Sárközi László
Önéletrajz
1969.03.06-án születtem Budapesten. Születésemtől négy vagy öt éves koromig állami gondozásban, majd ezután közel egy évig megbízott nevelőszülőkhöz kerültem. Mivel ők már ekkor igen-igen hajlott korúak voltak, ezért 1975 nyarától 1984 nyaráig az abonyi József Attila Nevelő Otthonban nevelkedtem, és ott végeztem el az általános iskolát is.
1984-ben Szabadszállásra mentem, a Gépjármű-technikai Tiszthelyettes és Szakmunkásképző iskolába. Tanulmányaim ideje alatt mindvégig a tiszthelyettes képző kollégiumában laktam.
1987.07.25-én hivatásos tiszthelyettes hallgatói állományba vettek, és elkezdődött a tényleges katonai szolgálatom.
1988.02.29-én fegyelmi okból elbocsátottak a hivatásos állományból, és mellékbüntetésből a sorkatonai szolgálat újbóli letöltésére köteleztek, a szentendrei Kossuth Lajos Katonai Főiskolán. A főiskolán a kiszolgáló századba osztottak be. Szolgálati időm alatt, parancsnokom engedélyével, egyéni felkészülést folytattam, önként lejártam dolgozni a csapatjavító műhelybe, beszereztem a szükséges tankönyveket, felkészültem, majd 1988. 07.19-én sikeres szakmunkásvizsgát tettem Szabadszálláson, volt iskolámban, utána pedig – még szolgálati időmben, és újra csak parancsnoki engedéllyel – beiratoztam a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium Szakmunkások Középiskolájának levelező tagozatára, ahol is leszerelésemig elvégeztem az első évet.
1989 nyarán leszereltem.
1989. 10.05-ig a szentendrei kenyérgyárban dolgoztam segédmunkásként, állandó éjszakai műszakban. Nagyon-nagyon jól kerestem akkoriban, de az éjszakázás a tanulmányaim rovására ment, ezért átjelentkeztem a szentendrei betongyárba – rosszul kerestem, de tanulhattam. Péksegédként és betonipari segédmunkásként is, a betongyár munkásszállóján laktam, és közben mindvégig folytattam a tanulmányaimat.
1991.06.21-én sikeresen leérettségiztem. Utána rögtön felvételiztem az ELTE BTK Népművelés szakára, de nem vettek fel. Ezért Szentendrén maradtam, és a betongyárban dolgoztam tovább. Már középiskolai tanulmányaim első éve alatt elkezdtem verseket írogatni, és a verseimet még 1989-ben elküldtem Faludy Györgynek, akinek Test és Lélek című világirodalmi antológiája a katarzis élményével hatott rám. Választ akkor nem kaptam, ezért abbahagytam a versírást.
1991.12.10-én elhagytam a betongyárat. Nem bírtam elviselni a kisvárost, és az unalmat, sem azt hogy nem tudnak alternatívát kínálni az életproblémáim megoldására. Felmentem Pestre és három napot a nyugati pályaudvaron éjszakáztam, és ingyenkonyhákra jártam.
1991.12.13-tól a BP. VII. kerületi Damjanich u. 50 alatti Ifjúsági Otthonban laktam. Ezt a szállást a nevelőotthonokból kikerült fiatalok számára a főváros tartja fenn. Közben elhelyezkedtem és
1992 januárjától a Gellért Szálloda sörözőjében dolgoztam feketemosogatóként. Itt mintegy félévet dolgoztam, meg volt ugyan az élelmem, de rosszul kerestem, ezért
1992. 06. 01-én felmondtam a szállodában. Nyáron különféle alkalmi, be nem jelentett munkákból éldegéltem majd
1992. 08. 16-tól a fővárosi GYIVI 2. Sz. Átmeneti Fiú Nevelő Otthonában gyermekfelügyelőként alkalmaztak, mivel volt érettségim. Mintegy két és félévig voltam ott szolgálatban, közben az új hivatásomból szakvizsgát is tettem. Hogy több pénzt keressek, elvállaltam az otthon raktárosi teendőit is. Nagyon kevés pénzt tudtak fizetni érte, de a munka főfoglalkozású raktárost kívánt volna. A gyermekfelügyelői teendők és az egyre nehezebbé váló raktárosi munka elfárasztottak szinte minden szempontból.
1995 februárjáig láttam el ezt a feladatot, majd felmondtam a nevelő otthonnak. Ezután pár hónapig az Ügetőn dolgoztam segédlovászként, de ott sem kerestem jól, viszont a versenylovak igényelték az egész napos törődést. Elfáradtam, és itt is felmondtam, nyáron feketemunkákat végeztem, de ősztől az Köztemetőben alkalmaztak kapuőrként. Közben túlléptem azt a korhatárt, amivel már nem lakhattam a Damjanich utcai Ifjúsági Otthonban tovább. A Köztemetőben kihúztam a telet, de máig sem tudom megmondani, hogy miért kaptam ott a fizetésemet. A nyugdíjasoknak való állás nem tett boldoggá, sem a kevés kereset, ezért tavasztól kiléptem, és újra csak fekete munkákat vállaltam. Ezen idő alatt először a kőbányai Gránátos utcai átmeneti szálláson laktam, majd annak megszűnése, illetve átalakítása után a Könyves Kálmán körúti, ma már lebontott szálláson laktam. A véletlen és a szerencse úgy hozta, hogy egy alkalommal elvetődtem a XI. -.kerületi Major utcába, a Fiatalok Önsegítő Egyesületébe egy vacsora alkalmával és ott megismerkedtem a Fiatalok Önsegítő Egyesületének a vezetőivel, akik felvettek a szállójukra. Itt is alkalmi munkákból és jövedelempótló támogatásból éltem egy ideig. Közben könyvtárakba jártam, olvastam, és sokat művelődtem. A könyvtárakban ért meg bennem a gondolat, hogy újra meg kellene próbálnom bejutni egy felsőoktatási intézménybe, hogy tovább tudjam képezni magamat. Ezért
1997 nyarán felvételiztem és sikeres felvételi vizsgát tettem a Janus Pannonius Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának, művelődésszervező szakára, levelező tagozaton. Közben a Fiatalok Önsegítő Egyesületének szállóján éltem. Talán éppen a tanulmányaim hatására, visszatért a kedvem a versíráshoz, és elkezdtem újra alkotni – először még csak az asztalfiókom számára.
1998-ban felvételiztem, és felvételt nyertem a Romaversitasba, ebbe az Európában teljesen egyedülálló tehetséggondozó programba. Itt kérni lehetett egy tutort, mestert, aki kifejezetten csak egyedül velem foglalkozik, tanít és figyeli a fejlődésemet. Mesteremnek Faludy Györgyöt kértem fel, aki elolvasván a neki elküldött verseimet, azonnal magához kéretett, és elvállalta a tanításomat. A Nyugat Nemzedékében nem egyedülálló példa, hogy a költők felkarolják a tehetségeket. Nem kevesebbet értem el ezzel a húzásommal, mint azt, hogy a világirodalom egyik leghatalmasabb költőjének én vagyok az egyetlen-egy tanítványa az egész világon, és mesterem által pedig, egyenes folytatása, és egyben az egyik legutolsó képviselője lettem a Nyugat Nemzedékének.
1999-2000-es tanévet szociális okokból halasztani kényszerültem. Ekkoriban kollégiumokban, és más hajléktalan szállásokon laktam. Közben publikáltam az Ezredvégben, a Lyukasórában, vidéki irodalmi lapokban, egyetemi lapokban, a jelesebb roma lapokban és a Fedél-nélkülben is. Kiadtam első kötetemet a Belső Világot, amely egy szonettkoszorú. Tagja lettem a Nagy Lajos Irodalmi és Művészeti Baráti Társaságnak. A társaság titkára, Szerdahelyi István akadémiai doktor vállalta a további irodalmi tanításomat, mert idős mesterem egyre kevesebb időt tudott rám szakítani. Felolvasó estet és könyvbemutatót tartottam a Fészek Művészklubban, amelyre ellátogatott Dr. Dávid Ibolya, az akkori igazságügy miniszter is. Közben tagja lettem a Dr. Szepes Erika által vezetett fiatal költők társaságának is, akik az ELTE bölcsészkarán tartják az összejöveteleiket. Közösen egy antológiát is kiadtunk 2001-ben, amelybe az én verseimből is sokat válogattak. A Vörösmarty Mihály országos és határon is átívelő versíró pályázaton első díjat és serleget nyertem Életérzés című versemmel, és harmadik lettem a Falvak Kultúrájáért Alapítvány által kiírt országos versíró versenyen Hajnlaszonett című hexameteres szonettemmel.
2003. 06. 10-én sikeres államvizsgát tettem, és megvédtem a diplomámat a Pécsi Egyetemen. A diplomamunkám tárgya a hajléktalanság volt. Címe: Fiatal hajléktalanok jövőképkutatása. Németh György szociológus volt a külső konzulens, aki véleményezte a szakdolgozatomat, és véleménye szerint az egész főiskola legkiemelkedőbb és legszebb szakdolgozata az enyém volt. A szakdolgozatomra jelest kaptam, és a szóbeli védésem is jeles lett. Tervezem, hogy a dolgozatomat egyszer kiadom kötet formájában is.
2003 őszétől 2004 januárjáig részt vettem a Független Média Központ egy éves újságíró gyakornoki képzésében. Gyakornokként már cikket írtam, amely meg is jelent a Magyar Hírlapban és a Kethano Drom roma újságban. Média gyakornoki időm alatt, 2003-ban, felkérést kaptam a Pécsi Egyetemtől egy irodalmi felolvasás megtartására. Nem régiben több irodalmi pályázatot is beadtam, mert szeretném megjelentetni az eddig írt majdnem összes versemet, és a jövő évben is szándékozok még kiadni minimum három kötetet. 2004-ben beválogattak a Barrus Kiadó gondozásában megjelent Alkonyzóna című hajléktalan művészek antológiájába. Felolvasásokat tartottam, többed magammal, ebből a könyvből a Művészetek Völgyében és Sziget Fesztiválon is.
2005 tavaszán a Pilisvörösvári székhelyű Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület (MBKKE) támogatásával megjelent második kötetem, Dedikáció az örökkévalóságnak – címen.
2005 július 7-én este leütöttek Csepelen és lebénultam. Az Orvosi Országos Rehabilitációs Központban ápoltak, majd a BMSZKI Dózsa György úti szállójának kórház részlegében.
2006 június 1-én felvettek a Mozgássérültek Állami Intézetébe, további rehabilitáció céljából.
2006 nyarán a kanadai székhelyű Kaláka.com internetes irodalmi portál és tulajdonosa, Kaskötő István támogatásával megjelent elektronikus formában harmadik kötetem, a Csikágó.
2007 szeptember elsejétől december végéig, alkalmi munkamegbízással, újságíróként elhelyezkedtem a Fedél Nélkül újságnál.
2008 tavaszán a Muravidék Baráti Körrel közösen újra pályázatot adtunk be az NKA-hoz, hogy a Csikágó szonettciklust tényleges könyv formájában is megjelentethessem.
Curriculum vitae
Szalontai Tündének
…az anyám öngyilkos lett Kalocsán,
a börtön szartól bűzölgő budiján:
lopott, hogy enyhíthessen nyomorán
és vegetálni tudjon, mert ha kivár,
éhen döglik ő is, meg az apám
is, ki nem lelt már békét, sem hazát,
mióta elvitték lovait… s cigány
nemigen kapott munkát. A családom
apám okolta és kizavarták
oda, hol az agyagot kaparják
a téglákhoz s ahol szikkad a vályog.
S már hivatalnokok sürögtek körben,
meg rendőrök, akik ránk ügyeltek:
vitték anyám, épphogy megszülettem:
kevésen múlott, hogy nem a börtönben.
Gyűlölet gyűlik gyűrűzve haragom
mély medrében – bár pusztulnék inkább:
az állam nevelt, mint kommunistát,
akivé váltam, vagyok és maradok.
Másodrendű vagy – mondták és elhittem,
hogy a cigány mind tolvaj és koszos,
hogy nem érzi, ha folytja a mocsok,
munkát kerül s nem tudja, mi az illem.
kővévált árnyékként kísért a kényszer,
hogy bizonyítsak, de hogy mit s kinek?
megadtam módját minden centinek,
ahogy mentem – s kevés volt az eléghez.
Magamba fordultam, mint egy aszkéta:
választ kerestem, de nem találtam,
idegen lettem, igaz barátnak
ott maradt a könyv, a szó ajándéka.
És a szerelem alig érintett meg:
észre sem vett, vagy dagadó mellel
mentem el mellette, emelt fejjel,
mit számít már, hogy aztán falba vertem?…
…nem jó ez így, nincsen értelme sehogy:
a lét, ha csak panaszosan pislákol
eloltani való s aki bátor:
megteszi; mert aki nem él – sose volt.
Hogyan kell, beteljesítsem sorsom?
Családi hagyomány köt: másunk se volt…
Kardot kell-e ragadjak, vagy coltot?
(Budapest, 2006. november 13.)
Közjáték a lámpánál
…a lámpánál mankózik kalappal
kezében (fél lábára igényt tartott
sírja) s kérdőjellé vált alakkal
reménykedik: sárga Ferrari parkol
a vonalhoz – gazdája negyvenes,
bőrkabátos, a háta egyenes,
fél kezével a lány combjába markol:
a szőke cica alig huszonéves,
nem leplezi szemében az undort,
gránit arcán legörbül a rúzsfolt,
villog a fehér kosztüm, nyakán fényes
ékszere. Messzi sötétlik róla,
hogy üres a léte és mindenféle
értelemben beleült a jóba…
Újévi köszöntő
…haladó világhoz csatlakoztunk
s hogy ábrázatunk mosolygósra húzzuk
a falakra reklámokat nyomtunk.
Nagy s apró dolgainkban csúszva-csúszunk,
dögszagú a légkör, vállunk súlyos,
pénztárcánk vékony, csak gondunk húsos
s testünkről már a nyolcadik bőrt nyúzzuk.
Időjósaink, kik sokat tanultak
s úgy tudják – mi vagyunk a haladó,
hatalmas habon hajrázó hajó…
a csípős bűztől káprázva vakulnak!
Augiász istállója lettünk,
a bélsár alatt az érték lapulhat
és folyton zabálunk s trágyát ejtünk!
A MESTER ÉS A TANÍTVÁNY
Mesteremnek, Faludy Györgynek
Újévi szonett Faludy Györgynek
Gondolataim szanaszét szaladtak;
épkézláb mondat elő nem került
és megértem mért fázom legbelül,
bár a zord fogak odakint harapnak.
Ablakodhoz mentem s néztem a Dunát,
mely házad lábánál imádkozik
nap mint nap és szinte kínálkozik,
hogy hátán vigyen az ó év után.
Nem hajózhatsz el! biztosan élveznéd
aggodalmadat és ahogy nézlek;
Kharon ladikját tán meg is lékelnéd:
féljen ő Tőled! Mindenek okán
s főképp: megszerettelek és kérlek,
mint barátot; maradj velem soká.
(Budapest, Szent István Krt. 2.
1998. december 31. – 1999. január 1.)
hogy mesterem…
…hogy mesterem házából kirúgott,
vakon botorkáltam sötétedésig:
fények, parlament – valami húzott
oda; a parton Attilát fürkészik:
szimpatikus ifjú pár – oroszok,
megálltam, de mégsem vették zokon,
nem zavarok tán: az alkotást nézik
s a fiú fényképezőgépet vesz ki
táskájából; Who is it? Ejj’, mit is
kérd? oroszt s angolt sem tudok: this is
a very big Hungarian poetry[1],
makogom. A lány leül, fogain
mosoly s keze simít egy másodpercig
a bronz ernyedten csüngő ujjain…
(Budapest, 2002. május 23-25.)
Egy disztichon Faludy Györgynek
Száll az időm, ha veled lehetek, de e messzire tűnő
alkony a múltba merül életed árnyai közt.
Nem búcsúzom
…megtanítottál, hogy megalkossam
önmagam, hogy sose rivalizáljak,
de tűrjek; soha ne panaszkodjak
és mint búza, az ocsúból – kiváljak.
Szóltál: „Merj élni és írj meg mindent!
kutasd az embert, hanyagold Istent!…”
…s most szép hajad a Sztüx szele cibálja.
Betegeskedtél – kellett a támasz,
házasságod mégis, mint a pofon ért
s összevesztem veled Eric Johnsonért…
Bárcsak befogtam volna a számat.
Üzenetrögzítődre tökrészegen
üvöltöttem… s jaj, hogy mit!… És fájtam
tőle évekig – hasztalan bántam;
vágytalak s előled bújtam félszegen.
Végül nagy sokára, hogy új könyved
dedikáltad: félelmeimtől fúlva
eléd térdeltem – s kezet fogtunk újra.
Tudtad: így segítesz a legtöbbet.
Nekem illenék leginkább téged
szép szavakkal búcsúztatni és útra
bocsátani, de – nem vagyok képes…
(Budapest, 2006. szeptember 5.)
Töredék
– Kilencvenhat szótag Faludy Györgynek –
…s még mindig itt áll az asztalomon,
számítógépem mellett s várja, hogy
Rád emlékezve meggyújtsam végre
amint azt illik, ám halogatom:
réges-rég elmúlott Mindenszentek
és elmúlt már Halottak Napja is…
Tőlem csak néhány metró s villamos
megálló a Fiumei úti
sírkert, hol nyugszol s nem tudom mégsem
kivinni a mécsest…
(Budapest, 2006. november 10.)
Discussion about this post