Habár a Váci utcai szép napok szövegcsoport 1931 és 1932 között keletkezett elbeszélései közül az Egy pár ritka szép harisnya eltűnése a koronázáson című elbeszélés jelölhető meg az identitásproblémák szereplői névcserével vagy névmódosulással összefüggésben történő vizsgálatának legfőbb tárgyául,[1] a szövegcsoport további elbeszéléseinek elemzései is jelentős eredményekkel szolgálhatnak az említett problémával kapcsolatban. A Krúdy-próza és a francia regényirodalmi tradíció intertextuális kapcsolatainak, illetve az 1910-es évek második felének történelmi-társadalmi történései tekintetében a probléma további adalékaival is szolgálnak a szövegcsoport elbeszélései, kiváltképp három írás, a Váci utcai hölgytisztelet, A kaméliás hölgy színvallása, illetve A Nemzeti Tanács amazonja.[2] A szövegcsoport elbeszéléseit összeköti az a tény, hogy az események döntően Kikericsy kisasszony körül szerveződnek. Az említett három elbeszélés a szereplői identitás olyan képletét mutatják, amely nem írható le az egységes szubjektum kritériumai szerint. A névprobléma ettől eltérő esetét mutatja be viszont a szövegcsoport A cinkotai bádogos című elbeszélése. Míg az említett három szöveg a névproblémát a szereplői identitással összefüggésben egyértelműen az azonosság hiányaként problematizálja, addig A cinkotai bádogos a Krúdy-próza jellemző eseteként elkülöníthető inkognitó/fedőnév problémáját veti fel. A Kikericsy–Wulff Lili névcsere ugyanis csupán a cinkotai bádogos rejtélyes és félelmet keltő alakját meglátogató Kikericsy kilétét hivatott megóvni: „Kikericsy az óbudai varrónő ruháját és nevét vette fel, amikor a félelmetes cinkotai bádogos meglátogatására indult, aki zsírosbödönökbe szokta forrasztani női ismerőseit, és kertjében elásni. (Nyolc koporsót leltek a virágágyakban utána.)”[3] Nem is Kikericsy kisasszony vagy Wulff Lili az elbeszélés központi alakja, hanem a cinkotai bádogosnak a kékszakállú herceget megidéző alakja. A névcsere ebben az esetben nem érinti oly jelentős mértékben a szereplői azonosságot, mint az említett elbeszélésekben; a Wulff Lili név kizárólag fedőnévként funkcionál, az álnévhasználaton kívül Kikericsy kisasszony identitása nem mutat jelentős módosulásokat.
A szereplői azonosságokon túl az elbeszélések tér- és időviszonyai, illetve a szemléleti formák is összekötik a szövegcsoport darabjait, aminek következtében a nyolc elbeszélés elbeszélésciklusként is jellemezhető. Kikericsy kisasszony visszatérő karaktere a szereplői identitás különféle változatainak összevető jellegű elemzését is indokolttá teszi. Az elbeszélések ugyan Kikericsy kisasszony alakjáról összességében nem közölnek szubsztanciális információkat, abból a szempontból mégis egységesnek mutatkoznak, hogy Kikericsy alakját a békebeli időszak Váci utcai, belvárosi polgári-kispolgári miliőjének és atmoszférájának központi alakjaként mutatják be. A Váci utcai hölgyek csoportját, amihez Kikericsy kisasszony is tartozik, az elbeszélő ironikus beállítódását jól mutatva, a narráció „a Váci utcai korzó koszorúja”-ként[4] nevezi meg. Az alakjellemzések gondtalan,[5] köznapi kisasszonyként mutatják be Kikericsyt, akit a korzó és a Váci utca „lovagjai” és gavallérjai ostromolnak. A „régi világ” miliőjéhez hozzátartozik a lovagiság és a (19. századi) gavallérság[6] anakronisztikus megjelenítése, amely hozzájárul a gondtalan, kisszerű, probléma- és konfliktusmentes élet, a biedermeier életérzés megteremtéséhez.
A névcserének mindhárom kiemelt elbeszélés azonos változatát viszi színre: a kezdeti, eredeti szereplői nevet felváltja egy eltérő identitásváltozathoz társítható névvariáns, majd az elbeszélés fordulatának következtében rehabilitálódik az eredeti név- és identitásváltozat. Az említett három elbeszélés közül kettőben, a Váci utcai hölgytisztelet és A Nemzeti Tanács amazonja című elbeszélésekben az első világháborút követő időszak hazai történelmi-társadalmi változásaival és fejleményeivel hozhatók összefüggésbe Kikericsy kisasszony név- és identitásproblémái.
A Váci utcai hölgytisztelet című elbeszélésben a Tanácsköztársaság kihirdetése hoz radikális változást a békebeli világban.[7] Az óbudai kisasszony – érzékelve a történelmi változásokat – hirtelen kommunistaként identifikálja önmagát, az identitásváltás azonban megalapozatlannak minősíthető, hiszen nem belső indíték, ideológiai-társadalmi meggyőződés vezérelte, hanem külsődleges körülmények, a gyors lefolyású társadalmi-történelmi változások váltották ki. Mindezt alátámasztja, hogy a narráció a divat követéseként értékeli Kikericsy identitásváltozását: „Kikericsy kisasszony, aki mindig a divat áramlatával, »Svungjával« szeretett úszni, hálát adott magában, hogy a nagy kommunistával megőrizte a jó viszonyt, a kellő tisztelettel (az apostoloknak, szenteknek és nagy reformátoroknak kijáró tisztelettel) hallgatta Ezüstfűzfát a Váci utcában.”[8] A Tanácsköztársaság ideológiai eszméinek követése és a betagozódás divatkövetésként való megnevezése ironikus módon világít rá Kikericsy önazonosságának hiányára, illetve az uralkodó eszmék és társadalmi állapotokhoz való elvtelen alkalmazkodásra, amitől a kisasszony – az Egy pár ritka szép…-hez hasonlóan – a társadalmi felemelkedés és a személyiség jelentőségének megnövekedését várja.
Az új politikai rendhez való csatlakozás eredményezi névcseréjét, a Kikericsy szereplői név (Vörös) Katonánéra változik: „– Mindig erre vágyakoztam – mond a hölgy, aki (Vörös) Katonáné név alatt folytatta működését e naptól kezdve Budapesten.”[9] A kommunista identitás hiába megalapozatlan, Katonáné hamar és (belső) konfliktusok nélkül integrálódik és nyilvánítja ki feltétlen lojalitását, önmagát a kommunizmus által megtérített, a rendszer legnagyobb híveként állítva be: „Ön megtérített, hívebb híve nincs a kommunizmusnak a mai naptól kezdve, mint én – mondta lelkesen Kikericsy kisasszony, amikor a Váci utca sarkán a falról (sétabotjával kísérte a sorokat) Ezüstfűzfa, nagy csoporttól körülvéve, hangosan felolvasta a hirdetményt, amelyet a boldogult Tanácskormány minden házfalra kiragasztott.”[10] A proletárdiktatúra ideológiai és nyelvi elvárásaihoz (az „elvtárs” megszólítás használata) hamar alkalmazkodik. Szerelmét, Kompoltit például a bevezetett szesztilalom megsértése miatt állítaná Forradalmi Törvényszék elé. Hasonlóan a Tanácsköztársaság pár hónapig fennálló rendszeréhez, kommunista identitása nem sokáig marad érvényben. Egykori, eredeti identitásának és szereplői nevének visszaállítódását – hiába a „lovag” Törvényszék elé állításának parancsa –, éppen Kompolti iránt érzett szerelme váltja ki,[11] aminek eredményeképpen kimenti az Országház föld alatti termeiből. Kompolti iránt érzett, a „régi világ”-ot idéző polgári szerelmének köszönhetően változik vissza hithű kommunistából a Váci utcai korzó hölgykoszorújának békebeli tagjává, mindez pedig a név rehabilitációjában is tetten érhető, hiszen (Vörös) Katonánéból újra Kikericsy kisasszony válik. Kikericsy-(Vörös) Katonáné identitásváltozatai tehát meghatározhatók a kommunista „világmegváltó eszmék”-nek[12] való – átmeneti – megfelelés és a „polgári értelemben vett szerelem”[13] alapadottsága közötti különbségek alapján.
A Nemzeti Tanács amazonjábanKikericsy alakjánakszintén a politikai rendszer változásaival szinkron identitásváltozatai figyelhetők meg. A Váci utcai hölgytisztelet politikai-ideológia hátterétől nem függetleníthető módon Kikericsy ugyanis nem a proletárdiktatúra híveként, hanem a Nemzeti Tanács agitátoraként lép fel, és kapja ennek következtében a „forradalom öreganyja” megnevezést. Az ironikus titulus, amely mesterségesen növeli meg alakjának jelentőségét és helyezi az események középpontjába, a karakter metamorfózisával jár együtt: „S ebben a pillanatban valami változás történt Kikericsyvel. Nem a régi Kikericsy volt többé, hanem a forradalom öreganyja, amint őt a nagyszájú hírlapíró kitüntetésképpen megszólította. Papi reverendához vagy barátcsuhához hasonló, egybeszabott, zsákszerű női öltöny volt a testén, minden dísz nélküli barna anyagból, csak a szíve felett egy kis kokárda, mint valami titkos jelvény. Ez a ruha nyilván azt példázta, hogy a forradalom öreganyja lemondott nőiességéről, az úrinőket megillető megkülönböztető bánásmódról. Proletár lett, mint abban az időben a legnagyobb divat volt.”[14] A szöveghely felidézheti az Egy pár ritka szép… hasonló vonatkozású részét, amely a selyemharisnyát vásárló Kikericsyben a látomány hatására beállt változásokat rögzíti. Csakúgy, mint a kommunista identitás, a „forradalom öreganyja” identitása is integrálhatatlan a Váci utcai kispolgáréval. Az identitásváltozatok[15] egymástól radikálisan eltérő és megalapozatlan változatai az önazonosság hiányáról árulkodnak. A megállapítás a Váci utcai hölgytisztelet és A Nemzeti Tanács amazonja című elbeszélések referenciális kapcsolatai alapján kiegészíthető azzal a ténnyel, hogy ezekben az elbeszélésekben az identitásproblémák szoros összefüggésben állnak az aktuális politikai-társadalmi adottságokkal és rendszerekkel, azaz az őszirózsás forradalommal, illetve a Tanácsköztársasággal. A divatnak való megfelelés természetesen nem a ruházati szokásrendszernek, hanem a változásban és temporalitásában megragadható állapotoknak és körülményeknek (királyi koronázás, proletárdiktatúra, békebeli világ) való – az önazonosságot kikezdő, vagy annak eredendő hiányáról árulkodó – megfelelést és alkalmazkodást jelenti elsősorban. A divatnak való megfelelése, a divat ilyen értelemben vett követése az identitás – politikai-társadalmi állapotok és rendszerek változásaival együtt járó – képlékenységéről és instabilitásáról ad számot. A békebeli világ miliője, a Váci utcai, polgári, és a lovagi és gavallér erények hangoztatásával anakronisztikusnak beállított világ ezekben az elbeszélésekben úgy süllyed el, hogy helyét a kaotikus és gyorsan változó rendszerek és állapotok veszik át, és amely régi, békebeli világhoz legfeljebb a „polgári értelemben vett szerelem” illuzórikus lehetősége vezet vissza. Kikericsy és Kompolti színpadias egymásra találásai ugyanakkor nem keltik a szerelmi beteljesülés benyomásait, teátrális jellegüknél fogva inkább a polgári szerelem ellehetetlenülését, a régi és az új világ értékvákuumának tapasztalatait erősítik meg. Az első világháború, valamint az azt követő politikai rendszerek a szövegcsoport elbeszélései alapján éles történelmi és értékszemléleti cezúraként tételeződnek. A Nemzeti Tanács amazonjának zárlatában Kikericsy és Kompolti párbeszéde éppen a régi, polgári szerelem ellehetetlenüléséről szól,[16] és amely helyét nehezen megragadható, álidillikus szerelemkoncepció veszi át.
.
A kaméliás hölgy színvallása című elbeszélés
A Krúdy-próza 19. századi francia regényirodalommal való intertextuális kapcsolatai között ifjabb Dumas A kaméliás hölgy című regénye, illetve drámája kitüntetett jelentőségűnek mondható. A Krúdy-próza és ifjabb Dumas 1848-ban megjelent regényének intertextuális kapcsolatai döntően a tematikus hasonlóságok alapján jellemezhetők. A kurtizánjelenség miatt a hazai modernség egyes szerzői, így Krúdy számára is referenciapontnak számított A kaméliás hölgy, és vált Krúdy epikájában Gautier Margit egyes női karakterek identifikációs mintájává és lehetőségévé. A Krúdy-próza intertextuális kapcsolatainak azon esetei közé sorolható A kaméliás hölgy jelenléte, amelyek során a korábbi irodalmi tradíció kitüntetett alakjai a Krúdy-hősök számára identifikációs mintaként[17] hordozzák legtöbbször csak átmenetileg érvényes módon az azonosulás lehetőségét. Fontos azonban leszögezni, hogy az ilyen típusú identifikáció legtöbbször az írói névadásban nyilvánul meg. A Krúdy-próza gyakori eljárásaként emelhető ki, hogy egyes karakterek – akár csak átmenetileg is –, az érintett irodalmi hősök neveit viselik, ezáltal a szereplők értékelésében az azonosító tendenciák intertextuális vonatkozásai is érdemi funkcióval bírnak, jelentősen befolyásolhatják a szereplői identitás képleteit.
A kaméliás hölgy Krúdy-prózabeli jelenléte azonban az intertextuális viszonyok egy újabb vonatkozását is kijelöli. Az életmű széles kaméliás hölgy-utalásainak jelentős csoportja ugyanis nem közvetlenül ifjabb Dumas regényére vagy drámájára vonatkozó irodalmi utalásként funkcionál, hanem a századforduló irodalmi-kulturális és politikai életének népszerű kurtizánjára, Pilisy Rózára (születéskori neve: Schumayer Róza) tett utalásként. Az ilyen típusú kaméliás hölgy-utalásokat tartalmazó művek az életmű olyan, a referenciális valóság és az irodalmi fikció szoros kapcsolatára építő művek közé sorolódnak, mint A vörös postakocsi vagy a Hét bagoly. A Pilisy Róza életére vonatkozó történetelemek és motívumok számos Krúdy-műben fellelhetőek, akár a „Pest rózsája”, esetleg a „Pesti Kaméliás hölgy” megkülönböztető nevek használatával, akár úgy, hogy például A vörös postakocsi több műben is megjelenő, Madame Louise nevű karaktere és szalonja jól felismerhetően Pilisy Rózáról és életkörülményeiről lettek mintázva,[18] sőt, az említett karakter a Madame Louise és Donna Juana mellett a „fehér kaméliás hölgy” fedőnevet is viseli.[19] Nem mellesleg a nagyvilági szalont működtető női karakter színésznői képességeire, illetve romantikus regényalakokhoz hasonlított karakterére vonatkozó passzusok és allúziók egyértelműen ifjabb Dumas regényével és drámájával hozhatók összefüggésbe.
Az irodalmi reprezentáció más eseteiben Pilisy Róza fedőneveivel együtt szerepel. Példaként említhetők a Jockey Club és a Velszi herceg szöveghelyei. A Jockey Club egyik vonatkozó szöveghelye a pesti szalon miliőjét idézi, és a „Pesti Kamiliáshölgy”, azaz a Pilisy Róza Gautier Margit irodalmi alakjával való azonosításának eredetét is megadja: „– Okos gyereknek látszik – mondá dicséretesen a hölgy, akit Ambrus Zoltán elnevezése folytán Pesti Kaméliáshölgynek hívnak. (Az úrnő még idáig nem tudta, hogy az »isteni Ilus« milyen játékot produkált az esti előadáson. Az ő házába majd csak éjfélkor érkezik el a híre az ájulási jelenetnek, amikor a nem messzi eső Casinóban végleg megunják egymást az urak, és a füstös termekből átbandukolnak a Pesti Kaméliáshölgy jó szagú szobájába, ahol majd hajnalig folyik a triccs-traccs.)”[20] A Velszi herceg négy fejezete közül az utolsó A fehérkaméliás hölgy címet viseli. A fejezet egyik szövegpasszusa a „fehérkaméliás hölgy” szerelemféltésből elkövetett öngyilkossági kísérletéről számol be.[21] Az öngyilkossági kísérletről Krúdy a Pest rózsája című tárcasorozatában is írt: „Malonyai azonban egyszer egy fiatal írót azzal a megjegyzéssel mutatott be Rózánknak, hogy őróla mintázták Toldi Miklós alakját az Arany János-szoborhoz. Ebből az ismeretségből majdnem tragédia lett. Róza túl komolyan vette a maga »Bulyovszky«-ját, és miatta regényes körülmények között meg akart halni. Pisztollyal keresztüllőtte a helyet szíve fölött. A színészek közül Újházi és Szirmai urak sokkal mulatságosabb emlékkel távoztak a barátságos házból.”[22] (Több forrás is megerősíti, nagy valószínűséggel a „fiatal író” egy Pekár Gyula nevű férfi volt.)
A Váci utcai szép napok elbeszélésciklusának darabja, A kaméliás hölgy színvallása némi különbséggel, de A kaméliás hölgy és a Krúdy-próza intertextuális kapcsolatainak ezen csoportjába sorolható. Az elbeszélés a Nemzeti Kaszinó Liba-szobájában játszódik, ahová a kor jeles színművésznőjét, Pálmay Ilkát várták a lovagok késő esti mulatságra a népszínházi előadást követően. A narráció a részeg férfiak és a nők viszonyát úgy jellemzi, hogy a részeg férfiak mindig más és más alakban látják a nőket, mint amik valójában, és nem is tudják megkülönböztetni a részeg tudatállapot működését a valóságtól: „Egyetlen nő tízféle külsőben is megjelenik a részeg ember előtt. A részegség zagyvaságához tartozik a nők gyakori alakváltoztatása. Ugyanaz a nő lehet egyik percben szent életű apáca, csodálatos zárdaszűz, mintha jelmezestélyre öltözött volna. Míg a következő percben egy megvadult hetéra alakjában, tombolva, féktelen szenvedéllyel, dühös ösztönöktől lihegve mutatkozik ugyanaz a nő. Melyik az igazi? A zárdaszűz vagy a fúria?”[23] Az alakváltozás jelensége és lehetősége ebben a kontextusban tehát az illuminált állapothoz kötött.
A mulatságon jelenlévő Kikericsy kisasszonyt az egyik szereplő a kaméliás hölgyhöz hasonlítja. Ebből következőleg az előző elbeszélések alakváltásaihoz hasonló módon Kikericsy azonosulni látszik a francia regény és dráma női karakterével. Az azonosulás lehetőségét Kikericsy állítólagos színésznői múltja támogatja. A szerepjátszás a kezdetekben a Dumas-dráma történéseinek és cselekményének utánzásaként jelenik meg. Kikericsy meg is idézi Margit halálát: „– De hol van az a férfi, az a gyönyörű ifjú, akiért a színdarab utolsó felvonásában meghalok? – kérdezte Kikericsy, mint aki teljesen tisztában akar lenni szerepével.” Kikericsy kaméliás hölggyel való azonosítása elsősorban tehát belső szerepjátékként jelenik meg, amely során szerep és valóság még megkülönböztethető. Erre utalnak a narráció színjátékra, színjátszásra utaló kódjai, illetve egyes szereplői megszólalások is. A narráció azonban váratlan fordulatként Kikericsy öngyilkossági kísérletéről számol be, amelyre a korábbi szakaszokban még utalás sem történik. A megalapozatlan és váratlan öngyilkossági kísérlet okaként az ördögi sugallatot jelöli meg a narráció.[24] Hiába a kaméliás hölgy szerepének felvétele, a sikertelen kimenetelű öngyilkossági kísérlet módja (szívre szegezett pisztoly) és oka (másért való meghalás), valamint a beteget látogató illusztris névsor nem ifjabb Dumas regényének és drámájának eseményeire utalnak. A narráció a szerelmes nő önfeláldozó halálának romantikus motívumát aktivizálja, ifjabb Dumas regényében és drámájában Gautier Margit halálát ugyanakkor a nő gyógyíthatatlan tüdőbetegsége okozza, nem a romantikus önfeláldozás. Kikericsy kaméliás hölgyként elkövetett öngyilkossági kísérlete tehát nem ifjabb Dumas regényének és drámájának eseményeivel, hanem Schumayer Róza életének valóságos fordulatával áll kapcsolatban. Az irodalmi hőssel való azonosulás és azonosítás ezen típusa tehát a szereplői identitás nem azon változatát alakítja ki, amely során a cselekvés- és magatartásmódok azonosságai vagy hasonlóságai alapján létesíthető kapcsolat az elbeszélés és az irodalmi tradíció főhőse között. Annak ellenére, hogy a szerepjáték eleinte az irodalmi tradíció művét idézi, a történések az elbeszélés keretein belül valóságként oldják fel a szerepjátékot. Az irodalmi névadás példájaként említhető, hogy Pilisy Róza valóságos alakja a kurtizánlét miatt azonosítódik Gautier Margit fiktív, irodalmi alakjával. Kikericsy öngyilkossági kísérlete metafikciós gesztusként azonban egyértelműen arra utal, hogy Kikericsy számára nem ifjabb Dumas hőse jelenti a potenciális identifikációs mintát, hanem Pilisy Róza referenciális, egyes Krúdy-szövegekben kaméliás hölgyként megnevezett alakja.[25] Az ilyen típusú intertextuális kapcsolat tehát közvetett, és áttételes viszonyokat alakít ki, hiszen a referenciális valóság egyik kultikusnak mondható és a regényirodalmi tradíció figurájával azonosított, ezáltal is az irodalmi fikció terébe belépő alakja válik a Krúdy-hős identifikációs mintájává.[26] A Váci utcai szép napok azonosságproblémáitól és identitásképleteitől némileg eltérő módon, Kikericsy átlényegülése ebben az elbeszélésben tehát az identitás azon változatát eredményezi, amely referenciális valóság és irodalmi fikció dimenziójával egyaránt összefüggésbe hozható. Abból a szempontból viszont közös nevezőre hozhatók az elbeszélések, hogy Kikericsy átlényegülése, identitásváltása nem végleges, hiszen a kezdeti név és identitás rehabilitálódik a szöveg zárlatában. A kaméliás hölgyként megnevezett Kikericsy eredeti neve által válik újfent felismerhetővé Kompolti számára. Hasonlóan az előző elbeszélésekhez, a visszaintegrálódás legfőbb eseménye a Kompoltihoz való visszatérés: „– Mintha olyan volna, mint az első csókja, mikor még Kikericsynek nevezték! – Most is Kikericsy vagyok! – rebegte a Kaméliás hölgy, leleplezve inkognitóját. – Magáért akartam meghalni.”[27] Habár Kikericsy szereplői megszólalása a kaméliás hölgy szerepét inkognitóként írja le, aligha fenntartható az inkognitó azon funkcionális vonása, amely a felvett szerep és a valódi személyiség megkülönböztethetőségére alapozható, hiszen az öngyilkossági kísérlet jelentősége és tétje messze túlmutat az inkognitó szerepszerűségén.
Kikericsy identitásváltozatainak további vonatkozásaként kiemelhető Krúdy írói névadásának azon eljárása, amely során az érintett karakter férfi és női névvel, vagy azok módosított verziójával egyaránt rendelkezik. A névadás ezen típusa ennek megfelelően a jelölt figura alakjában a feminin és a maszkulin vonások egyidejű kiemelésével, a nemek játékával bizonytalanítja el az alak azonosságát és egységességét. A szakirodalom ennek reprezentatív példájaként emeli ki a Boldogult úrfikoromban Vilmosi Vilma nevű karakterét.[28] A Váci utcai szép napok két elbeszélése, a Selyemlopás a Váci utcában, illetve A kaméliás hölgy színvallása Kikericsy szereplői nevének azon változatát tartalmazza, amely férfi és női keresztnévvel egyaránt rendelkezik.[29] A „Kikericsy Jancsi Johanna” vagy a „Kikericsy Jancsika Johanna” szereplői név meglátásom szerint nem a feminin és a maszkulin vonások együttes szerepeltetésével bizonytalanítja el a szereplő önazonosságát, hiszen Kikericsy alakja ebben a két elbeszélésben nem mutat maszkulin vagy arra emlékeztető karakterjegyeket. A név ezen változata a tautologikus és a becéző jelleg miatt ironikus-komikus benyomást keltő szereplői névként írható le, ami a szereplő identitás- és azonosságproblémáival, az önidentikus egység megbomlásának tárgyalt módszereivel hozható összefüggésbe.
[1] Az elbeszélés részletes elemzése: Mizsur Dániel, Név és identitás problémája Krúdy Gyula Egy pár ritka szép harisnya eltűnése a koronázáson című elbeszélésében, Irodalomtörténet, 2018/2, 147–162.
[2] A szövegcsoport további elbeszéléseinek esetében a következő kiadásra támaszkodom: Krúdy Gyula, Váci utcai szép napok (1931–1932) = K. Gy., Váci utcai hölgytisztelet: Válogatott elbeszélések, 1931–1933, vál., gond. Barta András, Bp., Szépirodalmi, 1982, 65–171.
[3] Krúdy Gyula, A cinkotai bádogos = K. Gy., Váci utcai hölgytisztelet…, i. m.,, 121.
[4] Krúdy Gyula, Váci utcai hölgytisztelet = K. Gy., Váci utcai hölgytisztelet…, i. m., 66.
[5] „A varázslat a Párisi utca sarkán érte a hölgyet, mint valamely kivédetlen löveg vagy levegővillám, amely félig nyitott, mindig mosolygó száján át hatolt bensőjébe, mégpedig a szívébe, ahová eddig köznapi gondolatokon és vágyakon kívül nem jutott el más.” Krúdy Gyula, Selyemlopás a Váci utcában = K. Gy., Váci utcai hölgytisztelet…, i. m., 75.
[6] „[…] a Váci utcai korzó még tele volt a régi világbeli gavallérokkal, akik úgy voltak nevelve, hogy ismeretlenül is egy hölgy segítségére legyenek, ha a hölgynek erre szüksége volna.” Krúdy, Váci utcai hölgytisztelet, i. m., 68.
[7] „Ámde jött egy nap, egy nap a sok között, amikor a grófok és a bárók, a céllövők és a testi mozgásért rajongó gavallérok nem tartották meg szokásos déli sétájukat a Váci utcában, behúzódtak a Nemzeti Kaszinóba, mint valami lovagvárba, ahol esetleg védekezésre kerül a sor. Kun Béla kihirdette a kommunizmust Budapesten.” Uo., 69.
[8] Uo., 70.
[9] Uo., 71.
[10] Uo., 70.
[11] „– Igen, ez csak Kompolti lehet! – vélekedett a szíven talált Katonáné, mert még mindig pislogott a parázs a hamu alatt szívében, a régi szerelem Kompolti iránt, bármily nagy változások történtek életében az új politikai atmoszféra bevonulásával.” Uo., 72.
[12] Uo., 74.
[13] Uo.
[14] Krúdy Gyula, A Nemzeti Tanács amazonja = K. Gy., Váci utcai hölgytisztelet…, i. m., 163.
[15] Az Egy pár ritka szép… elbeszélői szövegében felmerülő vöröskeresztes ápolónői identitás érdekes adaléka, hogy a „forradalom öreganyja”-ként aposztrofált Kikericsy itt is beszámol állítólagos harctéri ápolónő múltjának eseményeiről: „– Nem fogadok el köszönetet, ez kötelességem volt, miután harctéri katonákat ápoltam magam is – mond nagylelkűen Kikericsy kisasszony, és a csillagjaitól megfosztott katonatisztet az utcán hagyta.” Uo., 162.
[16] „– A szerelem is elveszett volna a háborúval? – kérdezte még a lovag. – Az a régi polgári szerelem, amelyet nem lehetett elképzelni másként, mint csak úgy, hogy házassággal, gyermekáldással, nagyapósággal végződik – mondta a hölgy, és miután éppen a Ladyhez címzett divatárus műhely közelében voltak, szokás szerint nem ellenkezett, amikor a lovag a gyászfátyolon át úgy megcsókolta, hogy egy percig a fátyol ajkához tapadt. – Apácacsók, de jó! – mondta Kikericsy azzal a gyöngéd lemondással, amely háború után jellemezte a nőket a sokat szenvedett férfiakkal szemben.” Uo., 171–172.
[17] Ehhez lásd Fábri Anna, „Egykor regényhős voltam”: Az irodalom kultusza Krúdy Gyula műveiben, Holmi, 2009/6, 651–657.; ill. Gintli Tibor, „Valaki van, aki nincs”. Személyiségelbeszélés és identitás Krúdy Gyula regényeiben, Bp., Akadémiai, 2005. Különösen: 37–67.
[18] Ehhez lásd például A vörös postakocsi negyedik, A legbarátságosabb pesti ház című fejezetét. Krúdy Gyula, A vörös postakocsi = K. Gy., Utazások a vörös postakocsin I. Regények, vál., gond. Barta András, Bp., Szépirodalmi, 1977, 9–156.
[19] „Madame Louise, más néven Donna Juana (sőt neveztetik vala »fehér kaméliás hölgy«-nek is) színészeket és írókat gyűjtött palotájába, ha rendes látogatói, a grófok és hercegek ezt engedélyezték. Az irodalmi estélyeken kiderült, hogy Donna Juana zseniális színésznő, aki egymagában játszott el teljes kis felvonásokat. Egy régi romantikus regény lapjairól volt kivágva ő… Majd többet beszélünk a „fehér kaméliás hölgy”-ről, most csupán annyit, hogy a Gil Blas című jelenet két férfi s női szerepét egymagában eljátszotta, és a vendégek közül Salamon Ödön író a Sarcey nyelvén mondott méltatást a háziasszony művészetéről.” Uo., 49.
[20] Krúdy Gyula, Jockey Club = K. Gy., Az utolsó gavallér: Regények, vál., gond. Barta András, Bp., Szépirodalmi, 1980, 306.
[21] „Felnyitotta a szemét, és a szeme is mosolygott, amikor a garabonciást felismerte: – Mondja meg neki, hogy a fehérkaméliás hölgy az utolsó percben is áldotta! A hangra megrázkódott a garabonciás. – Orvost! – kiáltotta, és sápadva ért ki az utcára. Miután nemigen volt ismerős a Belvárosban, orvost nem talált, zavarában befutamodott a Korona kávéházba, amely még akkor a Váci utcában volt. Fridolin, a vörös markőr, jött vele szemközt, amikor az ajtón beugrott. – A fehérkaméliás hölgy mellbe lőtte magát – kiáltotta. A kávéházban hirtelen zavar keletkezett, a vendégek felugráltak az asztaloktól, körülvették a furcsa fiatalembert, aki kézzel-lábbal magyarázott. – A fehérkaméliás hölgy… itt, az Újvilág utcában… Egy dákós úriember megszólalt a biliárd mellől: – Szegény Róza néni lesz… Róza néni sokáig járt a halál mezsgyéjén a mell-lövés után, de egészséges természete győzedelmeskedett, lassan gyógyulni kezdett. Bimyt eleinte az orvosok nem engedték a közelébe, később ő maga sem kívánta már látni a fiatalembert, akiért az életét akarta eldobni.” Krúdy Gyula, Velszi herceg = K. Gy., Utazások a vörös postakocsin I., i. m., 490.
[22] Krúdy Gyula, „Pest rózsája” = K. Gy., Pesti album: Publicisztikai írások 1919–1933, vál., gond. Barta András, Bp., Szépirodalmi, 1985, 462.
[23] Krúdy Gyula, A kaméliás hölgy színvallása = K. Gy., Váci utcai hölgytisztelet…, i. m., 139.
[24] „Így suttogta az ördög, az Éj lánya, az újonnan megválasztott Kaméliás hölgy fülébe az öngyilkosság gondolatát. Jön az úgy néha, hogy a leggondtalanabb női mosoly mögött is kétségbeesés lakik; van az úgy néha, hogy a legboldogabb ivó is azt mondja egy pohárra, hogy az volt az utolsó, amelyet felhajtott; van az úgy, hogy a szerelem kegynője egy pillanat alatt belátja ifjúkori tévedését, és a halál hideg halképű pénzével fizeti ki tartozásait. Ez történt a Kaméliás hölggyel is, amikor a kaszinóbeli ölelgetés után számot vetett életével, és pisztolyt fogott magára.” Uo., 140–141.
[25] A kaméliás hölgy alakja a fikción belül is igen népszerű, kultikus alakként jelenik meg: „A Kaméliás hölgy ugyanis egyike volt Pest nevezetességeinek, akit most öngyilkossága alkalmából mindenkinek illett ismerni, aki a divattal lépést tartott. És a leghíresebb nőorvosokat kérdezték meg a Váci utcán, hogy milyen természetű a Kaméliás hölgy sebesülése, mert nem halt meg nyomban.” Uo.
[26] A kaméliás hölgy intertextuális vonatkozásai között arra is találunk példát a Krúdy-prózában, hogy az irodalmi fikció egyik alakja a korábbi irodalmi tradíció irodalmi hősével azonosul, vagy hasonlítja az adott cselekmény történéselemét egy másik fiktív mű történeteleméhez. Ez történik például a Bukfencben. Az öregasszony saját halálát ironikus módon Gautier Margit halálához hasonlítja: „Egy deres novemberi reggelen, midőn a cinkék úgy ugrándoztak és fütyörésztek, mintha minden életunt embert megvigasztalni akarnának a mókájukkal, Don Kihóte meglátogatta a nagymamát, aki már nem tudta elhagyni az ágyat. Elvesztette beszélőképességét, csupán egy papirosdarabra írta fel: – Úgy pusztulok el, mint a Kaméliás hölgy – jegyezte nagy gazdasszony-betűkkel, és végtelen undor látszott az arcán.” Krúdy Gyula, Bukfenc = K. Gy., Palotai álmok: Kisregények, vál., gond. Barta András, Bp., Szépirodalmi, 1976, 352.
[27] Krúdy, A kaméliás hölgy színvallása, i. m., 145.
[28] Például: Gintli, i. m., 31.; illetve Orosz Magdolna, Monarchia-diszkurzus és az emlékezés terei Krúdy Gyula Boldogult úrfikoromban című regényében, Irodalomtörténet, 2008/2, 240.
[29] Például: „Május volt a Váci utcában, és Kikericsy Jancsika (Johanna) elvarázsolt állapotba került déli tizenkét órakor, amikor legnépesebb az utca, a kalaposnék boltjaiban, a szabónők próbatermeiben órák hosszáig várakoztak egymásra a hölgyek, a »ponzsé« volt divat ebben az esztendőben, és télen szalmakalapot, nyáron bársonybarettot viseltek a divatdámák.” Krúdy Gyula, Selyemlopás a Váci utcában = K. Gy., Váci utcai hölgytisztelet…, i. m., 75.; „Igaz, hogy Cziráky grófot, a művésznő titkos vőlegényét is Jancsinak hívták, de ugyancsak Jancsinak (Johannának) nevezték Kikericsy kisasszonyt is. És így bizonyos zavar keletkezett, hogy a kétlovas hintó, amely éjszakánként a kaszinó udvarán, a szökőkút mellett befogva állott, hogy mindig kéznél legyen, a hintó a Jancsik közül: melyik Jancsit vitte éjjeli útjára, hogy Pósa Lajostól kegyelmet eszközöljön ki Pálmay Ilka számára. Valószínűleg, hogy a követségre inkább a nőnemű Jancsi volt alkalmasabb, mert Pósára és környezetére, az Orientbeli lovagvár lakóira több sikerre lehetett kilátása egy kísértetnőnek, aki rózsaszínű tárlatán szoknyában és Girardi-szalmakalapban járt éjféli útjára, mint egy férfikísértetnek, még ha az olyan szép ember is lett volna, mint a kocsiskodásáról híres Cziráky Jancsi.” Krúdy, A kaméliás hölgy színvallása, i. m., 135–136.