H A M U S I N C S É S N I N C S S A L A K
úgy fogynak a napok
szépségük fátyol mögé
rejtve
nem láthatom
emlékek égnek
ki nem alvó lángok
hamu sincs
és nincs salak
csak selymesfényű
üveggolyó
könnyként
arcomon
szalad
N E M V O LT M É G Ö L E L É S
Denise-nek
a lélegzetvétel gyakoriságával
gondol az akkori nyárra
mikor megpillantotta
majdani feleségét
a város megkopott strandján
betonra terített szövőgyári pléden
dideregve
törölközővel takargatván
libabőrös testét
aztán már együtt maradtak
a lány tolta biciklijét
a patak mellett
ő kísérte
át a zsilip keskeny hídján
el a tekepálya előtt
kanyarodván a sarkon
a gesztenyefás utcára
egész a megereszkedett
kapuig
és nem volt még ölelés sem
csak közös életük
első szerelmes délutánja
A J T Ó T Ó L K A P U I G
az éjszaka
eseménytelen csöndjében kereső
csigák
hátrahagyott ezüstös jelei
csíkozták
azt a rövid utat
keresztül-kasul
ajtótól-kapuig
és hernyórágta
nehéz-zöld fügebokor levelek
vibrálnak
időtlen-idők óta
mikor is
egy kép nélküli
gázlángkék villanás
felfoghatatlan ideje alatt
bukott át a valóságba
s mint az elkattintott
polaroid nyersanyagon
a semmiből sejlettek elő
vonalak
egyre fájóbban
egyre érthetőbbé
és felfoghatóbbá
a részletek
még el sem ért
ajtótól-kapuig
de már
megérkezett
M A R A D N I C S E N D B E N Ü L V E
hűs pincében
ülni csendben
szénszag-faforgács
poros falon nyúló
árny
sarokban fűrészbak
tompa fejsze
fényesre
kopott
szívlapát
s
gondolni szépre
nem harsány képregényre
kik velem voltak
arra a pár emberre
könnyeket törölni
s maradni csendben
ülve
csak
egyet szólni majd
ámen
M Á R J Ó I D E J E
a csónakosokra várunk
már jó ideje
egyre többen
elszórtan
az ónszürke kavicsos fövenyen
teendőinket magunkhoz szorítván
nem tépelődvén törve az időt
hogy mi aktuális
vagy halaszthatatlanul esedékes
szótlan
fixálva a távolt
pirkadattól vaksötétig
kőszobrokként
némelyikünk
viseltes
second hand kabátban
rendezetlen sorainkon
át-át pislant a
szórt fényű folyó
már jó ideje
a csónakosokra várunk
egyre többen
Discussion about this post