Zalán Tibor: Létezésében hajtogatja szét

A másik ágyon Messze Karnyújt
ásnyira talán Hallja a lé
legzetét A lélekzetét És
érzi a lélek-zenét Onnan
Mint színes papírsárkányok röp
dösnek a lángra lobbant pilla
natok a panel-égen Verdes
a megszédült lélek Fölvágja
és létezésében hajtogat
ja szét Messziről hozta és még
messzebbről jött magától Cipel
ték szelek Hozta a szeleket
Vállára telepszik holló A
két párna között nem szakadék
tátong hanem hajlékony üres
ség Bizony mondom vakmerőség
és gyávaság ugyanazon tő
ről eredeztethető és ez
a tehetetlenség Milyen szo
morú vakmerőnek lenni kit
a sorsa arra kényszerít Ah
ogy mennyi merészség kell a gyá
vasághoz is Isten rendelte
tudatlanság ez s maradjon meg
annak Így telnek évek akár
néhány napban Az asztalon fe
hér ceruzák és eldobott nap
ok Majd eljön az idő mi új
utakra vezet Förtelem ily
et feltételezni Az utak
at betemette a hó Az i
dő hava Mintha mindig és mint
ha mindig csak soha Pálinkák
s borok bolondja whiskyvel jár
setét lépcsőaljakat Megvált
ásra készül De elkésett ve
le Lekéste kevés önmagát
Ácsorog valami hídon és
a másik párnára lát Lehet
ne akár idill e kép Feke
te tussal húzzák át évek A
látóhatár peremén levág
ott fejek Minden szerelemben
rontás fészkel S a fájdalom Vö
rösen csorran le a tűzfalon
Együtt maradva külön élet
Meddig tarthat a riadalom
hogy felismerni véli a  vég
et nem érő élet-kapkodást
Az ablakra ősz verődik Fény
lik az üveg bőrén a féle
lem ülve hal meg foteljében
Feje hátra esve ölében
laptop villog míg erejét nem
veszti aztán csak sokáig csönd
Az idő megáll Dermedt kocso
nyás anyag Körülvesz konzervál
aztán mint a test az is széte
sik Az üres fotelba bekölt
özik a homály Kapaszkodnék
de a másik párna messze Le
ejti kezét Maréknyi vér mi
a kövezetre hull tenyeré
ből Alvadt rögök gurulnak szét
Kihűlt zenék Megismeri ő
ket testéből mind egy darab Míg
egész volt mint egy Beethoven-szo
náta a darabok vörösen
izzottak folytak ömöltek Rá
pihen a halálára Ráér
rápihenni Rímel létére
a semmi halálára a ko
csonyába dermedt póz Végső sor
on fölösleges akár minden
lét Az élet partjához sodor
ta valami ismeretlen a
karat Azóta ott vesztegel
Céltalan Lelkét vesztve Külön
ös hogy ez mennyire fegyelmez
i Kettőt előre Egyet hát
ra Oldalra soha És ez a
(+ 2)
veszte Itt már nincs kegyelem A
hogy győzelem se Összehúzza
magát Magzatpóz Egyik a sok
eltanult közül Becsapják ez
ek a koraőszi szelek El
lágyul tőlük és önmagában
vájkál A semmiből merít sze
net A másik párnán mint egy mer
énylet fáradt arc pihen Csak kar
nyújtás Csak életnyi vereség
Egyetlen szó akár mentőöv
lehetne baljós tengeren De
a kimondhatóság mint tét el
veszett a két párna közötti
ürességben Évek férgei
közt De hisz csak játék volt ismer
né fel Mintha Talán Ha lenne
bátorsága hozzá Ha Honnan