6. nap, 2023. április 19., szerda. Megtett táv: 30 Km.
– Vezettél már lovat szakadó esőben? – kérdezte Farkas, majd törölni kezdte Vándor teljesen átázott hátát. A nyergek a kísérő autóban maradtak, hogy egy későbbi nyergeléshez Krisz utánunk hozhassa. Bizonyossá vált, hogy az állatok mellett gyaloglunk a záporban Lengyelországból Csehországba. Néhány közös képet készítettünk házigazdánkkal, Hebrok úrral, majd Farkassal, Árival, Mátéval négyen indultunk a lovak mellett. Elhagytuk Zamarskit. A zivatar Cieszynnél sem enyhült. Ennek a városnak fele a lengyeleké, másik fele a cseheké, akadt is vita kettejük között a hovatartozandóság ügyében. Az Olza folyó a határ. Álltunk rajta a híd közepén. Egy idős néni magyarul szólalt meg könnyezve: – De jó, hogy jöttek! Isten áldja magukat! – Máté kezét szorongatta. Hiába a zápor, turisták csak jöttek egyre-másra, hogy lovainkkal fényképezkedhessenek. Mikor végképp elegünk lett, hogy ázottan a kíváncsiskodók rendelkezésére álljunk, véget vetettünk a szelfizők tolakodóan kedves megszállásának, tovább indultunk, mert minél előbb a folyó túlpartjára szerettünk volna jutni. Nem csekély meghatottsággal léptem Smetana és Franz Kafka földjére. Eszembe jutottak a gyulafehérvári gimnazista zeneórák. Piculával, a zenetanárral bakelit lemezről hallgattuk a Vltavát, amely érettségi tétel is lett. Emlékeztem a látogatásra feleségemmel a nagy cseh zeneszerző relikviáit őrző prágai múzeumban, ahol megcsodálhattam a Ma Vlast kottarészletét. A szimfonikus sorozatot az 1874‒1879-es években komponálta Smetana: abban az időben, amikor már teljesen süket volt. Hat tételben énekelte meg cseh szülőföldjének természeti szépségeit és történelmi múltját. A Moldvában a csermelyek csobogását, majd folyóvá nőtt patakok hangját utánzó hegedűk csendültek fel fülemben, az esőkabát kapucnija alatt. Szünetet tartottunk lovainkkal.
Mobilomon a komolyzrene.blogspot.com oldalon érdekes értelmezést találtam a műről:
A cseh erdőben két patak csörgedezik, az egyik meleg és vidáman szökellő, a másik hideg és nyugodt. A patakok játékos mozgását hárfán és hegedűn kísért két fuvola hangjával érzékelteti a zeneszerző. Az idillikus zenei festményt a továbbiak folyamán a klarinétok és a brácsák egészítik ki, majd a teljes vonóskar veszi át a hullámok ringó mozgásának motívumát: a két patak egyesül, megszületett a Moldva folyó; motívuma most már végigvonul az egész kompozíción.
Ez a Moldva-téma egy svéd népdalra emlékeztet, dallama nyilván svédországi tartózkodása idejéből maradt meg Smetana emlékezetében. Erdei vadászat kürtjelei hangzanak fel a távolban, aztán egy faluhoz érkezik a Moldva, ahol éppen vidám menyegzői ünnepséget tartanak. A parasztlakodalomban széles jókedvvel szól a táncmuzsika, az üde egyszerűségében megkapó polkazene.
Felkel a hold, új tájak felé siet a folyó. A sejtelmes holdfényben nimfák lejtik könnyed táncukat. Ismét változik a kép: a Szentjános-sziklák között vad örvényléssel zúg tova a folyó, a szikláknak csapódó hullámok játékát a vonóskar szüntelenül áradó mozgása festi. Hatalmas fokozás után nyugodt fenséggel szólal meg ismét a Moldva-téma, a megduzzadt folyó túljut a sziklás-vadregényes tájon, síkságra lép, és széles hömpölygéssel a cseh nemzet szimbolikus tere, a Prága melletti Vyšehrad vára felé tart. A felkelő nap fényében érkezik a méltóságteljes folyam az annyi dicsőséget és harcot látott vár falai alá.
Oldalra néztem. Gondolataimban a Moldva, szemem előtt az Olza folyó hullámzott. Vize tisztának tűnt, ellenben partján valami vasgyárfélét vettünk észre, amitől a parti épületek kormosak voltak – és ez a látvány elkísért egy következő településre Trinecre is.
Az eső lassan-lassan elállt, mégsem nyergeltünk, hogy ne veszítsünk időt, szerettünk volna világosban elérni mai úticélunkhoz, Jablunkovba. A kávészünetben rövid angol és német nyelvű levelet írtam Jablunkov plébánosának, kérve, hogy fogadjon be a plébániájára éjszakára. Krisz a kísérő autóval és a pápai zászlóval előrevitte, amíg mi tovább haladtunk lovainkkal. Kora este értük el a felkelő nap városát – Jablunkov Csehország legkeletibb városa, ahol az cseh föld lakói elsőnek látják meg a napkeltét. Takaros település a morvaországi-sziléziai régióban. Farkast figyeltem, ahogy kitartóan lépkedett lova mellett, csontos arcát néha oldalra fordította, égszínkék szemével a legelőket kémlelte-kutatta arra az esetre, ha nem lesz szállásunk, és lovaink sem udvaron éjszakáznak. A városközpontban kikötöttük lovainkat egy korláthoz. Fiatal lányok jöttek hozzánk, kiderült, ők is lovasok. Felajánlották, hogy szénát, abrakot hoznak. Ári, jogászkísérőnk rögtön nekikezdett a csajozásnak. Én bementem a templomba, ahol éppen véget ért a mise. Elvégeztem egy Most segíts meg Máriát, hogy szállást kapjunk. A hívek távoztak. A fiatal káplán németül nem, de angolul egy kicsit beszélt, így sikerült elérnem annyit, hogy egy órai várakozás után találkozhattam plébánosával, aki a pápai zászló láttán befogadott bennünket. A csapat hangulata oldódott, hogy fedél lesz fejünk felett. A vacsorához egy harmadik pap is csatlakozott. Miután koccintottuk a vacsora előtti pálinkával, kézzel-lábbal próbáltam elmagyarázni mindhárom klerikusnak, miért vagyunk úton. A pápai zászlótól láthatóan bizalmukba fogadtak. – We ride for the Peace. We go to Budapest – törtem az angolt, miközben társaim már a kenyeret majszolták a hús mellé. Cseh, magyar és angol nyelv keveredett az asztalnál, amely mellől Farkas egyszer csak felállt, mivel a szakácsnő jelezte, hogy a lovas lányok megérkeztek a szénával és a zabbal. Máté követte ki Farkast a plébániaudvarra, ahol mind a négy ló békésen várta vacsoráját. Amíg ellátták őket, én még a városról érdeklődtem. Jablunkov település Csehországban, a Frýdek-místeki járásban. Jablunkov Písečná, Dolní Lomná, Bočanovice, Písek, Návsí és Mosty u Jablunkova településekkel határos. Lakosainak száma 5292 fő. A város a morva-sziléziai Beszkidek-hegység lábánál található. Corpus Christi temploma a 15. század óta áll, fából készült és 1611-ben leégett. Ezért kőtemplomot kezdtek építeni, amelyet azonban csak 1679-ben szenteltek fel a Corpus Christit követő első vasárnapon. Az 1620-ból származó templom késő reneszánsz, helyenként kora barokk stílusban épült. 1709-ben építették hozzá a kápolnát.
– Napok óta úton vagyunk, és még egyszer sem maradtunk szállás nélkül. Szűz Mária mindennap meghallgat téged! – vereget vállon Krisz. Elmosolyodtam. Kiléptem a konyhaajtón a plébánia kertjébe. Döbbenetes látvány tárult elém. Vándor lovam a Szűz Mária szobor előtt feküdt. Mintha őrizte volna a szobrot. Pihent? Netán ő is imádkozott, a maga módján hálát adva a mai szállásért és kérve a holnapit? Könnybe lábadt szemmel néztem a békésen heverő állatot. A telihold előtt felhők suhantak el.