Mintha egy fáradhatatlan munkás lapátolna a fejemben.
Újra és újra felcsikordul halántékomban
az éjszaka sötét lapátja.
Szögesdróttal körbekerített,
aláaknázott éjszaka.
*
Mint az ágak közé akadt varjú szárnyainak verdesése.
Egy kisvárosi kocsma teraszán ülök.
Balra ül egy pár, a lány már öt perce rajtam röhög.
Mentegetőzik a pasijánál, hogy
csak néztem azt a szerencsétlen csávót.
Egy galamb burukkol.
Mint valami mélyről jövő, szüntelen öklendezés,
amit szerelemnek és boldogságnak hívnak.
Olyan jó, hogy nem otthon ülünk,
mondták a másik asztalnál.
*
Már hónapok óta a fotelben ülök.
Mint szemcsés kép, szürkén sistereg az ég.
Tompán csörömpöl a szívem,
mintha egy fazekat ütnének fakanállal.
A nappalokat és az éjszakákat
már régóta nem tudom megkülönböztetni egymástól.
Szememből malter folyik,
szemhéjaim összeragadtak, mint a téglák.
Állhatatosságom jutalmaként száraz ág nőtt ki a karomból.
Mire apám benyitott,
már ellepett az avar és a rothadó cefre.
Novemberben kezdődött az egész,
azt hittem, már sohasem lesz vége.
*
Tegnap sztrapacskát akartam csinálni,
de nem sikerült, és ki akartam ugrani az ablakon.
Megtagadta tőlem a liszt, a tojás, a krumpli
a beteljesülés örömét,
hogy valakinek érezhessem magam.
Ahogy az orosz nyelvben,
csak egy hangsúly különbözteti meg a lisztet és a szenvedést.
Utólag tudom, túl híg volt,
nem raktam bele elég lisztet,
tán ezért nem működött a kapcsolatunk sem,
mert nincs benne elég „muka”,
persze, kérdés, hogy melyik hangsúllyal.
Egy furcsa, híg, szürkés massza lett az egész,
ki kellett dobni.
Tán ilyen lett volna az én agyam is,
ha mégis kiugrottam volna az ablakon.
*
Emlékszem az áthatolhatatlan szürkületre,
a félhomályra,
amikor a barátnőm már nem szeretett,
de én még igen.
Képtelen voltam aludni.
Sírni akartam,
de csak nyöszörögtem,
mint csőtöréskor a csap.
Fel is ébredt rá a barátnőm.
Gyengéden a vállamra tette a kezét,
halkan biztatott, hogy csak nyugodtan,
előtte ne szégyelljem magam.
Én meg csak rázkódtam hosszan a kíntól,
mint aki hányni készül,
de nem jött a szememből egy csepp víz vagy sár sem,
csak por, por, por,
és homok.
*
Úgy ébredni, mint halálod után.
Feltámadtál, de az Istennek sem kellesz:
szabad vagy.
Mint egy kripta, olyan üres a lakás
a reggeli félhomályban.
Mint temetőlátogatók,
lassan elkezdenek zörögni a szomszédok.