Uri Asaf versei

Sztrók után

Az olajfesték szaga felejthetetlen.
A tubusból először az olaj lép elő, majd a festék.
A kettő egymásé, teljes átfedés:
árkádiai olaj, bíborcsiga, az akarat nyugalmat kíván.
– Zaj van, hallod?
– Hallgass, az eresz hangtalan!
Nem tudok szabályosan nyelvet ölteni,
a nyelvem balra húz. Két ágy között
vándorolok az éjszaka közepén.
A kettő között van egy harmadik:
egy gondolat, mely mindig elvetél.
A Genezáret tava újra megtelik.
Vár ott a pálmaág, a partra vetett hal.
A falaknak nincs idejük kiszáradni két eső között.
 

A lejtőn

Ez erre dől, arra én megnyugszom.
A tomport átformálni csak behúnyt szemmel lehet.
Éber igyekezettel semmire sem megyek.
Ez pygmalioni munka, igazi varázslat.
A néma szobor rejtett vonulat. Egyszer
az elefántcsont testről leválva akaratlan,
piros almák gurulnak felém,
gyümölcsöt kínál a lejtő,
de senki nem hajol le érte.