A világért sem szeretnék senkit katonatörténetekkel untatni, csupán avégett ejtek szót e témáról, mivel kiskunfélegyházi katonalétem már az előző fejezetben felemlítődött, egész pontosan a Zalka Máté nevét viselő laktanya műszaki alakulata híradós szakaszának kötelékében előfelvételisként eltöltött katonai szolgálat tizenegy hónapjához köthető emlékszilánkok. Az előfelvételis azt jelenti, a felsőfokú tanulmányok megkezdése előtt a delikvenst bevonultatták, s az esküt követően a Néphadsereg kötelékébe vonódott. Az eufemisztikus mondat nyers valósága: elvihettek volna Vietnámba a vietkongok oldalán harcolni. Az alaki gyakorlatok, mint a jobbra át, balra át, hátraarc, díszlépés elsajátítása mellett, egy Csepel teherautóba épített átjátszó állomás, úgynevezett relé kezelését is el kellett sajátítania, mely többek között azzal járt, hogy alkalmanként egy tizenkét méter magas, egymásba csúsztatható alumínium szelemenekből álló antennát volt kénytelen telepíteni, mondjuk mínusz 20 fokban, térdig hóban a Bakony tetején. Még ezt is überelte, amikor egy birka hodály betonján az évek során összegyűlt keményre fagyott birkaganét kellett felcsákányoznom, s lovaskocsira hányva, a havas pusztában harmadmagammal a szántóföldön szétterítenem. Valódi felfedezés volt ilyen közel kerülni az alföldi paraszti világ legnaturálisabb mindennapjaihoz. Annyiban is gondolnék időt szentelni zenekartörténeti visszaemlékezéseim sorában az alábbi eseményeknek, mivel a tárgyalt időszak, a ’70-es évek legelejére esik, az aktív zenélés előtti időkre, noha e néhány történet zenészi pályámmal is összefüggésbe hozható. Mindazonáltal, e tizenegy hónap tapasztalata elég időnek bizonyult ahhoz is, hogy az alábbi axióma kimondathassék: az unalom rossz vért szül. Az építő században történt, egy katona, unalmában, mert leginkább az tesz ilyet a seregben, akinek ideje van rá, a dereka köré kézigránátokat kötözött a körlet alagsorában, majd kibiztosította azokat. A haláleset mindannyiunkat megrázott. A mi körletünkben volt egy úgynevezett kultúrszoba biliárdasztallal s egy rossz tévével, mely csak akkor üzemelt, ha valaki belegyömöszölte a hátuljából újra és újra kicsusszanó keményre száradt kétkilós kenyeret. Itt alakult meg a Surranó kártett, zongora, gitár, dob, basszus felállásban. A név a laktanyában kötelezően viselendő bakancsra s tevékenységünk hiábavalóságára utalt, mely hiábavalóság a Prédikátor könyvében említtetik, mely könyv része a héber Bibliának, s így a keresztény felekezetek is protokanonikus könyvnek tekintik. Míg a kiszűrődő zörejekre (dob, cintányér) felfigyelő őrmester, Ennyi idejük van, kopaszok? felkiáltással körlettakarítást rendelt, Badonszki századparancsnok pedig azzal nyitott ránk: – A Petróleumlámpát tudják-e az elvtársak? A hétvégén volt a város központjában álló tiszti klub farsangi bálja. A húzósabb nóták mellett lassú számokra is igény formáltak a tisztek, hogy megszorongathassák egymás feleségeit, s a teremben kószáló szabad vegyértékű lányokat. Az Animals Felkelő nap háza, a Rain and Tears az Aphrodite’s Child-tól és az Echo Gondolsz-e majd rám című száma volt, amit legtöbbször kértek, s felváltva rohangáltak hozzánk a parolijukon aranycsillagokat viselő dominánsabb hímek, hogy tekergethessék az erősítő hangerő gombját. Ki le, ki föl kívánta tornászni a hangulatot. A Petróleumlámpát legalább ötvenszer játszottuk el, természetesen parancsra.