A legjobb kérdéseket akkor tesszük fel, amikor már felegyenesedve, de még térdmagasságból szemléljük a világot.

ez_1
Érmezei Zoltán életmű kiállítását a Ludwig Múzeumban, ebből a magasságból nézem végig. Az unoka, Luna magasságából. Nem csak a gyermek jelenléte adta ezt a nézőpontot. Amikor először láttam Zoltán corpusait, egy nemzedékkel ezelőtt, akkor lánya, Lili szemszögéből tekintettem a szobrokra, aki nagybeteg édesapja lábaihoz futkosott szüntelen, míg a test öntvényei készültek.

ez_2

Valószínű a művész egyik legdöntőbb kérdése, hogy tud-e maradandóbbat alkotni, mint az a maradandó sérülés, amit az alkotás miatt sokszor elszegényedő személyes tereiben okoz. A kiállítás egyik legnagyobb élménye az számomra, hogy bár Érmezei Zoltán fiatalon meghalt, a személyes terei megmaradtak. Egyszer csak Luna elfut mellettem egy másik gyerekkel: gyere, megmutatom a nagyapám! Odaviharzik az egyik képhez. Ettől kezdve őt követem. Rendhagyó, zegzugos tárlatvezetés, mikor egy gyermek játszótere az életmű. Igazi avantgárd: az előőrs utómunkálatokat végez. Játszik a tükröződésekkel. A halálhoz való viszonyulás is az övé. Mert nem dől el: ki a tükröződés, ki a tükrözött? A tükör nem holt tér. Ki az élő, ki a holt? Szabadon dönthetek. A jelen nem illúzió. Allúzió. Magunkra utal. „..aki a természettől kapott arcát tükörben nézegeti, megnézi magát, aztán tovább megy, elfelejti.” – olvassuk Jakab levelében. Íme: nem felejti el. A tükörre rajzolja saját kontúrjait. Melyek rögtön kettős kontúrrá válnak.  Megőrizni a tükörképet: megőrizni a reflexiót. S volna-e önreflexió, halandóságunk tudata nélkül? A halál egészíti ki a látóteret 360 fokra.

ez_3

Talán éppen ezért az egyik cetlin a szigorú üzenet: TÖBB BIZALMAT AZ EMBERNEK. Most, mint írástudatlan koromban: a koffein smiley felől olvasom. Az engesztelődés felől.

ez_4

Megállok az ásatási lelet előtt. Az idő homokozó gödre. Luna miatt úgy képzelem, nem régészek, gyerekek találták meg ezeket az arcokat. Piros vödrökkel hordták el a rétegeket. Hány emberöltőre titkosítható egy arc? És ha feloldjuk a titkosítást, arcnak nevezhető-e? Emberöltőkben mérhető-e a titkosítás? Vagy földtani korokban? Ahogy régi kultúrák életéről a legtöbbet temetkezési szokásai mondanak, abból rekonstruáljuk evilági életüket, hogy mit gondoltak a túlvilágról. Mintha ennek az egyetlen embernek az életműve több kultúrán átívelő temetkezési szokások sora lenne. A civilizáció sok-sok rétege. Ebben a feltárásban minden használati tárgy arc lesz. Dombornyomásos mélység. Túllép az anatómiailag korlátozott látótéren.

ez_5

Ám a művész temetkezik-e? Megállok a térben, aminek éppoly fehérek a falai, mint egy kálvinista templomnak. Csak éppen: a falain corpusok. Nem feszületek. Corpusok. A test maga a kereszt. Engem úgy tanítottak: a kereszt üres. A színe azért, mert Krisztus feltámad. A visszája, mert oda magamat kell megfeszítenem. Érmezei Zoltán továbblép. Megtapasztalta, a keresztről leveszik egyszer a testet. De a testről nem veszik le a keresztet.
Eljut oda, hogy nem kell nagyszombat. Hisz a test maga: a szálla alá poklokra. A kettős corpus egyszerre ábrázolja a kereszten kiszenvedett testet, és a feltámadt testet. Igen, a feltámadt testet kereszt nélkül is, hagyja a kereszten. Ezzel az üdvtörténet talán legfontosabb üzenetét teszi hangsúlyossá számomra: az, aki leszállhatott volna a keresztről, mégis ott maradt. Miért, miért ez a tanult tehetetlenség? Keresnénk Istent elragadtatott állapotokban. Testen kívüli élményekben. Ő meg testté lesz. A test, mint Isten elragadtatott állapota. Ez a corpusok tanítása.

ez_6

Volt egy kérdés, amit még térdmagasságból, gyerekként tettem fel. Luna és nagyapja most egyszerre emlékeztettek erre a felnövekedéssel elfeledett kérdésre: Miért, hogy Krisztust nem egyedül feszítették keresztre? Miért a jobb és bal lator ott mellette? Miért három, és nem egy a kereszt? Ahogy néztem a három egymás melletti testet a függőlegesbe feltépett horizonton, melyek ugyanannak a szenvedő testnek a lenyomatai, mintha a még szenvedő, a már kiszenvedett, és a feltámadt test lenyomatai lennének, valamit éppen ebből értek meg. Az idő a tér keresztjén a test. A három kereszt a szenvedő szerkezet minden igeidőben. Az ember, akiben megváltás után is Krisztus, a bal lator és a jobb lator egyszerre van jelen. Minden visszapillantásnak megvan a holttere: maga a test. Ám, ha a test a feltámadt test? Melynek sebei tapinthatók és átmegy a csukott ajtón? Eltűnnek a holtterek. Minden eleven.

ez_7

Van olyan életmű, ami a világító udvarért épül meg. Azokért a belső négyzetméterekért, ahonnan a fény és a levegő jön legszemélyesebb tereinkbe.
A világítóudvarért, aminek belmagassága az ég.
Luna forog. Az arc körbeér.

ez_8

 

Kép és szöveg: Hegedűs Gyöngyi