Sárga villamos

Krulik Zoltán dalköltészete a Makám együttes több évtizedes fennállása során, illetve a zenekar tizenkét esztendeje tartó vokális korszaka alatt bontakozott ki. Az 1999-es, népzenei feldolgozásokra épülő Skanzen című anyag után szerzői albumok és műsorok követték egymást, melyek már – egy-két megzenésített verstől eltekintve – saját dalokból álltak össze. A szerzemények alapvetően az archaikus kultúrából merítkeztek, mind a kompozíciókat, mind pedig a szövegeket tekintve. A népies motívumok mellett azonban lépten-nyomon megjelentek az úgynevezett városi folklór „flaszterzenei” elemei is. A Mozi (Yanna Yova, 2009) vagy a Fújja a szél (Csillagváró, 2010) című darabok például már kimondottan ahhoz az urbán-etno vonalhoz kapcsolódnak, amit a (részben a Makám tagjaiból, részben vendégzenészekből alakult) Robinzon Kruzo elnevezésű formáció képvisel.
Az új számokban nemcsak a modern életérzés lenyomatai fedezhetőek fel, hanem Krulik költői világának korábban is felszínre került történelmi tematikán alapuló (Anzix, 2003 / A Don-kanyar felől) és személyes emlékeket rejtő (9 colinda, 2001 / Hajda szélben) rétegei is. A 2012-ben kiadott Kruzo-lemez dalai kivételesen a szerző énekhangján szólalnak meg a Makám repertoárjával ellentétben, amelyet főleg a női hang dominanciája jellemez. A műsor műfaji sokszínűsége, stílusbeli változatossága is figyelemreméltó (blues, prog-rock, kuplé, sanzon, raggee, keringő, kocsmadal, song, funky stb.) Azért is különleges ez a projekt, mert a személyesebb hangvétel által betekintést enged a Krulik-féle dalköltészet kevésbé áttételes képzeteibe; családtörténet-töredékek, ifjúkori emlékképek keverednek a 20. századi történelem közvetetten vagy közvetlenül átélt kataklizmáinak felelevenítésével, és a jelen múltat idéző vízióival. „Minden elmúlik, minden úgy marad / Fatörzsbe vésett szívek, nyilak / Egy nyitva felejtett ajtó, a zongorát… / Hiába várom a régi melódiát.” (Minden elmúlik)

Régi álmok, fogason hagyott kabátok, Dunába dobott kalapok, fekete dobozba zárt titkok, pincében áporodó, padláson porosodó kacatok őrzik az emlékeket, a dalok pedig olyan átlelkesítő emlékezetet hívnak elő, ami hamis nosztalgia nélkül, keserédes melankóliával tekint minden megkopott tárgyra, megfakult fényképre; a jelen idővel szembesülve néz a rozsdás tükörbe és a kifürkészhetetlen jövőbe. „Forog az ég és forog a föld / A felhők alatt sok örökzöld / között kersem a mát / Egy nekem való rövidke imát.” (Forog az ég) A megidézett történelmi események (a Berlini fal lebontása, a Tienanmen téri tankok vonulása, Budapest 56-os ostroma), a dalszövegekbe illesztett filmcímek (Csillagosok, katonák; Berlin fölött az ég; Az öldöklő angyal) vagy kulturális utalások (Európa Kiadó) egyszerre adnak korképet az elmúlt századról és búcsúztatják el az általuk leképezett időket, és a benne élőket. „Nem hittem, nem hittem el / Azt hittem, nem múlik el…” (Üres a ház) Vannak konkrét személyeknek ajánlott (emlék)dalok is: a Vízöntő kor egy köszönés nélkül „meglépett” zenésztársat idéz fel, a Nézem a videót a Syrius zenekar „külföldre” költözött legendás alakjához, Orszácky Jackie-hez szól, a Cseh Tamásé című ének pedig kifejezetten Cseh Tamásnak íródott. Az utóbbi dalt – a megidézetthez hűen – egy szál gitárral adja elő a szerző: „Ferrara, Padova, Verona, Velence / Párizs, New York és az a szelence / Amit egy lány adott / Aztán otthagyott / Amszterdam főterén… / Azóta is, ha megállok magamban / Hallom az éneket, valaki kéreget / És azt a fényképet bámulom / Ahol a ligetben, mi ketten, mi ketten…”

Az elfeledett szerelmek tünékeny bája (Balatoni nyár), a káros és éltető szenvedélyek szertelen indulatossága (Káros szenvedély, Fekete angyal) adja meg a szerzemények hitelességét. A felidézett „régi varázs” pedig egy pillanat alatt szűnteti meg az emlékek kiüresedését, és úgy teszi jelenvalóvá az elmúlt időket, hogy közben számot vet a „varázstalanított” jelenkorral is. A lemez talán legbensőségesebb darabja, az Anyácskám, anyácskám ezt az egyszerre szomorú és reményteljes számvetést végzi el: „Szívem helyén a kő megvan még / Darál a világ-darálógép / Vigyázok rá az őrhelyen / Elefántcsonttoronyból figyelem… / A kezem remeg, a szemem ég / A szívem üres, de a lelkem még / nem adtam el az ördögnek / bár gyakran kéri, fulladjon meg… / Anyácskám, anyácskám, légy erős / Nem vagyok gonosz / S nem leszek igazi hős.” A Világítótorony című dal szintén összegző jelleggel néz szembe a feldolgozhatatlan és átláthatatlan globális folyamatokkal: „Hol vagyok, hol nem / Ez itt az Éden / Attól keletre-nyugatra szégyen / De nem látom térben a dimenziókat / Ha félszemmel nézek, gyanús a holnap… Kéne egy világi-világi-világítótorony!” Mintha Robinzon Kruzo menedéket nyújtó szimbolikus szigete is süllyedőben lenne, akárcsak a Titanic elmerülő lélekvesztője vagy a Café Bábel apokaliptikus csehója…
A robinzon-lét nagyvárosi bujdosása (Kiss Ferenc Nagyvárosi bujdosók című „folktemporary”-albuma 1999-ben jelent meg) a dalokban képzeletbeli hajózássá vagy végtelen villamosutazássá változik. És mint Kosztolányi Esti Kornél-novellájában – ugyanazon a villamoson utazunk mindannyian… „Mikor indultunk el, 56-ba még / Aztán 68-ban, 89 telén / S jövünk azóta is / Jövünk, koldussereg / S már se itt, se ott / Már senki nem szeret. / A sárga villamos repít a körúton / Elandalít ma még / Bár nincsen otthonom. / A sárga villamos / elandalít ma még / Na mondd, bolond, na mondd / Ez volna már a vég?” (Makám / Robinzon Kruzo (Krulik Zoltán dalai), Z Paraván Kiadó, 2012 – Terjeszti a Hangvető Zenei Társulás)

Papp Máté