Toperczer Anita

Λ
 
A mogyorófa, amit ültettél, mától csak fiatalabb lesz.
Körmöd alól hamar kikopik az agyagos talaj;
a hajnali fagyok ígéretében elrejtőzik a jégzaj,
hisz még rövid árnyékokat ad neked a Nap,
így azt hiszed, csak az állandóság az, ami elvesz.
 
A tűzből, amit raktál, kipörög pár perzselt mogyoróhéj.
Nem veszed észre, hogy visszafele fújja a vadludakat a szél.
 
 
ʘ
 
Kézzel faragni apró csontokat.
Szétszedni az időt az ízületeknél – ahol hajlik.
Nem megkérdőjelezni, hogy a talizmánban
a védelem a szerves anyagból ered.
 
Távoli sziklák cseppfolyós éleit nézni a remegő melegben.
 
Mélykék spirálban repül magasra,
kontrasztja kiszakítja az ég homokfény-síkjából
és visszaveti oda, mikor az idő még nem létezik.
 
Ha tudnád, hogy köröz feletted,
nem gyűjtenéd barna tollait, nem vésnéd kerek kövekre
a jelét – és rosszul tennéd, hogy nem teszed.
 
Szűkülő sugarú ívben tűnik el,
ősi kinyilatkoztatások elé rejtőzve. Majd
hirtelen nyílegyenes zuhanással beléd hasít:
izzó kampócsőrében elhozta az igazi neved.