Előhang
.
A császárról
Költők istene, Phoebus, a harc úrnője, Minerva,
és te, a szárnyon járó Győzelem égi leánya,
díszítsétek a homlokotok kettős koronával!
Szép koszorútok harci dicsőség s békeajándék.
Császárunk, a remek harcos s szónok koszorúból
kettőt érdemel ám! Kettős a jutalma! A harcban
verseket ír, s geta Mars ellen vele harcol Apolló.
Hun fegyverzajban, vad szarmata fosztogatásban,
hogyha a harc közepén akad egy kis idő pihenésre,
clarosi Múzsáktól lesz hangos a tábori sátor.
Még le se tette a gyors nyilakat, süvitő kelevézét,
máris a Múzsák tolla felé nyúl, percre se méláz,
most más vesszőt fog, s formálja azonnal a versét:
nem szépelgő-lágy lesz a mű, mert odrysius Mars
és egy harcos thrák szűz fegyvereit szedi versbe!
Örvendj, Achilles! Pompás költő örökít meg:
Róma Homerusa újra eposzba igézi a sorsod.
.
A kötet ajánlása
Némely vers reggel, némely csakis este hatásos,
víg s komoly is vegyül itt: döntsön az alkalom épp!
Mert nem szürke a lét s a közönség tarka ugyancsak,
mindegyik lapnak megvan az érdeme itt.
Ez mithrás Venusé, azt bújja Minerva sisakban,
itt sztoikus töpreng, ott Epicuros örül:
régi idők erkölcseit én megtartom, ahogy kell,
színjózan Múzsám, hogyha akarsz, kacarássz!
.
Echo képe
Festő, mért próbálsz arcot pingálni nekem, mért
lássa nem is látszó lényem az emberi szem?
Híg levegő nemzett engem, s az anyám üres óhaj,
nem vagyok egy észlény, ámde beszélni tudok.
És a szavak végét ismétlem folyton el újra,
mások mondatait toldogatom s derülök.
Echónak hívnak s a fülek mélyén van a házam:
hangot fess, s máris hű lesz az arc meg a kép!
.
Anicia sírverse
Minden, amit nő vágyik elérni az élete útján,
azt húsz éve alatt Anicia tényleg elérte:
volt tejivó csecsemő, süldő lány és gyönyörű szűz,
férjhez ment, terhes lett, szült s anyaként belepusztult.
Hát ki ne átkozná a halált fájlalva a sorsát?
Érdemeit nézvén öregasszony, korra leányka.
.
Myronról és Laisról
Az ősz Myron szerelmet esdett Laistól,
de elzavarta őt a nő.
Érezte, hogy vén, épp ezért fehér haját
sötétbarnára kente át.
Az arc a régi, ám a haj sötét fürtű,
s most így ragozza vágyait.
A nőcske látta, hogy Myron-formája van,
de másnak hitte mégis őt,
habár lehet, hogy észrevette ő a cselt,
és tréfálkozva így felelt:
„Balfék, miért is adnám épp neked, mit már
apád se nyert korábban el?”
.
.
Glauciasra, akit túl korán ragadott el a halál
Már a tizenhatodik szülinap ragyogott be örömmel,
Glauciasom, s piheszőr lepte az álladat el,
nem voltál te kölyök többé, lányos pofid eltűnt,
s bájaid épp ekkor nyelte be végleg a sír.
Ám nem a holt árnyak szürkés tömegébe vegyülsz majd,
Styx tava meg nem ijeszt, s könnyteli váz se leszel:
új Adonis leszel ott, Cinyras fia, Persephonéé,
és Jupiter vár rád majd a pohárnokaként.
.
Myron bronz borjúszobrára
Bronz borjacska, Myron szobrásznak a sarja vagyok: nem,
nem faragott, nemzett! Furcsa, de ő az apám.
Gerjed rám bika, és az ünő ott bőg közelemben,
emlőim szopná menten a kis bikaborj.
Megtévesztem a csordát, tán csoda? Nézd csak, a pásztor
is beleszámol majd, hogyha legelni kihajt.
.
Ugyanez
Kis bikaborj, bronz emlőim hidegek, be ne kapdosd!
Hogy táplálna a bronz? Csöpp anyatejre se várj!
Adnék én, ha Myron formálta csodás alakomba
majd élő lelket töltene egyszer az ég!
.
Egy hamis hangú emberre
Híven utánzod a kiskutyahangot, a ló nyerítését,
azt, ha a juh béget, hogyha a kecske mekeg,
mindenben jó vagy, s szamárbőgés se kivétel,
Marcusom, Arcadiát visszaidézi e hang!
Jól kukorékolsz és a rekedt hollót is utánzod.
szólsz a madár hangján, szólsz a vadállatokén,
annyira vérprofi vagy, hogy hűnek hallja akárki.
Egy hang nem megy jól, sajnos: az emberi hang.
.
Crispához
Csúnya vagy, azt mondják, de miért, azt, Crispa, nem értem.
Nékem szépnek tűnsz, untig elég ez a báj.
Jut féltékenység is minden szívszerelembe:
más hadd lát csúfnak, légy csak az én gyönyöröm!
.
Zoilus ellen
Zoilus, ó te puhány, kurvát vettél feleségül!
Mekkora gazdagodás, fölvet a pénz hamarost!
Perkál nődnek a kúrásért és néked a kéjenc,
mert szégyenfolttá válna a rajtakapás.
Ám ami most jövedelmez, a sok-sok kapzsi kefélés,
majd az öregkorral gyorsan a semmibe vész.
És a kivénhedt kéjelgők vagyonának is annyi,
szétkúrt ifjúság bagszaga: ennyi marad.
.
Hylashoz
Nézd csak, a nyalka Hylas ráunva a földi gyönyörre,
mily pajkos vággyal várja a csalfa halált!
Csókok, kéjek közt haldoklik, s marja a kétség:
nimfák csókolják őt vagy az eumeniszek?
.
.
(A rovatot szerkeszti: Szűcs Balázs Péter)
.