két álma is volt a koncert után, a kettő között betört a hideg, nagy különbség, hogy tudjuk, fázni fogunk, de még nem fázunk, vagy hogy már ténylegesen fázunk. most ez a két álma egy harmadik álom nagy hadronütköztetőjében gyorsul egymás felé. az álom maga testi tapasztalat, hogy ne csak az isten, de az ember hidege is megvegye, hiába konvertálja, akár a pénz nem tér meg sosem, akkor sem, ha megtérül, ahogy a béke sem a háború megtért alakja, a térítők helyett ez a terítők kora, és most itt van, két álom triptichonja, a két szárny hátoldalára festett kép a főkép, kihajthatatlan. járjon a víz alatt éppúgy, mint a víz színén?
.
álmában harang zúgott, valahányszor elhallgatni készült, egy másik harang kezdett zúgni, mindegy melyik milyen távol volt, mindegyiknek a hangja elért hozzá, milyen jó, gondolta fennhangon, hogy a harangzúgásra nem süketült meg, nem tudja kihez szólt, valaki ott volt körülötte, nem tudja az álomban mi vezeti a hangot, levegő, csontok vagy az, aki ott van körülötte, nincs neve minden jelenlétnek, nem fokozható azzal, hogy nevet adunk neki, nem pólyálható a nyelv, hogy ne érjen a köpenyhez, amúgy is végsőkig koncentrált, egyszerre köpeny és mag, kihűlhet-e az álom a föld belsejében, zúghat-e harang nélkül is, mert lehet nem is harang zúgott, a majdnem elhallgatás és rákezdés oszcillálása más volt, csak meghallotta végre, ahogy a bolygó az űrhöz súrlódik, minden ébredésben ez a végsőkig koncentrált jelenlét adja át helyét az ürességnek. ritka részecskén múlhatott, hogy a semmi helyett valami van.
.
egy ütő volt nála. nem tudja milyen játékban milyen pontokat lehet vele szerezni, de a kezében arra való volt, hogy hátulról leütve a sisakost véget vessen a háborúnak egy parton, amiről senki nem tudott. a sisakos már elvesztette ütőjét, a földön feküdt, egy üveg palackért nyúlt, gondolta fegyvernek használja majd ellene, ütés közben látta, hogy a szájához emeli, roppant az üveg fogai közt, ahogy koponyáját elérte az ütő, és akkor megfordult a földön, felnyílt sisakja mögött a fia arca, milyen érdekes, ahogy minden kortyra üvegszilánkokat érzek, érzem, ahogy súrolják belülről az ereimet, nézte tejfogra emlékeztető maradó fogait, csak ezek a szavak voltak köztük, a vizet a biztonságiak kiöntették vele a palackból, csak üres palackkal lehetett bemenni, a fia szájából hangok a színpadról a küzdőtérre folytak, ahol egy goásan tekergő lány és egy ugráló fiú foghíjtelkében állva egész testtel próbálta az ismeretlenek testén át hozzá átrezgő hangot fogni, épp az a palack víz hiányzott a sejtjeiből, még senkihez nem jutott el a hír, hogy a háborúnak vége, nem tudja mennyi idő alatt ér el egy álom ismeretlen partjairól ide, hogy jó szokás szerint csak a saját fiát kellett egy szülő megölje a mélyebb békéhez, de azóta a jobb szeme könnyezik szüntelen, nem kimosható az álom, a mit sem tudó oltár. a dolgok valóban itt vannak, de ha rájuk nézel, azonnal legyőznek.
.
.