SZENT ÉS PROFÁN

Faustyna nővér (Borbély) Szilárdot látogatja

a debreceni egyetem botanikus kertjében

Érzésre találom csak meg a helyet, arra koncentrálva, hova ülne szerintem Szilárd. Mert semmi utalás nincs, merre is keresse a Látogató. A portás meg totál elirányított. Tűző napsütés, amin a növények lélegzése valamit enyhít, a levelek suttogása, de nem sokat, száraz minden. Azért csak üldögélek egy kicsit, noha épp nincs árnyék, dél van. Nem beszélgetünk. Elolvasom néhányszor a padon lévő idézetét. Itt, a padon már egészen más értelme van. A lehetetlen és a lehetséges találkozásának. Nézelődök kicsit, mit láthatott itt Szilárd, ha nem magába nézett csak. Lassítok, nem sietek. Már. Szent és profán. Nem mentem el a temetésére. Haragudtam rá. Azért. Most eljöttem a padjához, hogy így jelezzem, csöndben üldögélve vele, hogy megbocsátottam. A magam részéről persze. Könnyebb lépésekkel távozom a kertből. Egy kis szellő is jár már. Az irgalom hűvöse végigsimít arcomon.

Jász Attila