2021. március 1. hétfő
  • Az Új Forrásról
  • Impresszum
Új Forrás
Irodalom
Művészet
Társadalom
  • Irodalom
  • Képzőművészet
  • Zene
  • Film
  • Könyveink
  • Galériák
Új Forrás
Irodalom
Művészet
Társadalom
  • Irodalom
  • Képzőművészet
  • Zene
  • Film
  • Könyveink
  • Galériák
Nincs találat
Minden találat
Új Forrás
Nincs találat
Minden találat

Feldolgozást segítő feldolgozás

2018-12-28
itt: Film
Kezdőlap Film

2011. július 22-én 15:25-kor pokolgép robbant Oslo kormányzati negyedében. Két órával később egy rendőrruhás norvég férfi tüzet nyitott az Utoya szigetén táborozó munkáspárti fiatalokra. A rendőrség 72 perc alatt ért ki a helyszínre. 77-en haltak meg. Erik Poppe filmje ennek a 72 percnek állít emléket.

Példátlan tragédia történt Utoyán. A 21. században, a nyugati világban egyedülálló módon, egy nacionalista férfi, szervezetlenül, senkihez és semmihez sem csatlakozva, saját hazájában, a saját polgártársait kezdte el lemészárolni. Nem elborult aggyal rontott be egy iskolába (moziba), nem (csupán) robbantott: több mint egy órán keresztül, módszeresen vadászott le, többnyire tizenéves gyerekeket, ideológiai megfontolásból. Szakértői vélemények szerint a rendőrség nagyon lassan ért ki a helyszínre (legyünk őszinték, ha ugyanez a Kékesben történne egy hideg téli napon, ugyanúgy reménytelenül későn érkezne meg a segítség). A norvég bíróság még azt sem tudta eldönteni, épelméjű vagy elmebeteg-e az elkövető. A nyugati jóléti demokráciák zászlóshajójának is tekinthető Norvégiában a lehető legsúlyosabb büntetést rótták ki az elkövetőre: 21 év letöltendő börtönbüntetést.

Az igaz történet sokkoló, egyedülálló, elmesélni való. Hét évvel a tragédia után két filmprojekt is megkísérelte a feldolgozást. Paul Greengrass (a Bourne-filmek rendezője) a Netflix gyártásában mutatta be 22 July című filmjét, amely, feltehetően az angolul játszatott norvég színészek hiteltelensége és a tragédia-giccs szenvtelen meglovaglása miatt se a nézők, se a kritika oldalán nem aratott sikert. A másik, az ezen írás tárgyát képező Utoya, július 22. A két film között lényeges különbség, hogy míg Greengrass filmje dramatizálja a történteket, és nem csak egy áldozat, de az elkövető történetét is bemutatja, addig Poppe csupán a merényletre és az áldozatokra koncentrál. Filmjét egyetlen hosszú felvételben rögzíti.

Az IMDB és a Wikipédia adatait összevetve azt mondhatjuk, hogy 2018-ra legalább 27 mozifilmet mutattak be a filmirodalom története során, amelyek egyetlen felvétellel lettek rögzítve. 2016-ban írtunk a Victoria című német filmről, amely egy bűnügyi történeten keresztül próbálta meg kitágítani a műfaj határait. Már a tragédiába forduló film kapcsán is megjegyeztük, hogy a feszült jelenetekben, a színészektől egyetlen összefüggő állapothullámot követelő rendezés képes fokozni a játék hitelességét. Talán ez a sosem-látott hitelesség lehetett az a hívószó, amelynek engedelmeskedve Poppe az Utoyán történtek bemutatására is ezt a kényes formátumot választotta.

Az egy-felvételes filmkészítés nehézsége, hogy játéktechnikai szempontból a senkiföldjére tereli a színészeket: a színházi és a filmes színjátszás legösszetettebb fogásait egyszerre kívánja meg az alkotóktól. A filmen minden éles, minden apró mozdulat, gesztus közelről, százszoros nagyításban látszik, mindeközben egyetlen, megismételhetetlen, a végletekben is folyamatosan tudatos amplitúdót követel az alkotás – akárcsak a színpadon. Ennek fényében a rendező ebben a filmben a választott nehézségeket még azzal is tetézi, hogy a témából adódóan fiatal, többnyire elsőfilmes szereplőkkel játszatja el történetét.

Ahogyan minden ilyen típusú alkotásnál, így az Utoya tárgyalása kapcsán is felvetődik a valós idő és a filmes (színpadi) idő viszonyának kérdése.

A Victoriával ellentétben (ahol, ha emlékszünk, a realizmusra törekvő film helyszínei, kifogásolható módon, valószínűtlenül közel estek egymáshoz) ez a film nem kényszerül a „díszletek” közötti, valós időhöz mérten túl rövid, filmes időben túl hosszú átállásokra: az Utoya a valós eseményeknek megfelelően egyetlen szigeten, többnyire egyetlen egy óra körüli jelenetben játszódik. Kivételt képeznek ez alól a merényletet felvezető veszekedés–ismerkedés–étkezés jelenetek, amelyek gyorsított időben történnek egymás után, s amik vélhetően a színészek tapasztalatlanságával tetézett alulrendezettség miatt finoman szólva is laposak. Hiába a valóság diktálta tempó, a film látszólag ezután is nehezen indul be. A fa alatt lapuló fiatalok telefonos segélykérése köré csoportosuló tizenhárom perces jelenetsor fél tucat szereplő arcán keresztül kívánja bemutatni a pánikot, az alakítások hitelessége azonban sajnos ingadozik, ennélfogva a szekvencia indokolatlanul vontatottnak hat.

Dramaturgiai fordulópont, amikor Kaja egy sérült kislányra talál az erdőben. A rendező a film első felében egy olyan atmoszférát teremt meg, amelyben nem tudjuk, hogy a kamaszok mennyire reagálják túl (vagy alul) a történéseket: mert ők se tudják. A lövések az első halottig akár valamiféle gyakorlatot (vaktöltényeket) is jelenthetnének: a helyzet a halottól lesz valóban éles. A film ebből a szempontból remekül ábrázolja a történések lélektani menetét, ahogyan a pánikban megelőlegezett tragédia valósággá válik.

A film második felében tárul fel előttünk Poppe finomra hangolt eszköztára. A rendező a „visszatartás” eszközével ábrázolja a feszültséget: az elkövetőt egyetlen homályos pillanatra látjuk csak; a golyók sem csapkodnak jobbra-balra; a főszereplő (ahogyan ez feltehetően a valóságban is lenni szokott) akkor találkozik csupán golyóval, amikor eltalálják. Poppe kerüli a véres részleteket. Nem moralizál, nem mondja meg, hogy mi a helyes cselekedet, de amellett, hogy bemutatja azt, ahogyan a fiatalok egymásnak segítenek, azt is ábrázolja, ahogyan eltapossák egymást. Emellett a tragédia párhuzamos történeteinek bemutathatatlansága mellett foglal állást: egyetlen szereplő 72 percét mutatja be, ha a társai kiesnek a látószögéből, nem léteznek.

Technikai szempontból a film kifogástalan. A hajak, a smink, a jelmez, úgy bomlik, kenődik, koszolódik, hogy egy pillanatra sem zökkenti ki a nézőt a filmből. A fényképezés kiemelkedő, rengeteg beállításban meséli el a történetet. A kép néha a karakter számára jelentős történéseket ábrázolja, néha a jelentékteleneket, a fényképezés hektikussága fokozza a mű hiperrealizmusát. Az operatőr végtelen éberségére jellemző, ahogyan improvizál: a halott lány kezén bemutat egy szúnyogot. Martin Otterbeck egyértelműen kiérdemelte az Európa legjobb operatőre címet a 2018-as EFA díjátadón.

Az Utoya távolról sem remekmű. A már említett valós idő, az amatőr szereplők és az alul rendezett jelenetek ingadozóan tudják csak fenntartani a néző figyelmét. A filmnek mégis korszakos értéke van. Hatásvadász zene, kórházi képsorok és az elkövető ábrázolása nélkül képes bemutatni a tragédiát valós időben, valós helyszínen, valós állapotban. Hibái ellenére bátorsága és kísérletező hozzáállása a magasba emeli. Dokumentál, emléket állít. Egy feldolgozás, ami segíti a feldolgozást. Egy olyan filmet pedig, ami erre képes valóban érdemes elkészíteni.

(Utoya, július 22.;rendezte: Erik Poppe; írta: Siv Rajendram Eliassen, Anna Bache-Wiig és Erik Poppe; főszereplők: Andrea Berntzen, Aleksander Holmen, Solveig Koløen Birkeland, Brede Fristad, Elli Rhiannon Müller Osbourne; fényképezte: Martin Otterbeck; vágó: Einar Egeland; látványtervező: Harald Egede-Nissen; jelmeztervező: Rikke Simonsen; zeneszerző: Wolfgang Plagge)

Megosztás6TweetMegosztás
Next Post

2018/4

Keresés

Nincs találat
Minden találat

Kategóriák

  • Archívum (101)
  • Egyéb (14)
  • Film (73)
  • Gyerek/Irodalom (40)
  • Hírek (48)
  • Irodalom (597)
    • Irodalom & Co. (17)
    • óravázlatok (1)
  • Képzőművészet (86)
  • Könyveink (17)
  • Kritika (20)
  • Lapszámok (41)
  • Szerkesztői blog (54)
  • Zene (77)

Facebook

Kategóriák

  • Archívum
  • Egyéb
  • Film
  • Gyerek/Irodalom
  • Hírek
  • Irodalom
  • Irodalom & Co.
  • Képzőművészet
  • Könyveink
  • Kritika
  • Lapszámok
  • óravázlatok
  • Szerkesztői blog
  • Zene

További oldalak

  • Az Új Forrásról
  • Elérhetőségek
  • Adatvédelmi központ
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Cookie kezelés

Legfrissebb bejegyzések

Fehér Enikő: Fekete Izsák leköltözik vidékre

Fehér Enikő: Fekete Izsák leköltözik vidékre

2021-02-23
Forrásponton

Forráspont

2021-02-21
Füstjelek

Füstjelek

2021-02-20
Megjelent az Új Forrás februári száma

Megjelent az Új Forrás februári száma

2021-02-08
  • Az Új Forrásról
  • Elérhetőségek
  • Adatvédelmi központ
  • Adatvédelmi irányelvek
  • Cookie kezelés

© 2018 Új Forrás Készítette: WordPress Master.

Nincs találat
Minden találat
  • Home
    • Home – Layout 1
    • Home – Layout 2
    • Home – Layout 3
    • Home – Layout 4
    • Home – Layout 5

© 2018 Új Forrás Készítette: WordPress Master.

Login to your account below

Forgotten Password?

Fill the forms bellow to register

All fields are required. Log In

Retrieve your password

Please enter your username or email address to reset your password.

Log In

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom
Adatvédelmi központ Adatvédelmi beállítások Cookie kezelés
Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogatsz egy weboldalt,  az adatokat tárolhat a számítógépeden. Ezen Cookie-k kezeléséről itt olvashatsz bővebben.

Szükséges Analytics Adatvédelmi központ Adatvédelmi irányelvek Cookie kezelés
Ezek a Cookie-k nélkülözhetetlenek a webáruház működéséhez, ezért nem lehet őket kikapcsolni.

Technikai Cookie-k
Ezek a Cookie-k nélkülözhetetlenek a weboldal működéséhez, ezért nem lehet őket kikapcsolni.
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Ezek a cookie-k lehetővé teszik számunkra látogatások és forgalmi források követését, így webhelyünk teljesítményét mérhetjük és javíthatjuk.

Google Analytics
A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük az anonimizált felhasználói adatokat.
  • _ga
  • _gid
  • _gat

Összes tiltása
Összes engedélyezése