Nem emlékszem már, milyen nap volt, de azt tudom, hogy iszonyúan fájt a fejem, és valamiért ki akartam deríteni, mi olvasható magyarul Anne Sextontól, aki Sylvia Plath-hoz hasonlatosan nem csupán a vallomásos költészet (confessional poetry) képviselője volt, de öngyilkos is lett. Találtam is egy honlapot – a főoldalon Virginia Woolf-idézet! –, s rajta két Anne Sexton-fordítást. Jók voltak. Aztán elolvastam a honlapon található többi verset is, a fordító – fiatal költőnő – saját szövegeit. És akkor, bár a fejfájásom nem enyhült, már ezek a versek kezdtek érdekelni.
Hogy milyenek voltak a versek? Azt mondanám: komolyak és összetettek és titokzatosak és talányosak és intellektuálisak és szemléletesek és fantáziadúsak és képzeletgazdagok és különösek és érdekesek. És szépek.
Vagy nem is tudom.
Ezekben a versekben egyszerre volt jelen ötletesség és fegyelmezettség. Szabadság és szigorúság. Ez talán a szerző látás- és szemléletmódjának sajátságosságával hozható összefüggésbe. Figyelmesebben kellett volna persze olvasni, ráadásul többször is, macerás dolog ez, s én, a fejfájás miatt, nem lehettem valami jó olvasó akkor.
De azért: találtam egy költőt!
Szűcs Balázs Péter
Discussion about this post