Wehner Tibor: (szombathelyi) haladás

a gazsi mindig kiment a haladás-meccsre (persze
csak a hazaira idegenbe azért nem kísérte el a csapatot – ám
nem tudható viszont hogy a későbbi pesti években mi volt a helyzet
mondjuk egy „zöld-fehér rangadó” /fradi-haladás/ viszonylatában)
mi azonban a kollégiumban maradtunk (még akkor is ha fővárosi csapat
vendégeskedett a vasi megyeszékhelyen – a perint-parti párizsban
szellemeskedtek egyesek) vagy elmentünk inkább
moziba (kósa ferenc- és jancsó-filmek) és még
a meccs vége előtt bőven visszaértünk ahol
a kollégium negyedik emeletéről látszottak a kivilágított stadion égre vetülő
esti fényei (akkortájt jöttek divatba az esti mérkőzések) és persze nyitott
ablaknál (őszi és tavaszi fordulók) behallatszott ha felhördült vagy felharsant a lelátó egy-egy
ígéretesnek tűnő ámde elérhetetlen vagy meghiúsított passznál (a vendégcsapat játékosa által elkövetett) durva szabálytalanságnál vagy les miatt érvénytelenített gólnál (hülye bíró)
ezeket a hallomás-szituációkat aztán késő este amikor megjött nagyjából
rekonstruálni is lehetett és összeállt a meccs bár döntetlen esetén gazsi általában elég
egykedvű volt és minden feltételezést ránk hagyott alig lehetett szóra bírni
miközben a vasárnap esti vagdalthúskonzerv felett (kinek van egy konzervnyitója?)
méláztunk néhányan az otthonosnak korántsem nevezhető zárható
falirekeszekkel nagyvonalúan felszerelt közös ebédlőben és bár az adott helyzetben
egyik téma sem volt túlságosan reménykeltő mégiscsak
a következő fordulóra meg a tabellára terelődött a szó viszont
arra határozottan emlékszem hogy a költészet fogalom ezeken a meccs utáni szeánszokon sohasem merült fel még metaforikus megközelítésben (pl. a hétköznapok líraisága) sem és annyi szent hogy a nagy nehezen újrainduló beszélgetés kiesőjelölt- bunda- csapnivaló játék- vagy edzőválság-kifejezéseivel még a helyi kötődésű költőfejedelem (weöres s.)
is zavarban lett volna nemhogy egy pályakezdő verselő (és ebben a konkrét szituációban
a szabadvers-mentőövvel sem sok esély ígérkezett)
de azért megvonatott a vasárnapi esti kényszer-konzekvencia ill. gazsi szerint
az örökérvényű tanulság: nincs mese jövő héten újra ki kell menni a pályára nem hagyhatjuk
csak úgy cserben a csapatot és a sok-sok kudarc nyomán mi kissé elcsodálkoztunk
ezen a (kényelmetlenségek ellenére is) határozott kitartáson amikor olyan sok más lehetőség (pl. mozi) adódik (akkor még nem volt okostelefon meg internet és a vidéki stadionokban
szinte mindenütt csak állóhelyek voltak) és miután végleg bezáródott előttünk a kollégium kapuja csodálkozásunk csillapodtával szétszóródtunk
miközben a magyar klubfoci későbbi hanyatlásával (teljes elzüllésével) párhuzamosan
érvényre jutottak bizonyos történelmi szükségszerűségek
és gazsi ezen a pályán is a legjobbakra emlékeztetőn játszott bravúros nyelvi
cselsorozatokat mutatott be az ellenfelek képtelenek voltak követni (egyszer-egyszer
elismeréssel hördült fel a lelátó kissé megritkult lelkesedése-vesztett népe is) végül aztán majdnem minden a helyére került (vagy minden majdnem)
elszántan viaskodott az elismerés (igazság-tanulság) a felejtéssel és a küzdelem
ahogy lenni szokott döntetlen eredménnyel zárult
mert mindig eldugják a tehetségtelenek a költészet-labdát
és (a versek helyett aztán) új stadionok és új luftok jöttek