelvileg is belengi Szendi prózáját. A belvárosi, narkós szleng egyfajta tükre a főhős önmeghatározásának: törékennyé, néhol idegenné teszi a szöveg egészét, egy olyan szubkultúrába (és identitásképző nyelvébe) enged belátást, ami egyszerre vonz magához és tart el, akárcsak magát a főhőst.
A romantika irodalmának megidézését és a drogirodalom fényűző összevisszaságát vegyíti bölcsész-naplójába a Zárványok: a gyerekkorba vezető emléktöredékek idejétől a magyar szak elvégzéséig tart ez a stiláris játék, kiírva és megírva a szöveggel együtt saját íróvá válásának jelenét. Igazán újszerűvé azok a nyelvi trükkök és végtelenbe vesző szóvirágok adják, amelyek egyszerre túlírtak és reflektáltak: a jelzőkből és intertextusokból habosított próza egyszerre azonos önmagával és parodizálja önmagát mint rétegnyelvet. A nyelvi túlkapások és rejtett motivációk történetét írja meg ezzel a szöveg. Báját az adja, hogy tudja magáról, sőt, direkt túltolja mindazt, amit negatívumként megemlíthetnénk: a felpüffedt irodalmias túlcsordulást.
„A történet darabkái lassan süllyednek az aljzat felé. Nem akarok utánuk kapni. Áttelepítem az egészet a dobozomba, hínaras akvárium, halászgatok a zavarosban. Dezsavüláncolat az életem: egyre-másra öltenek testet a karneváli zuhanás elmosódott képei, a kellemetlenek is, persze, annyi eszem sincs, hogy előre kurrektúrázzak, legföljebb kipipálom, ami már megvolt.” Ha csak ez az egy mondat tartozna hozzá, már megérné elolvasni ezt a vaskos, 424 oldalas regényt. Mert Szendi szentenciaszerű mondatai olyan tudatos ritmusban fékezik be a szöveget, hogy még elámulni sincs időnk a mesteri manipuláción. Ám ellentmondva a soroknak, ez az első kötet nem a bekebelezés vágyából kelt életre, nem egy egyszerű pipa az első kötet után. A minősége: megkérdőjelezhetetlen. (FISZ könyvek – Apokrif könyvek, Bp. 2015)
Hutvágner Éva
Discussion about this post