ki ismerne meg, ha nem ülne ki arcomra,
mint nyugalmi aszimmetria, épp mert az arc
miatta beazonosíthatatlan, egyik felén mindig
halálra vált, nincs jó neurotranszmitter mintázat
befogadására, sem szabadságé, sem szerelemé,
.
sejtmagig égnek az idegsejtek egymástól
fényévekre, egy határon a törmelékgyűrű
összeolvad, arcom újholdja, jót
vártál? – kérdi fülembe csendet ütlegelve –
nem műkedvelő a gondviselés.
.
.