Ha bármit választhatnék, legszívesebben egy majom lennék. Anyu mindig mérges, ha ezt mondom, mert szerinte az én koromban egy kislány inkább hercegnő, jégtáncos vagy állatorvos akarjon lenni, de ne egy nagy szőrös majom! Teri néni meg azt hiszi, hogy csak viccelek. Pedig tényleg így van. Mert a majmok akármit megtehetnek. Legalábbis Bazsi egész biztosan. Ő Lóri plüss majma a csoportban. Lóri meg Bazsi egész nap rosszalkodnak és semmilyen büntetést nem kapnak érte. Tegnap is ez volt, Lóri hangosan nevetve jött ki az óvónénik vécéjéből, ahová mi nem is mehetnénk be.
– Te minek örülsz ennyire? – kérdeztem, amikor megláttam.
– Megvicceltük Teri nénit – válaszolta, és a magasba hajította a majmot, majd elkapta.
– Teri néni nem szereti, ha megviccelik! Ezért biztos, hogy a sarokba fog állítani – vágta rá Móni, de Lórit nem érdekelte, csak nevetgélt tovább.
– Bazsi beugrott Teri néni ölébe, amíg ő a vécén ült – magyarázta. – Én feldobtam, ő pedig átugrott az ajtó fölött és pont az ölében landolt. Teri néni annyira megijedt, hogy egy nagyot sikított.
– Ezért biztos, hogy sarokba kell állnia – állapította meg Móni, miután Lóri és Bazsi továbbálltak –, vagy rosszabb. Még az is lehet, hogy megveri érte az igazgatóbácsi.
De nem történt semmi. Teri néni kijött a mosdóból, megsimogatta Lóri fejét, Lóri pedig odanyújtotta neki Bazsi majmot, őt még meg is puszilta, és utána csendben előkészítette a délutáni foglalkozást.
– Mindig ez van! Sosem bünteti őt meg, minket meg mindenért a sarokba állít! – mondtam Móninak mérgesen.
– Ha mi csináltuk volna ezt, már biztosan megfenyegetett volna, hogy levágja a kezünket.
– Igen, vagy a fejünket!
– Én tudom miért kivételezik Lóriékkal – súgta oda halkan Móni, mint aki egy nagy titkot készül elárulni. – Szerelmes belé.
– Tényleg?
– Igen! Vagy Lóriba vagy Bazsiba, de egyikükbe biztosan! Egyszer láttam, ahogy Lóri mesét olvasott Bazsinak, aztán hirtelen mérges lett, és széttépte a könyvet. Az összes többi játékot pedig a falhoz vágta. Mindent, ami a közelében volt.
– Még Bazsit is?
– Őt nem, de minden mást igen.
– Persze, Bazsit sosem bántja.
– Aztán Teri néni odament hozzá, megsimogatta a fejét és az ölébe vette őket. Még énekelt is nekik!
– De azt senki másnak nem szokott!
– Hát nekik énekelt. Pedig biztos, hogy szomorú volt közben, mert láttam, hogy sírt is egy kicsit.
– Ha én csinálok olyat, ami miatt sír valaki, akkor soha nem vesz az ölébe – vágtam rá dühösen és egy nagyot dobbantottam a lábammal.
– Szépen játsszatok, lányok! – szólt oda ezt hallva Teri néni.
– Látod? – kérdezte Móni harciasan – Most is ezt csinálja! Csak velünk ilyen szigorú, de velük soha!
Nagyon mérges voltam rá. Azt akartam, hogy engem is szeressen, legalább annyira, mint Lórit és Bazsit. Nem tudtam mit kellene csinálnom, mert biztos voltam benne, hogy csakis a majom lehetett az oka annak, hogy rájuk soha nem haragszik. Mert amíg ő nem volt, addig Lórival sem volt ilyen. Csomószor kiabált vele, egyszer még meg is verte őt. Meg a tesóját is. Régen mindig a tesójával együtt rosszalkodtak.
Lóri kistestvérét is Bazsikának hívták, mint a majmot. Ők ketten voltak a legrosszabbak, de akkor még nem kivételeztek ezért velük. Baziska mindig a falra firkált, még akkor is, amikor mondtuk neki, hogy nem szabad. Úgy tett, mint aki nem is hallja, pedig biztos, hogy hallotta, mert ott állt mellettünk.
Egyszer Lórival felmásztak az udvaron a legnagyobb fára. Felmentek mindketten egészen a tetejére. Mónival utánuk kiabáltunk, hogy jöjjenek le, mert oda tilos felmászni, de ők akkor is csak nevettek. Volt néhány fiú, aki utánuk akart menni, de senki más nem jutott fel odáig. Leestek vagy leugrottak szinte a fa tövéből, Lóri és Bazsi viszont egészen magasra felmásztak. Aztán egyszer hirtelen Bazsika leesett. Teri néni mentőt hívott, és iszonyú dühös volt. Olyanokat mondott, hogy ha ilyen felelőtlenek vagyunk, azzal őt is bajba keverjük. Nem értem, hogy miért, mert neki nem lett semmi baja. Csak Bazsikának kellett hetekig gipszet hordania a kezén. Persze ő akkor is rosszalkodott. Egyszer, még amíg a kezén volt a gipsz, kiszökött az utcára, és az autók között rohangált. Végül az igazgató bácsinak kellett kimennie érte, és utána nagyon hangosan kiabált. Teri néni akkor is sírt, viszont akkor még adott büntetést is a rosszalkodásért.
Lóri és Bazsika mindig azt csinálták, ami tilos volt. Kicsit örültem, mikor egyszer Teri néni kiállt a csoport elé és szólt, hogy Bazsika többet nem fog oviba jönni, és néhány hétig Lóri is otthon marad. Végre mindenki tudott csúszdázni, nem lökdöstek le róla minket, meg nem gyűrték össze, amiket rajzoltunk.
Aztán Lóri visszajött, és hozta magával Bazsit is. Akkor már nem a tesóját, hanem a majom Bazsit. Azóta még rosszabb minden, mert most vele rosszalkodik, és Teri néni bármit megenged nekik. Nem értem, hogy miért. Az egyetlen dolog, amiben ez a Bazsi más, mint az előző volt, az az, hogy egy plüss majom.
– Szerintem Teri néni nem Lórit imádja, hanem a majmokat – mondtam Móninak, ő pedig elgondolkozott, majd egyetértően bólintott.– Remélem, egyszer megint lesz olyan, hogy elmennek – sóhajtott gondterhelt hangon –, és akkor már nem is jön vissza Lóri egyik Bazsival sem!