Már rég nem Anubisz isten, ám mulandóságról,
örökkévalóságról aligha tudhat kevesebbet (többet,
talán…) mint mi, akik nem is sejtünk kutyául.
Éber pózában láncravert, törpe Szfinxként vésődik belém,
bár a feje nem emberi, s teste sem oroszlános,
repülni pedig végképp elfelejtett…
.
Pedig még itt van:
mégis borzongató mitológiák távolában!
S teste szobrában dobog a szíve…
Fölemelt fejjel, moccanatlan néz, kövületté-alvadt kegyetlen,
állati figyelemmel (ebben az ember jobb); kipányvázta,
úgy kéttucat méter távolságra, tekintetének végére, amit
észrevett, s ártatlan-gyilkos ösztönnel tartja szemmel –
agyában egy program kódjának visszfénye,
izzó folt a célkereszt középpontjában.
.
