„Nem a tárgyat kell megformálni, hanem a semmit… Isten ebben a semmiben él.”
(Hamvas Béla)
Sulyok Gabriella világteremtő és teremtéstörténeteket elmesélő grafikái előtt állva egy csodálatos zenei élmény emlékei jelennek meg bennem. 1967-ben adták ki lemezen West meets East címmel Yehudi Menuhin és Ravi Shankar közös lemezét. Együtt szólt a hegedű és a szitár egybe olvasztva két kultúrát, két világlátást, két eufórikus hangzásanyagot. Sulyok Gabriella munkái így összegzik bennem mindazokat a keleti és nyugati mítoszokat, a valóság és a fenti világ képeiből összekeveredő látomás- és látványegyüttest, mely itt, e grafikákon szabadon árad. Válogatása majd tíz év munkáiból foglalja egybe a kész, végleges grafikai lapokat és az úgynevezett úti vázlatokat. Habár aki alaposan végignézi a kiállítási anyagot, vázlatszerűséget egyetlen munkán sem érez, a könnyed és elegáns kis lapok egyenértékűek a súlyos, erőteljes tónusú nagyobb méretűekkel.
Sulyok végtelen elkötelezettséggel kutatja, vizsgálja, rögzíti a természet erőinek, nagy, dinamikus mozgásainak és finom rezdüléseinek jelenségeit. Felhők gomolyognak, kövek repednek, sziklák épülnek, fák hajladoznak, fűszálak rebbennek ezeken a rajzokon, melyek mintha egy isteni kéz alkotta teljességben állnának össze szemünk előtt. A Creator – azaz az alkotó, vagyis a művész – stílusokon, irányokon és trendeken túlmutató képi világot teremt: ezekben a tus-, szén- és krétarajzokban az Egység ígéretét látjuk. Eggyé válik az ég és a föld. Egymásba hatnak, égbe emelkednek, földre rogynak, de bennük a világegység jelenik meg. Olyanok e lapok, mint a Genezis oldalai, vagy mint egy zen buddhista grafika esszenciális megjelenése. Mint Miklós Pál írta a Zen és művészet című könyvében: „Hszia Kui ködbe mosódó hegyei és vizei, furcsa fákat és köveket rögzítő tájrészletei olyan egyértelműen rokoníthatók a Csan(Zen)-elhallgatás válaszaival, elliptikus kifejezésmódjával, a Semmire utaló kijelentéseivel is, hogy a közös szellemi ihletforrást bizonyosra vehetjük.” Sulyok Gabriella természetesen nem zen művész, de a buddhizmus ihletforrásai (akár keleti, akár nyugati oldalról) megérinthetik. Gondoljunk csak Ruisdael csodálatos tájrajzaira, a kréta segítségével elénk varázsolt magános fák szélfútta lombkoronáira, ágaira, vagy – hogy közelebb jöjjünk az időben – Hollán Sándor famágiáira, rajzokkal, festményekkel megidézett famítoszaira. Energiákat látnak és láttatnak mindketten, Sulyok épp úgy, mint Hollán, aki erről így nyilatkozik: „Egy fa nem beszél, de van egy mozgás (nyelv) köztünk, és azon keresztül érzem, mi történik. Az élő energia, egy rövid mozgásélmény megfog, s ez vezet el a fán belül az egyik végéből a másikba, ritmikus utakon keresztül, ami az életet nagyon élővé, ösztönössé teszi. Ez egy ritmikus páros tánc.”
Sulyok Gabriella művei a már említett akusztikai világokon túl hatalmas zeneművekkel párosíthatók: Bartók és Purcell, Beethoven 6. „Pastorale” szimfóniája, Mendelssohn Hebridák nyitánya is ott dübörögnek e lapok mélyén.
Zene, filozófia és teremtés, e hármasság, no meg a mitologikus alaphang (Orfeusz és Euridiké) mintegy védjegye Sulyok Gabriella virtuóz, nagy formátumú művészetének. Grafikusként a legegyszerűbb anyagokkal dolgozik évtizedek óta, mióta felhagyott a foltmaratásos rézkarcok készítésével. A rajz nemes eszközrendszere, tus, tinta, szén, kréta és remek papírok segítik az alkotót, hogy mint írja: a „teremtőerők kíváncsi szolgálója”, s „a dolgok igaz természetének részese” lehessen.
(A kiállításmegnyitó szöveg elhangzott Sulyok Gabriella Útirajzok, naplórajzok, emlékek című kiállításán az Eötvös10 Művelődési Házban, 2022. március 11-én.)