Már a második döglött galambot viszed le
az ajtótok elől elásni. Most az udvart választod,
az sem érdekel, ha meglátnak a szomszédok.
Fejlődsz. Kicsit megtorpansz, mikor váratlanul
egy hírvivő hullik alá a gödörbe, ahová a szemtelen
madarat gondoltad el. Vagy két percig állsz ott,
mintha imát mondanál, galamb-gyászbeszédet.
Remegsz, hogy ha most elhantolod, istent fogsz
kísérteni a javából. A hírvivő meg csak nem akar
kiemelkedni a privát sötétből. Remegésed mintha
átvennék a házfalak, mintha a kerti bútorok szer-
tartást táncolnának. Valamilyen mintát követve
te is toporogsz tovább, aztán otthagyod a galambot,
a hírvivőt és a gödröt, alakuljon minden talán a
mennyek akarata szerint. Valaki szelíd lámpát
kapcsol az egyik földszinti lakásban. Hibátlan.
.
(A borítóképen András Tamara fotója)