Kutató: Mikor vinné el, mondjuk az unokáit, pszichológushoz?
Őslakos válaszoló: Hát, ez olyan tabuféle, tudja, mi oda nem megyünk. Sose jártunk oda… Szerintem ez olyan, mint a háború, csak golyókat nem használnak már… (sóhaj) Mint a faji tisztogatás, asszem érti, mire gondolok. El akarnak minket törölni a föld színéről. Eltörölni az indián rezervátumokat, hogy összehegeszthessék a modern fehér társadalom olvasztótégelyét. És akkor, az indián probléma egyszer s mindenkorra meg lenne oldva… Csak rafkósabb (rafináltabb ) módszereket használnak ma már, mint a golyókat. Az régen volt.[*]
A mai Amerikai Egyesült Államok területén az európai hódítás előtt mindenütt a helyi körülményekhez igazított,[i] kisközösségben élő, több mint hét millió őslakos az elme betegségeit mint fogyatékosságot, nem ismerte – az úgynevezett elmebetegséget az amerikai indián közösségek többségében még ma is a természetfelettivel való közvetlen kapcsolatra vagy a külső és belső természeti erők megbomlott egyensúlyára vezetik vissza, alkalmasint különleges adománynak tekintik.[ii] A gyarmatosítás az őslakosok életvezetési gyakorlatait abnormálisnak bélyegezve elnyomást és erőszakos kulturális váltást eredményezett. Mexikótól a kanadai határig az európai hatalmak és a bennszülöttek közötti szövetségek, háborúskodás, az euro-amerikai kulturális fensőbbségre alapozó államszövetség megalakulása, az őslakosok erőszakos áttelepítése, a nomád törzsek mezőgazdasági szempontból haszontalan rezervátumokba való kényszerítése és a bentlakásos iskolahálózat közösségromboló gyakorlata hagyományos létmódjukból teljességgel kiforgatta az őslakosokat[iii]; Alaszkában a járványok tizedelte bennszülött közösségek túlélőit messzi szanatóriumokban szocializálták euro-amerikai értékek mentén[iv] különös kegyetlenséggel.[v]A negyedmillióra fogyatkozott közösség (1900) a változó kormánypolitika hatására az új évszázadban számban megerősödött. A legutolsó népszámlálás (2010) adatai szerint 2,9 millióan (az össznépesség 0,9 %-a) önazonosságuk meghatározására kizárólag amerikai indián vagy amerikai eszkimó terminust használtak, további 2,3 millióan (0,7 %) az indián/eszkimó mellett ehhez további egy fajtát (race) neveztek meg.[vi] Az államszövetség által ma (2014 március) elismert 566[vii] törzsi közösség (és a több mint száz, csupán egyes államok szintjén elfogadott törzs)[viii] több mint kétszáz nyelvet beszélő és több tucat valláshoz tartozó nagyjából két millió tagja meglehetősen eklektikus közösséget alkot,[ix] de abban egységesek, hogy az Amerikai Egyesült Államok velük kormányközi kapcsolatban áll és a Kongresszus „alapvető bizalmi kapcsolatot” tart fönn, mely a nyugati jogalkotásban példátlan helyzet kereteit szabja meg.[x] Ez a bizalmi kapcsolat a „védenc és a gyámja” közötti nexussal mutat rokonságot, a szövetségi államra pedig védelmi feladatokat ró.[xi]A közösségi kohéziós erőtér meggyöngülésével, a helyi etnokulturális értékek kiüresedésének következményeképpen a gyarmatosítás nyomán ma az egyesült államokbeli őslakos közösségek legnagyobb társadalmi problémái között tartják számon az alkoholfüggést,[xii] az öngyilkosságot,[xiii] az iskolai lemorzsolódást,[xiv] a poszttraumás stressz szindrómát[xv] és a mélyszegénységet.[xvi] A létszámában jelentősen megnőtt és politikailag igen aktív őslakos közösségek az Önrendelkezési és oktatási segélyezésről szóló törvény[xvii] (1975) nyomán belső önálló nemzet-státuszt nyertek,[xviii] mely minden amerikai állampolgárral azonos jogokat biztosít a törzsi közösségek tagjainak a számukra megfelelő egészségügyi ellátáshoz.[xix] Ez ma legnagyobb részben az Egészségügyi és Humánszolgáltatási Minisztérium 1955-ben megalapított osztályán – az Indián Egészségügyi Szolgáltatóközponton[xx] – keresztül történik.[xxi] A törvény biztosítja a törzsek számára, hogy a szövetségi kasszából fedezzék tagjaik egészségügyi ellátását – így az egészségprogramok (az akkreditációs követelmények, szövetségi felügyelet és a szűkös anyagi erőforrások megszabta keretben is) jobban megfelelhetnek a helyi igényeknek.[xxii] Az indián egészségügyi ellátás javításának előmozdítását célzó törvény (1976) az őslakos közösségek a többi amerikainál sokkal gyengébb egészségi állapotára reagálva további segítséget ígért.[xxiii]Siralmas egészségügyi mutatóik[xxiv] dacára a törzsek bejegyzett tagjainak valamivel több, mint fele (55 %) veszi (2012) igénybe[xxv] az IHS szolgáltatásait. A fő okok: az IHS által támogatott gyógyító központok számának folyamatos csökkenése, a rezervátumokra jellemző földrajzi elszigeteltség, a városokban üzemeltetett egészségházak kis száma, az őslakosokra általában jellemző szegénység és nagyarányú munkanélküliség, illetve az a tény, hogy az euro-amerikai mentálhigiénés szolgáltatások vonzereje az őslakosok számára igen kicsiny.[xxvi]A különböző társadalmi berendezkedések nem csupán az egészségről[xxvii] vélekednek különbözőképpen, de az emberi személy közösségbeli szerepéről is. A törzsi csoportokra általában igaz a megállapítás, hogy „a beteg állapota nem javul, míg a közösségére jellemző feszültségek és személyközi agressziók felszínre nem kerültek”[xxviii] – a gyógyító beavatkozások nem főképp a személyt, hanem annak környezetét célozzák. A kulturális kompetencia a kulturális betokosodás[xxix] elleni válaszlépésként született és három elméleti alappillérre támaszkodik: saját kulturális meghatározottságunk-begyökerezettségünk felismerése; egyéb kulturális hagyományon nevelkedett világértelmezési horizontok megismerése iránti fogékonyság vállalása illetve kulturálisan személyre-csoportra-közösségre szabott gyógyító stratégiák kimunkálásának szándéka.[xxx] A kulturális kompetenciát hirdető euro-amerikai pszichológusok megtanulták, hogy igyekezzenek áthidalni a betegek és a szolgáltatások között lévő szakadékot[xxxi] – az eredmény azonban több szempontból is kérdéses. Először is, a kulturális kompetencia a klinikai pszichológus szerepét túlhangsúlyozva feltételezi, hogy a szakember a megfelelő kezelést alkalmazza majd,[xxxii] noha az őslakosok számára bizonyítékra alapozott gyakorlatról szóló szakirodalom igen szűkös.[xxxiii] Továbbá, még ha kulturálisan érzékeny terapeuták hathatós gyógymódokat munkálnának is ki, akkor sincs biztosíték arra, hogy az őslakos közösségek elfogadnák ezeket, hiszen a gyógymódok módszertani megalapozásában az ellenükre évszázadokon át folytatott kulturális gyarmatosítás folytatását fedeznék fel.[xxxiv] A kulturálisan megfelelő terapeuta helyett a kulturálisan megfelelő terápia kialakítása, bevizsgálása és ismertetése lehetne célszerű.
A kulturálisan megfelelő terápia ma a kanadai gyarmatosítás hagyatékát kormányszintről segítő társadalmi lelkiismeret-vizsgálat eredményeinek ismeretében az Amerikai Egyesült Államokban is csak helyi kultúrára megfelelően érzékeny megoldás, többek közös és elkötelezett felelősségvállalására alapozó helyi szintű törekvés lehet: bennszülött egészségügyi szakembereknek és a közösségek irányítóinak összehangolt kísérlete, mely abból indul ki, hogy a társadalmi problémák forrása, a kulturális egészség megbomlásának oka, az amerikai társadalom és az őslakos közösségek tagjainak egészségügyi mutatói közötti markáns különbségek magyarázója az euro-amerikai gyarmatosítás.
Ennek aktualizálásaképpen a betegek védelméről és a mindenki számára elérhető egészségvédelemről szóló törvény (2010) (kutatásra elkülönített források mellett) kiemelt fontosságot szán a szexuális zaklatás, az otthoni erőszak, a kábítószer-, alkoholfüggőség és az öngyilkosság (vagyis a szomszédos Kanadában már nyilvánosan és bevallottan a bentlakásos iskolahálózat örökségeként számon tartott borzalmak) gyógyításának.[xxxv] Az őslakos közösségek dekolonizációs törekvéseire adott egyik válasz pedig a helyi kultúra[xxxvi] visszaépítése.
Az őslakosok egészség-képe nagymértékben eltér a fehér amerikaiakétól és helyenként még létező, másutt újjáépítendő közösségi etnopszichológiákhoz kapcsolódik, melyek az egyén, az önértelmezés, a társas kapcsolatok, a szellemiség, a tudatosság, a lelkiség értelmezésének helyi rendszerei. Ezek teszik lehetővé a személyi önazonosság paramétereinek családot, közösséget, környezetet értelmező kialakítását és különböző szintjeinek és olvasatainak egységbe rendezését.
Ha az egészséges őslakos társadalmakban a hagyományos rendszerek hódító euro-amerikaiak által brutálisan megvalósított széttöretése egészségügyi problémák megjelenéséhez vezetett, akkor a hagyományosan közösségorientált társadalmi modellek újraépítése lehet az egészségfejlesztés eszköze.[xxxvii]A történelmi trauma-modell[xxxviii] (1995) a holokauszt-túlélők és leszármazottaik szenvedésének analógiájára született és olyan feszültségterhes állapotot jelöl, mely főleg abban különbözik a poszttraumás stressz szindrómától, hogy ez generációkon keresztül romboló, közösségbomlasztó és egyre halmozódó jellegű tünet-együttest ír le. Ez az őslakos közösségekben mára széles körben elterjedt felfogás nem egyszerűen magyarázat arra, hogy miért vannak ilyen silány egészségügyi helyzetben az indián és eszkimó közösségek tagjai, de terápiás hatása is van: megerősíti a törzsek kulturális identitását és az egyén számára lehetővé teszi az önvád megnyomorító markolásából való kiszabadulást – így a gyógyítás megindítását/megindulását. Ha a történelmi trauma a kór, akkor ahhoz, hogy elérhessük a gyógyulást, ettől meg kell szabadulni.
A pszi-gyógymódokkal[xxxix] kapcsolatban az őslakosokban felmerülő ellenérzések egyrészt a formális oktatással[xl] – mint a fehér-amerikai gyarmatosítás egyik példátlanul hatékony eszközével – függnek össze. Mivel pedig, mint mondják,[xli] a nyelv strukturálja a gondolkodást, alakítja a világról alkotott fogalmainkat (lásd a Sapir-Whorf hipotézist (1921/1956)),[xlii] az angol nyelven való tanulás és gondolkodás bizonyos feltételezéseket eleve kizár – sok helyütt annak az esélyét is, hogy a gyarmatosítók nyelvén szocializált ifjak a törzsi közösségekben igen megbecsült nagytiszteletű öregekkel való kapcsolatokat kialakítani és fönntartani legyenek képesek.[xliii]Ráadásul, az euro-amerikai lélektan individuum-központú, a pozitivizmus talaján fakadt értelmezési keret, az ész primátusát hangsúlyozza, szekularizált valóságértelmezés[xliv] jellemzi (ez magyarázza a gyógyszeres [pszichiátria] illetve viselkedés-terápiára alapozó [pszichológia] kettéhasadását is), és mint ilyen, a törzsi közösségekben kulturálisan idegen.[xlv] Az euro-amerikai lélekgyógyász úgy tekint az ego-ra, mint olyan személyalkotó elemre, mely a lélek mélyrétegeiben megbújva arra vágyik, hogy felismerjék, megismerjék, elismerjék, egy őslakos számára viszont a tisztelet-alapú kapcsolatok sokkal értékesebbek, mint a saját én kultuszának érlelése: etnopszichológiájuk számára a test-lélek(-szellem) mozaikja értelmezhetetlen, hiszen az csak holisztikus egységet ismer; a betegségeket és rendellenes testi működést nem endogén, hanem interperszonális okokkal magyarázza.
A gyógyító segítségét, mint a kulturális gyarmatosítás eszközét, nagy valószínűséggel elutasítják majd, ha saját szerepének a gyógyítási folyamat kiváltását tekinti, és nem a csoportdinamikai eszköztár kulcsainak őrzését; ha a kezelt számára professzionális idegen marad, és nem lesz a gyógyító összejövetelek megbecsült tagja; ha a gyógyítást pusztán ésszerű alapon strukturáló doktor akar lenni, és nem spirituális gyógyító.[xlvi] A szóbeli önfeltárásra alapozó euro-amerikai (és európai) pszi-gyógyító módszer ma elsősorban racionális beszéd-terápiás módszert jelent, ez azonban az őslakos közösségekben kulturális szempontból teljességgel idegen, hiszen kulturális normáik az egyén érzéseiről árulkodó beszédnek kizárólag az intim családi szférában adnak helyet.[xlvii]Ahelyett, hogy kulturálisan nem illeszkedő fogalmakkal és gyógymódokkal operálna, az őslakos közösségeket segítő, gyógyító szakembernek – ha célja a közösség jóllétének emelése – az lenne a feladata, hogy tudományos és ismeretelméleti apparátusát a helyi közösség képviselői által működtetett egészségmegőrző modelleknek rendelje alá. Gyarmatosító szerepéből csak így léphet ki.
A cikkben előforduló összes idézetet fordította Németh Tibor.
Waldman, Carl (2006): Encyclopedia of Native American Tribes, 3rd Edition, Checkmark Books, New York.
Yellow Bird, P. (2001). Wild Indians: Native perspective on the Hiawatha Asylum for Insane Indians. http://www.power2u.org/downloads/NativePerspectivesPeminaYellowBird.pdf (letöltve az internetről 2014 márciusában)
Lásd: Grandbois, Donna (2005): Stigma of Mental Illness among American Indian and Alaska Native Nations: Historical and Contemporary Perspectives, Issues in Mental Health Nursing, 26, p. 1003.
Lásd még: Gone, J. P.–Wendt, D. C. (2010): Decolonizing psychological inquiry in a Native First Nation treatment center: The promise of qualitative methods. In D. K. Nagata (Chair): Qualitative investigations of ethnocultural experience. Symposium at the inaugural biennial meeting of the Society for the Psychological Study of Ethnic Minority Issues, Ann Arbor, MI.
Lásd: Kunitz, S.J.–Levy, J.E. (2000): Drinking, Conduct Disorder, and Social Change: Navajo Experiences. Oxford, MA: Oxford University Press. idézi: Gone, J. P.–Calf Looking, P. E. (2011): American Indian culture as substance abuse treatment: Pursuing evidence for a local intervention. Journal of Psychoactive Drugs, 43(4), p. 291.
Lásd: Wendt, D. C.–Gone, J. P. (2012): Urban-indigenous therapeutic landscapes: A case study of an urban American Indian health organization, Health and Place, 18(5), p. 1027.
Gone, J. P. (2003): American Indian mental health service delivery: Persistent challenges and future prospects. In J. S. Mio – G. Y. Iwamasa (Eds.): Culturally diverse mental health: The challenges of research and resistance. New York: Brunner-Routledge, p. 214.
Lásd: Gone, J. P.–Wendt, D. C., (2012): Decolonizing psychological inquiry in Native American communities: The promise of qualitative methods. p. 1027.
Gone, J.P.–Trimble, J.E. (2012): American Indian and Alaska Native Mental Health: Diverse Perspectives on Enduring Disparities, Annual Review of Clinical Psychology, 8, p. 136.
Gone, J. P. (2003): American Indian mental health service delivery: Persistent challenges and future prospects. In J. S. Mio – G. Y. Iwamasa (Eds.): Culturally diverse mental health: The challenges of research and resistance. New York: Brunner-Routledge, p. 215.
Lásd ezzel kapcsolatban: Gone, J.P.–Trimble, J.E. (2012): American Indian and Alaska Native Mental Health: Diverse Perspectives on Enduring Disparities, Annual Review of Clinical Psychology, 8, pp. 144-145.
és Wendt, D. C.–Gone, J. P. (2012): Urban-indigenous therapeutic landscapes: A case study of an urban American Indian health organization. Health and Place, 18(5), p. 1027.
Lásd: Gone, J. P.–Hartmann, W. E. (2013): American Indian and Alaskan Native Mental Health, In: Shally-Jensen, Michael (Ed.): Mental Health Care Issues in America, An Encyclopedia, Vol. I (A–M), ABC Clio, Santa Barbara, California–Denver, Colorado–Oxford, England, p, 43.
Williams, A. (1999): Introduction. In: Williams, A. (Ed.), Therapeutic Landscapes: The Dynamic Between Place and Wellness. University Press of America, New York, p. 3. idézi: Gone, J. P. –Wendt, D. C. (2012): Urban-indigenous therapeutic landscapes: A case study of an urban American Indian health organization. Health and Place, 18(5), p. 1026.
A mai euro-amerikai egészségfogalom lassan közelít ehhez a meghatározáshoz.
Ezzel kapcsolatban lásd még: Turner, Edith (1992): Experiencing Ritual, A new Interpretation of African Healing, University of Pennsylvania Press, p. 89.
James B. Waldram (2001): The Problem of “Culture” and the Counseling of Aboriginal Peoples, In: Kirmayer, J.L.–Macdonald, M.E.–Brass, G. E. (2001): The Mental Health of Indigenous Peoples Division of Social – Transcultural Psychiatry, McGill University, p. 146.
Bishop, B. J.– Higgins, D.–Casella, F.–Contos, N. (2002): Reflections on practice: Ethics, race, and worldviews, Journal of Community Psychology, 30(6). idézi: Hunt, M. A. (2010): Indigenous Worldviews, Knowledge, and Research: The Development of an Indigenous Research Paradigm, Indigenous Voices in Social Work, Volume 1, Issue 1, p. 1.
Bernal, G.et al. (2003): Introduction: The psychological study of racial and ethnic minority psychology, p. 161. In Bernal, G.–Trimble, J. E.–Burlew, A. K.–Leong, F. T. L. (Eds.) (2002): Handbook of racial and ethnic minority psychology (pp. 7-8). Thousand Oaks, CA: Sage.
Gone, J.P. –Trimble, J.E. (2012): American Indian and Alaska Native Mental Health: Diverse Perspectives on Enduring Disparities, Annual Review of Clinical Psychology, 8, p. 151.
Lásd: Gone, J. P. (2013): Redressing First Nations historical trauma: Theorizing mechanisms for indigenous culture as mental health treatment, Transcultural Psychiatry (0), p. 4.
A két hivatkozott munka: Duran, E.–Duran, B. (1995): Native American postcolonial psychology. Albany, NY: State University of New York Press.
és: Brave Heart-Jordan, M. Y. H., & DeBruyn, L. (1995): So she may walk in balance: Integrating the impact of historical trauma in the treatment of Native American Indian women, In: Adelman, J.–Enguidanos, G. (Eds.): Racism in the lives of women: Testimony theory and guides to anti-racist practice, New York, Haworth.
http://justines2010blog.files.wordpress.com/2011/03/dsm-iv.pdf, idézi: Calabrese, J.D. (2008): Clinical Paradigm Clashes: Ethnocentric and Political Barriers to Native American Efforts at Self‐Healing, Ethos 36 (3), p.336.
és Gone, J. P. (2006): Research reservations: Response and responsibility in an American Indian community. American Journal of Community Psychology, 37(3-4), pp. 333-340.
Ezzel kapcsolatban lásd: Calabrese, J.D. (2008): Clinical Paradigm Clashes: Ethnocentric and Political Barriers to Native American Efforts at Self‐Healing, Ethos 36 (3). pp. 334-353. A fenti idézetek a tanulmány 334. és 335. oldaláról valók.
Discussion about this post