Nincs mitől félni,
ez csak a szél,
ahogy keletnek fordul, ez csak
apád, a mennydörgés,
anyád, az eső.
Az elöntött fatönkök
és a nyúlánk vízi madarak
e vizenyős vidéken,
ahol homokszínű a hold,
és nyirkos, akár egy gomba,
ahol a fák mindkét oldalán moha nő,
és az árnyékod, nem az árnyékod,
hanem a tükörképed,
eltűnnek szüleid,
mikor ajtódban behúzod a függönyt.
Mi vagyunk a többiek, a víz alól jöttek,
akik csendben állnak ágyad mellett
sötétség takarta fejükkel.
Azért jöttünk, hogy vörös gyapjúval,
könnyeinkkel és távoli suttogásainkkal
borítsunk titeket.
Az eső karjaiban ringatóztok,
álmotok hideg bárkájában,
miközben mi, éjszakai
apátok, anyátok,
kihűlt kézzel és lemerült zseblámpával
várakozunk, tudva, csak árnyékok vagyunk,
miket egy gyertya vet
arra a visszhangra,
melyet húsz év múlva fogtok hallani.
Szilágyi Mihály fordítása