Évtizedek óta küzdök azzal, hogy ellenálljak a lábaim keresztbe rakásának. Lefekszem, egy bármilyen nap után az ágyba, lehetett épp egy mozi, ahol pár órája ültem, zömében keresztbe tett lábakkal, pontosan nem emlékszem, betakaródzom, paplant terítek a lábamra, kinyújtózom, jó érzéssel megfeszülnek az inak, az izomszálak nyúlnak egyet elalvás előtt, majd kiengedem, elernyednek és akkor valahol, a térdem környékén támad egy inger, hogy most már, bizony, tegyem keresztbe!
Emelem is először a jobb lábamat, fel, tíz centire az ágytól, kissé behajlítom a térdem, a sarkam épp csak annyira emelkedik fel a lepedőtől, hogy elhagyja, hozzáér a bal lábamhoz, csúszik egyik láb bőre a másikon simán, finoman, gördülékenyen, megszokták egymást, szeretik is, így szeretik talán a legjobban, ekkor a jobb sarkam lecsúszik a bal lábam külső oldalán a lepedőre. Ezzel a térdek egymáshoz érnek, és kész a béke. Lecsukom a szemem és elindulok gondolatban is aludni. Nyugalom uralkodik el csípőtől lefelé a testemben, ahogy a bal lábfej könnyedén támasztja a jobb lábat magától, nem erőlködöm, semmit nem kell ilyenkor megfeszíteni, egyszerűen alapból úgy áll a lepedőn, hogy a jobb lábfejemet könnyedén meg tudja tartani, mint kerítés a kerítésnek dőlő szerelmespárt, akik már annyit csókolóztak, hogy kiszáradt az ajkuk, egymás szempárját már nem találják, eltűnnek a sötét szemgödrökben, de a repedezett száraz ajkakon ott a Hold fénye.
Ilyen a két alsó lábszárnak egymáson heverni, mint vasúti sínek fáradt sínpárjai, együtt születtek, de elválasztották őket, és azóta örökké egymást keresik, követik, utánozzák, szaladnak egymás mellett, szeretnének közeledni, csak egyszer egy rövid pillanatra összeérni… és akkor jön egy váltó, vagy egy részleges felújítás, és két munkás vagy sokkal több, mit sem sejtve, milyen jót is tesz… keresztbe rakja egymáson ideiglenesen a két sínt, mert így nem lesznek útba, kell a hely, a sínpár pedig beleborzong, belerozsdál ezekbe a boldog pillanatokba. De a vonatoknak menni kell! Az embereknek is haladni kell, s a keresztbe tett lábak ismét egymás mellé kerülnek, hogy közvetíthessék a rejki égi energiáit, vagy egyszerűen csak, hogy eljussanak a kapuig, és mennek, és mennek, és csak mennek. Látó Erzsi mindig arra figyelmeztetett: soha ne rakjuk keresztbe a lábunkat a látógyakorlat alatt, mert nem tudnak az energiák keresztüláramolni rajtunk. A keresztbe tett láb lezárja a testünket, lábak vége kereszt a föld felé, és éppen az lenne a fontos a rejkiben, hogy közvetítők tudjunk lenni. Képesek legyünk a kozmikus isteni energiát magunkon átengedni, lehívni az égből, s az ég és a föld között kapcsolatot teremthessen a testünk. Közben mantrázzunk, hogy istenem, add, hogy én lehessek a isteni energia közvetítője. Odafentről ilyenkor a fejünk búbján lévő gyermeki lukon, az agyunk lágyánál bejön az energia, a testünkön folyik keresztül és a lábunknál távozik. Ha nem rakjuk keresztbe! Nem bejön, és kimegy, hanem folyni kezd keresztül, ami nagyon fontos, hogy ez az energia lehívódik. Nem szivárog, beszívod, átitat, nem. Ez itt van. A testünk segítségével, felhasználva a gondolatunkat, megjelenik és tényleg. Áramlik. Ha nem rakjuk keresztbe a lábunkat. Viszont jó keresztbe rakni.
A térd körül mégis keletkezik egy feszült érzés, a keresztbe rakott láb alatt, mintha a térdnél a jobb láb ki lenne kissé csavarodva, a bal persze egyenesen van, neki semmi kivetnivalója nem lenne ezzel, de a jobb térd csavart. Nem rossz ez a csavartság, megszokható, még szerethető is talán, de egy idő után kívánkozik egy ellenkező irányú csavarás. Akkor történik, hogy kis időre megint egymás mellé kerül a két testrész, vagy azonnal átvált az ellenkezőleg keresztbe tett lábra, ingerlékenyebb estéken zaklatottabb elalvásoknál, mikor a Hold is tele van, ezek a váltások sűrűn követik egymást, jobb lábról bal lábra, bal lábról jobb lábra, mígnem egy felhúzott térd, vagy egy oldalra fekvés véget vet. Soha nem mondtam, hogy a keresztbe tett láb oldalra fekve nem kardinális. Aztán meg ott van a munkába menés, vagy a készenlét munkába menésre, az elinduláshoz lépésre kész lábak helyzete. Lehet-e megközelíteni ezt onnan, hogy a keresztbe tett láb a pihenés, menetnélküliség, hiszen egymást buktatja el ezzel a két láb, és így az ember is önmagát teszi olyan pózba, amiben még ha akarna, sem tudna elindulni. Önkordon a cselekvésre. A tapasztalat, hogy ebből a pozícióból csak esni lehet, csak akkor nem igaz, ha nem megyünk sehová, és pihenünk, és ez tette ilyen jó érzéssé a keresztbe rakott lábat. Megvan:
Akinek keresztbe van téve a lába, az pihen, biztosra veheted, hogy nem fut, menekül el onnan, hanem ül, esetleg áll, vár, várja a távoli akármit. Olyan állapot ez az embernél, ahogy az alvó ló pihenteti magát, kiakasztja a patelláját az egyik lábán, és csak a másikra terhel. Olyankor nyugodt, pihenő pozíciót vesz fel, biztosan oda lehet menni hozzá, nem fog elszaladni vagy rúgni, hacsak nem alszik, olyankor meg kell először szólítani, és utána lehet megérinteni, nehogy megijedjen. A tárgyaláson, az előzetesben lévő vádlott soha nem ül keresztbe tett lábbal, a talpa mindig egyenesen hozzá tapad a földhöz, menekülésre készen, és nem az energia áramlása miatt. A futballjátékosok sem ülnek keresztbe tett lábbal a kispadon.
Van még egy kifinomultabb keresztbe tétele a lábaknak. Amikor nemcsak úgy kellemesen végigfekszik az egyik láb a másikon, hanem a felső láb – bármelyik legyen is az – lábujjaival szinte megtámaszkodik az alsó láb lábfején, ujjaival ezzel kissé átmenetet képezve a széttett és keresztbe tett pozíciók között. Kilépésre készen a keresztbe tett állapotból. Ezzel a felső térd keresztbetételi hajlításból adódó feszültségét is enyhítjük.
A keresztbe tett láb megnyugtat, hogy most nem fog történni egy ideig semmi, nem kell busz vagy taxi után futni, felállni mosogatni. Teljes a nyugalom. Maradok. Minden marad egyelőre, ahogyan van, egy darabig, idáig kialakult, eljutott, levizsgázott, megnősült, eladta, megitta, kész. Addig biztosan megőrződik minden, ami eddig összejött, amíg keresztbe rakom a lábam. Amíg a keresztbe rakott láb fennforog. Az állatvilágban e célból egyetlen lény sem rakja így a lábát, nem mondom már ki, hogyan. Bár a kutyák sokszor hasonlóan fekszenek, de az inkább az emberek oldalfekvésére hasonlít. Az az elefánt jut az eszembe, aki megtudta, hogy többé nem lehet elefántokat produkáltatni cirkuszban, erre fogta magát, beült a nézők közé, az első sorba, keresztbe tette a lábát és boldogan nézte haláláig az emberek mutatványait.