azt álmodtam, hogy fiatal, befutott költők között vagyok. az egyik, aki velem
szemben ült, a szorongás összes testi tünetét produkálta. megfogtam a két kezét. úgy fogtam, és néztem rá, mint Marina Abramović Ulayra a spermafrosztjában. Ich bin deine zuhause. mi az utolsó műved? mire ő, most írtam meg egy regényt. egy regényt, ami díjat nyert. közben a mellettem ülő megszólalt: elmondhatom, mi a baj veled? csak bólintottam, hogy ne zavarjam a másik felé áramló figyelmet. mire ő, saját szavába vágva: javasolunk változtatásokat a szövegeiden, de tudjuk, úgysem fogadod el. mint például most, mondtam. azzal felálltam, és otthagytam őket a szétvert a jelenlétben. abban a pillanatban már csak a szorongó ábrázatára
emlékeztem belőlük. az ébredés első gondolata, hogy már megint milyen ismeretlen fesztiválozó arcokból raktam össze ezt a sok fiatal költőt. ha nem tudunk arcokat kitalálni, ezeket valahol az ébrenlétben mind úgy láttam, hogy senkit nem ismertem fel bennük, átzuhogtak rajtam. így hát a sok befutott fiatal költő lehettek álmomban. megannyi felugró ablak, amit bosszankodva zárok. és hogy álmomban mindenki belőlem van. ezek szerint: az egyik, aki velem szemben ült, a szorongás összes testi tünetét produkáltam. minden álom az ismeretlen katona sírja. minden álom egy katona ismeretlen sírja. van hát egy arc, amire az álmomból emlékszem. de nem tudom, hol láttam az ébrenlétben. ez hát a legsajátabb arc. nem uralkodó, hanem internált vonásaimból áll össze. de neki adtam minden koncentrált jelenlétem. a többiek szórt figyelem. milyen bolondság minden arcfelismerő. famedetektor, ami famedetektort keres, nem azért, hogy megtalálja, csak mert nem hagyhatja, hogy kidobják. az arc derelict place. elhagyott hőerőmű. három hatalmas toronnyal. az ember által elhagyott iparanatómiai tájban istenjelenlét bírhatatlan koncentrációban. a legelső fesztiválra, amit zárt cipőben ezen a helyen rendeztek, fényfestéssel és zenével, a fiam zenekarát hívták. mert azt mondták, illik a zenéjük oda, mintha onnan jönne, a három toronyból. aztán az apja elmondta, a nagyapja kulákként internálva építette inotát, aztán az anyám elmondta, a nagyapám, mikor b-listázták inotára járt dolgozni, hetente egyszer jött haza. aki inotáról jött haza, nem beszélt. ad inotam hallgatás. akkor megvan két dédnagyapám a négyből, mondta halkan a fiam. a hatalmas hűtőtornyok, lehetne az érkezés három űrhajója. álmomban a szorongó fiatal költő az összes recesszív családi vonással, amit már nem láthattam élő arcokon viszont, de most összegyűltek egyetlen arcon. inota bene: nincs magunkhoz rablott isten, hogy belejavítson.