Takács Nándor versei

Örökség

Ezeket is mind neked adom, nézd:
az istennő büszke mellei,
egy gondterhelt férfiarc.
Kölyköt szoptat egy anya,
szerelmesek keresgélnek valamit,
nem lelik a nyitott ajtót a homályban.
Láthatatlan mozaik, melyen
Sziszüphosz szenvedése még felismerhető,
akár a vágtató kentaur, aki bármelyikünk lehetne.
A város és az ünnepi menet: amiben hittünk,
összedől, a hős elejti fogjait,
s már ott fekszünk a porban,
a felismerhetőség kegyetlen köpenye alatt.
Akit farkas itatott, kutyája temeti.
Melléje fekszik, ha szerencséje van,
s az égnek tartja lábait az őrködésben.
Szebb volna hinni, hogy mindannyiunkat
anya von ölébe a legvégső küzdelmek után,
de a bajtársak tekintete árva a legdicsőbb ütközetben is,
az önhittség pedig részegen vizel az utadba.
Aki majd eljön, inkább legyint, mintsem ítélkezik.
Bajban lesznek akkor apák és fiúk,
a magyarázatok kígyókként tekerednek karjaikra,
ahogy kezdetünkre a vég.
Ott fekszünk majd valakinek lábai előtt,
magunkat átadva neki, aki nemhogy adni,
talán még ígérni se tud.

A mozgó kikötő

Az ébrenlét fölszedi a horgonyt.
Csak fél gondolat marad, lélegzet sodorja el.
A függönyök mögül figyel valaki.
Kikacsint a sötétség szöveteiből,
rossz álmot hoz, de magát fel nem fedi.
Holnap már más függönyöket
mozgat meg a szél.

Vendégség

Elfogyott a víz.
Elfogyott a hang
és a türelem.
Az arc is megfogyatkozott.
Ugyanaz a délután,
évek múltán is
ugyanannál az asztalnál,
ugyanazok a szavak.
Amit láttatok, felejtsétek el,
és ne törődjetek azzal,
amit hallottatok.

Tükrök

Sértettség az oroszlán szemében.
Az angyal hazudott.
A keretek folyton elmozdulnak,
az igyekezet pedig nevetséges, akár egy álom.
Sötétedik, és még el kell jutnia
csörömpölés nélkül a következő tükörig.

A hazug angyal

Mi lehet könnyebb vagy nehezebb
egyetlen érintésnél?
Végleges minden mulasztás,
de irgalom jár annak, aki tévedett.
Magányosan üldögél egy távoli erdőben,
ahol a fákat lágyan mozgatja a szél.