attól még vonulás
lehetnének nagyobbak a betűk a sziklákon. nem szám mérte őket. ő csak azt mondta: hangyányi. visus kontroll a kiolvashatóság alsó során. hogy vonuló seregnek láthassa őket. cipelhetsz magadnál súlyosabb terhet a sziklatermeszbe? egyszer egy vakondtúrást akart elegyengetni, és amikor beletúrt, látta, hogy termeszvár. kitakart sok millió járatot, fehér göbcsében fejlődő utódot. olyan szégyen öntötte el, amire nem volt precedens addigi életében. de azóta az időt onnan számolja. azóta nem óhajt. csak áhít. a termeszbetlehem kifejletlen példányai egy pillanat nyüzsgése alatt tűntek el mélyebb rétegekbe. azóta, mintha hangyák futkosnának lábain. érzészavar. mondják, olyat érez, ami nincs ott. attól még vonulás. elhordja őt a mélyebb rétegekig. menekíti, vagy temeti? tán ugyanaz: télre, ha nem is betakarítja, de betakarja. miért is nincs áhító mondat? paresztétikum. a hűlt hely, mint lázas hiány. vonuló se-reg. látja a napot, mint vörös óriást. ami felettünk, nekik már csak fehér törpe. fel kell kelni, hogy zajt csapjon a testben. akkor eltűnik. mélyebb rétegekbe menekíti utódait. míg olyat sem érez, ami ott van. érzéskiesés. mondják. attól még vonulás. selyemút és tömjénút találkozásánál.
köteles példány
engem az édesvíz is fenntart, nem kell holttenger legyen, hogy azt érezzem nem tudok merülni. a felhajtóerőt csak egyszer kell megérezni, és attól kezdve minden hagyatkozás. a tenger sivatag annak, aki inni akar. a sokistenhit nem többesszám, mormolja álmomban egy sivatagi atya. miért, hogy az egyistenhit forrásvidékei mind sivatag? ez a klíma kell, hogy megmaradjanak a próféciák, és elhiggyük, pontosabban másolnak, mikor a fény remegő homály? homokkal keresztel, ki itt istent keres, és soha többet jól fésült nem lesz. víz helyett mit akarhatott itt, ki vörös templomot fakasztott a kőből, mi makacsul nem lesz skanzen attól, hogy csak turisták a gyülekezet. más a léptéke: terpesz nélkül átlépheti, mint köteles példányt, mégis az embert beveszi.
felkelthető, terelhető, rögzíthető
a történetek sosem ott kezdődnek, ahol nézni kezdjük őket. ha pedig rögtön véleményünk is van róluk, akkor már biztosak lehetünk, hogy túszul ejtettek minket. mármint a történetek, melyekről elhitették velünk, hogy akkor és onnan kezdődtek, ahonnan mi nézni kezdtük őket. a figyelem szauron-szem, a járvány szauron-szeme, a háború szauron-szeme. figyelme vigil, felkelthető, terelhető, rögzíthető, áll a normál pszichiátriai státuszban. aki figyelmez, fegyelmez is, kegyelmezni pedig nem áll módjában. az a gyönyörű váratlan ív a jordán sivatag felett, az óhajtó helyett végre megtalált áhító mondat, a bázisra visszaforduló vadászgép nyoma. a háború miatt elkerült légtér épp annyival hosszabbítja a repülési időt, hogy elérjen a negyedik duinói elégiáig. egyszer olvassa el, de csukott szemmel, újra mormolva, már ő is azt az ívet írja a sivatag felett: Gyilkosokat könnyű / megérteni. De ezt: a halált, / halál egészét, még az élet kezdete előtt magunkban / szelíden viselni, s nem megromlani / közben, ez leírhatatlan.*
* Rainer Maria Rilke: A negyedik elégia (ford.: Báthori Csaba)
bőrdarab az isten mögül
mikor már az arcok végeláthatatlan zuhogásánál tart, mikor már folyékonyan ért egy idegen nyelvet, amin megszólalni nem tud, nem ismerhet magára az arc- és nyelvzuhogásban, tudatelőttes szőttes, a periféria taglejtése, értése nem az értelem műve, el van oldva a bőrdarab az isten mögül, éntudat nélkül önmaga, bűntudat nélkül önmaga, haláltudat nélkül önmaga, tudat nélkül önmaga, a fogalommal szemben is van értelem, csak már nem övé, ahogy az idő és tér sem volt soha, és ha az nem, akkor a test sem, ami lélekvesztő súlyával túlcsordítja az univerzumot szélein szüntelen, hogy alábukva túlcsorduljon belé, mint idegen nyelv, amit folyékonyan beszél, de érteni belőle semmit sem ért, a gépek öntudatra ébredésétől az emberek félnek, de ki retteghetett, mikor az ember öntudatra ébredt, a saját halandóság, mint első személy, mikor felült a sötétben: ki őrzi, amíg én? megcsókolom a földet, arcom lefelé, / nem emelem fel arcomat, / nem piszkoltam be, / nem teszem színedet más istenhez hasonlóvá*, íme, most ködbe véslek, végtisztaság
* egyiptomi rituálé. (ford. Gulyás András)
a fényképeket Petrában és a Jordán sivatagban készítettem.