nem számolom a villámlás és a dörgés közt
eltelt időt, a másodperceket, semmihez
nem visznek közelebb, ami elkap, jobban te
vagy, mint amire bárhányan vártak, amióta
világ a világ, látod, ez is csak semmit mondás,
mondásaink pedig nincsenek, lefogytál, mint
polleneket a nyári zápor, úgy mosta ki sejtjeidet
az anyagból, ami elől álomba nem zuhanhattál,
mint egy villám, gracilis voltál, ideér-e hozzám
a vihar, ha ömlik, de néma marad a villám,
bármeddig számolhatnék, ha még
érezném a másodperceket oly pontosan,
ahogy a cseppeket, nem dörgést várok,
csattanást, ami után kétágra válik az idő,
ami lehetett volna, és ami lett, néhány pillanat
csak, míg mindkettőt érzem testemben, de addig
mindegy, melyiket nevezem halálnak, melyiket életnek.
.