Szakadó fonalak zaja ébreszt,
minek vetni le, húzod vissza.
Eddig is ez volt, nincsen kérdés, minden tiszta:
minek vetni le, fűzöd vissza.
.
Hanem, ha már ébredsz,
magadra öltöd – bolond számadás –
a valóságot, megint minek,
minek káromkodsz, minek sziszegsz,
ébredsz úgyis, ha nincs minek.
.
Válladra dobod legszebb ruhád;
fekete rongy a fehér testre,
de a tükör előtt még teszed az ostobát –
úgyis élni kell, élni kell tovább.
.