Megyünk smárolni, mondja Zé a meccs után, és megindul az erdő felé. A többiek utána. Eszter, aki fél fejjel magasabb mindenkinél, és melle van, pedig még csak nyolcadikos, már előre ment. Néha letépdes egy levelet, céltudatosan és nyugodtan lépked. Szőke. A többi lány az udvarban barna hajú, és nem enged semmit.
Gyere már, kiabál Zé, mert folyton lemaradok. Nincs rá sok esély, hogy ma sorra kerülök. Vagy hogy egyáltalán bármikor. Eszter az a lány, akibe nem merünk beleszeretni, mert utálja a nyálas fiúkat, így mondja. A nyálasak tapadnak rá, és üzeneteket írnak, ott várják a kapuban reggel, lépni se lehet tőlük.
Kurjongatnak a fiúk, a madarak felröppennek. Ez a része a legjobb, ahogy átvágunk az erdőn, a puha földön, és akármi lehetséges. Eszter szája az enyémhez ér, megfogom a haját, a kezem lejjebb csúszik, megfogom a mellét. Odáig még senki nem jutott, a mellig. Laci azt mondta egyszer, hogy azt is csinálták Eszterrel, de nem hiszünk neki.
Dani hátranézeget, bevár. Téged se választott még, ugye. Megrázom a fejem. Dani puha, én pedig alacsony vagyok, de a többi fiú se szép, például a Laci görbe hátú, a Matyi pedig sose mos fogat, olyan, mintha sárga bőrt húztak volna a fogsorára. Ha lány lennék, össze nem állnék egy ilyen Matyival. Zé szerint én még nem értem a dolgokat.
A dolgok a ruha alatt vannak. Kirajzolódik a melltartó. Ha fehér pólót vesz fel, mintha a bőre is átlátszódna egy kicsit. Éjszaka ebbe kapaszkodom, halkan zihálva, hogy ne hallják meg. Elképzelem a póló alatti részleteket, minden halovány, selymes. Ha véletlenül megérzem a párnán az öblítő szagát, elölről kell kezdeni az egészet.
A jó mell Zé szerint olyan, hogy ha hozzáérsz, remeg, de nem lötyög. Mert már annyit fogdostál, mi, kérdeztem tőle, de nem válaszolt. Zé nem vág fel a nőügyekkel, valószínűleg azért, mert vannak ilyen ügyei, pedig meghallgatnám a részleteket. Hogy lehet egyáltalán egy póló alá benyúlni, eljutni eddig a pontig. Mit kell ahhoz mondani, hogyan kell viselkedni. Néhány év, maximum egy évtized, és megtudod, nevetett Zé, én meg azt mondtam, hogy szerintem utoljára az anyucikája melleit fogta. Zé a hátamra húzott a vizes pólójával.
Oldalról Dani arca olyan, mint egy sündisznóé, az orra előre nyúlik, az álla hátul marad, nem valami szép. Úgy is halad előre, mint egy elszánt kis állat, reménytelen a helyzetünk. A többi fiú a karját lóbálva megy, megcsapdossák a bokrokat. Esztert már nem látom elől, elhagyta a tisztásunkat. Akkor ma a garázsoknál leszünk. Bokor vagy garázs, vagy az erdőszéle ott, ahonnan már látni az erdő mögötti vasútállomást, a tehervonatokat. Néha egyedül is kimegyek az erdő széléig, nézem a barna vagonokat. Átvág egy ember a síneken át, kezében szatyorral, eltűnik az erdőben. Mellettem zörög a bokor, aztán újra csend.
Az erdőbe elvileg nem mehetünk, mert csavargók élnek ott, így mondja anyám is, valószínűleg csak egy hajléktalan. Majd jól leütnek titeket, és még nagyobb képtelenségek. Azt hiszitek, hogy veletek nem történhet semmi? Ezt Dani anyja kérdezi, amikor felmegyek hozzájuk, mert úgy gondolja, hogy én viszem a fiát a rosszba, a feltételezés jólesik. Az anyja közelít a kullancsriasztóval, Dani rándít egyet a karján, nézni is kínos. Még azelőtt lépünk le, hogy az anyja rákezdene, neki csak a fia maradt ezen a világon.
Laci megállt rágyújtani, beérjük. Ránk néz, mizu van, gyerekek. Tudom, hogy a Dani nem vet rám jó fényt. Lehet, hogy az Eszter engem is ilyennek lát? Kisfiúnak, akit az anyja ken be naptejjel, vagy valami hasonló? Adj egy cigit, mondom Lacinak. Hány éves vagy, kisfiam, kérdezi Laci, és olyan jól utánozza Dani anyját, azt a sopánkodó hangot, hogy röhögnöm kell, Laci köhögni kezd, Dani meg rám néz, nem szól semmit.
Rágyújtok, azt Laci már nem várja meg, Dani is itt hagyott. Hallom, hogy messzebb a falnak rugdossák a labdát, Eszter meg biztosan a garázs vasajtajának dől, és rágyújt ő is, az ajkai közé veszi a cigarettát. Összeszorul a gyomrom. A bőröm nyirkos, a póló ujjába törlöm az arcomat. A földön szétázott papírfoszlányok, nejlonzacskó. Itt tanyázhat a hajléktalan. Körbenézek, az egyik ágon szakadt fehér póló, és ebben a pillanatban már érzem is azt az áporodott szagot. Nagyokat lépve jobbra fordulok, a garázsok felé.
Minden el van rendezve nélkülem is, valahogy mégis el kell helyezkedni. Zé cigivel a kezében a falat támasztja, már fűzi Esztert, Laci dekázik, a többiek úgy csinálnak, mintha nem érdekelné őket semmi, Matyi söröket vesz elő, valamin nevetnek, Dani a saját focilabdáján ül, amivel nem lehet játszani, mert tönkremegy. Valaki már őrködik a garázsok körül, hogy ha jönnek, eltűnhessünk. Eszter feje tetején napszemüveg, hátrafogja a kibontott, szőke haját. Ott hagyja a garázsajtót, próbálkozhatnak a többiek. Beleszívok a cigibe, ez legalább egy mozdulat. Zé rám néz, egy kicsit felemeli a szemöldökét és visszaejti, ez azt jelenti, hogy mehetne a dolog.
Lazaság, ennyi, mondta egyszer Zé. Odatámasztod a kezed a válla mellé, és úgy nézel a szemébe. Hogy. Hát úgy. Közben Zé illusztrálta az egészet, úgy nézett, mint egy őrült, közelített a szájával, én nem tudom, milyen fejet vághattam, Zé összegörnyedt a nevetéstől. Rohadj meg, mondtam, és hazaindultam, Zé egy csókot dobott felém.
Eszter a hátizsákban kotorászik, hogy mit hoztunk még, közben egyszer felpillant, nem képzelődök, egyenesen rám néz. Kérsz egy slukkot, kérdezem gyorsan, de már látom is, hogy a kezében még ott van a cigi, inkább ne mondanék semmit, inkább haljak meg. Érzem, hogy melegszik az arcom. Ha elpirulok, akkor vége mindennek. Mit szívsz, kérdez vissza, és már ott is a megoldás, hogy ha Laci mentolos cigit szív, és abból adott nekem, és Eszter simát, akkor van értelme a kérdésnek. Lazán felmutatom a cigit, és akkor csodálatos dolog történik. Eszter odalép a kezemhez, beleszív lassan a cigibe, miközben engem néz. Tehát ez az a nézés. A bőröm alatt apró pontok szikráznak.
Nagy puffanás, Laci a garázs oldalának rúgta a labdát, Eszter egy kicsit összerezzen. Ízlik, kérdezem tőle, miközben valami húzza lefelé a gyomromat. Megrántja a vállát, visszafordul, leguggol a hátizsákokhoz, már nem törődik velem. Rövidnadrágban van, a lábán kék foltok, ezt eddig észre se vettem. Nagyon vékony. A haja ráhullik a keskeny vállára, ahogy valamit még keres a táskában. Zé lassan megindul felém, azt súgja, hogy nyomassad, olyan fejet vág, hogy legszívesebben fognám, és nekivágnám a falnak. Mintha a többiek is engem figyelnének, Laci rugdossa a garázst, de nem beszél, mindenki csendesebb, mint máskor, Dani előre hátra billeg a labdáján.
Most lenne jó, ha csak ketten lennénk. Mondanék valami okosat, ő visszakérdezne, és így tovább. Valahogy eljutnánk a csillagászati témáig, hátast dobna a Voyager felfedezéseitől és a csillagközi térről mesélve eljutnánk odáig, hogy megérintem a vállát. Itt senki se tud annyit ezekről, mint én, de hogy lehet ezt felhozni. Legalább meg kéne mozdulnom valamerre. Laci oldalról rám pillant, legalább ne néznének. A távolság megnyúlik, viszlát, többiek.
Leülök Dani mellé, folytatódik minden nélkülem is, Matyi egy számot mutat, ez a legkirályabb, tudjuk meg. Elordítja magát Laci, hogy ez már volt, és nekünk fogalmunk sincs, mi az a jó zene. Érzem a kullancsriasztó szagát, ne már, mondom Daninak, értetlenül néz, hogy mi van. Hátradőlök a földön. Lehet, hogy Eszter ma senkit nem választ ki, és hiába próbálkoztam volna. Minden lehetséges, még az is, mondaná Zé, csak ügyesnek kell lenni. Nem akarok ránézni.
Még nem sötétedik, de már feltámadt a szél, most azt a szagot érzem, amit kisöpör az erdőből, a földét és az ázott ruháét. Aztán a vaníliás szivarét, Matyi csórt két szálat az apjától, a másikat gondolom Eszternek adja, nem nézek oda. Valami furcsa hangot is hallani, először olyan, mint egy madár távoli vijjogása, felülök, mindenki figyel, és lassan kivehető egy név, da-nnniii. Anyukád mindjárt lecsap ránk, mondja Zé Daninak, egy másodperc szünet, aztán végigfut rajtunk a nevetés.