Öröm
I.
Ajtót nyitok,
és a földet záporzó
víz illata bejön a szobába.
A levegőt telítő lomha pára
örömcsírát hullajt
a bőrre,
órák telnek el,
az eső nem lanyhul,
a csíra kikel és hajtása körülölel.
Kinn esik, de nap kel
szemem előtt, mely feledte már
az eső legyőzött szürkeségét.
Fényt, nem árnyat adó
fa ágai alatt mosolygok
anélkül, hogy tudnám, miért.
II.
Blake szerint a halál
csak átmenet egy másik szobába.
Kimész, bemész,
a ház ugyanaz,
reggel e vágottfű-illattól
tágul a tér,
a levegőtől e titkos élénkség
költözik szemedbe,
mint a kisfiúnak a vonaton,
aki visszatartva lélegzetét
mintegy azt mondta,
nézd, nézd,
és ragyogott,
meg tudom állítani az időt.
Akkor
Amikor a világ világ lett,
a fény a szokott módon csillogott
egy közönyös óralapon,
a levegő tele volt kezdetekkel,
és egy ezerszer járt utcán
ezredszer lépett egy kőre valaki,
s ez felnyitotta a szemét;
ez volt a pillanat, melyre mind vártunk,
hogy ugyanazokat a döntéseket hozzuk,
ismét megcsókoljuk ugyanazt a földet,
az előző napi viszláttal búcsúzzunk;
s a szeretett jól ismert arc
amely figyelmet színlelt,
vagy röpke cirógatásra kínálkozott,
megint idejekorán húzódott el.
Az ablakok mögött megnőtt a sötét,
sirály kotorászott a szemétben,
gyerekek játszottak, szinte vakon,
oda se figyelve anyjuk kiáltásaira.
Szokványos nap volt az ég alatt
a maga háttérzajával vénáinkban,
és az éj leples koromsötétjével.
Aki megtartott egy fémpénzt a zsebében,
reggelre nem lett gazdagabb.
Semmi emlékezetes nem történt,
észre se vettük,
amikor a világ világ lett.
Szilágyi Mihály fordításai
Jordi Doce Casa de América-díjas spanyol költő. Gijónban született 1967-ben, Madridban él.