Giccs vers
.
Elvitattátok tőlem a réteket.
Mert nem értitek rajta a mozgolódást.
Egy őz, egy nyúl, egy virág.
Minden részlet egybevág.
.
Csak nem láttok az okosságtól.
Én a kicsinyekhez jöttem, a tiszta szívűekhez,
meg a világmegváltókhoz, akik tudják, hogy semmi sem lesz abból,
amit elképzeltek,
mégis minden reggel úgy kelnek fel,
hogy megpróbálják felakasztani
egy százas szöggel a kabátjukat az égre.
.
Van már James Webb űrtávcső, és még mindig nem hisztek?
Pedig az Isten készíti a legnagyobb giccseket, az ő verseit biztos
hogy nem fogadná el az Alföld,
azt mondanák rá, hogy „van benne potenciál, meg metafizikai érzékenység,
de most sajnos nem lehet közölni.”
.
Én azt közlöm, ami egyértelmű. Hogy a legnagyobb giccsben
lehetetlen, hogy ne vágna egybe az értelem és a csillogás.
.
Én nem félek a csillogástól, hanem magamba fogadom az ezüst pikkelyű,
halaktól hemzsegő patakokat,
amik a petevezetéken keresztül folynak át a megváltásig.
.
Mégis nyüszítetek,
hogy ezt abba kell hagyni,
hogy ennek nincs értelme.
.
Értelme a Pitagorasz-tételnek van,
meg a kanti istenérveknek.
.
Az embernek csak hite van.
Hogy a giccs meg a csillogás az, ami volt, van és lesz, mióta világ a világ.
Az anyag, ami a világűrben dagad,
a folytogató érzést létrehozó ige.
.
Hát találjatok rá rejtelmeire.
.
.
Gyakorlati tippek íróknak, akik minden percben el akarják veszíteni magukat
.
Menj ki, ne gyújts rá – a füstben nem látsz magadnál tovább,
inkább igyál egy teát, például hársfavirágot, rakj bele mézet,
amíg a víz felforr, gondolj a tegnapi olvasmányaidra,
Kantra vagy Aquinói Szent Tamás gondolataira, hogy „…”,
de ha nem emlékszel a bölcseletre, csak állj ott, fölhevítve a sok lehetőségtől,
hogy ma is mennyi mindenben legyőzheted magad,
aki az Isten szent játékaival matat,
földigiliszták gyűrűin hogy csillog a Nap,
ebből valami verset lehetne írni –
gondolná a költő, de téged már nem kísértenek meg ilyesmi csalfa gondolatok,
csak állsz a napon, és pontosan tudod, hogy dolgozni öröm,
a munka öröm – csinálni a semmit napról napra,
elszórakozni úgy, hogy más a követ vájja, kapálja
a földeket, neki a földigiliszta nem élvezet, csak gond.
.
Az folyton van. Pedig feltett szándékod, hogy mostantól az öröm
lesz az egyetlen igazi forrása a lelkednek.
Hogy célod és reményed ebben testesül majd meg.
.
Hát…
Szép gondolat, csak annyi a baj, hogy magad maradtál.
Egyetlen vonalat húzni a papírra már fáj,
de képzelgéseidnek nem állíthat határt ilyesmi, semmilyen álgondolat,
klaviatúra, billentyűzet, monitor,
ez mind itt ragadt veled, az új világ
meg a kertre néző kikelet,
ahogy átszüremlik.
.
És tényleg. Vonalakat írj, rajzolj, a képernyő megtelik színekkel.
Ez a dolgod, mást ne remélj, de ilyenkor mindig bedereng, mindig máshonnan valami fény,
és ez elég, ezt őszintén mondhatom.
Ne nekem higgy, higgy a monoton mindennapos munkának,
higgy a szerelemnek, és a cicának, aki itt nyávog és nem hagy verset írni.
Mert vannak fontosabb dolgok az irodalomnál.
Mondjuk egy üres tál, vagy hogy a Fluffy kimenne végre pisálni…
.
.
(A borítókép forrása: SoundCam Productions)