Történetemet napról napra írom. Van benne némi cikázás. Előre, hátra. A múzsák, Homérosz kilencet említ – az emlékezet lányai, vagy a felejtésé is? –, összekavarnak néha. Pogány Józsefet emlegettem, vagyis a róla elnevezett utcát, pedig a József körúton is laktam hét évig. A 100 tagú cigányzenekar első prímása, Berki László volt a szomszédom. Azért emelem ki ezt a prímási elsőséget, mert több prímása is volt a zenekarnak. Rápillantott néha Berki a Rajkó Zenekarra, talán a fia is ott húzta a Rottenbiller utcában. A KISZ Központi Művészegyüttes épületében próbáltak, ahol az Amadinda Ütőegyüttes és az Új Zenei Stúdió is. Sziszivel a Folkpódium révén kerültünk oda, egy utazó csoportosulás tagjaiként, Boros Lajos vezetésével, akárcsak Petőfi korában a vándorszínészek, jártuk az országot Dévényi, Vas Zoli, Panyiga, Dinnyés, Gúnya együttes, s a Gépfolklór társaságában egy farmotoros Ikarusz busszal. Berki akkurátus, kimért ember volt. Lesétált a Rákóczy térre, füttyentett, s már ott állt körülötte a banda. Nem volt mobiltelefon. Aztán laktam egy darabig a Tűzoltó utcában, két gyanús, zaklatott fickóval egy lakásban, az egyik bajonettet tartott az ágya alatt bőrtokban, mikor előhúzta, s megfenyegetett, összepakoltam a holmim lepedőbe csavarva, egy taxiban elfért, s az amerikai követség fölé költöztem a Zugligeti útra, egy villa mögött húzódó három lyuk egyikébe. Agyagos hegyoldalba vájt boltíves vermek voltak, élelmiszer, zöldség, burgonya téli tárolására. A szemfüles új tulajdonos ajtót, ablakot tetetett rá, lemeszelte az agyag falakat, s kiadta albérletbe. Egy térben volt a mini konyha, mini fürdő, klotyó, apróka szoba egy falba süllyesztett elhúzható textil mögötti csempézett akasztós résszel, ahol egy hónap alatt minden holmim megpenészedett. A Bacsó Béla utcában tanítottam a „nyóckerben”, buszoztam, villamosoztam, gyalogoltam, vittem a gitáromat. Játszottam a gyerekeknek, énekeltünk, s a szitáromat is megmutattam nekik. Évek múlva, mikor visszaköltöztem a kerületbe a Pogány u. 9. aládúcolt első emeleti 23 négyzetméteres szoba-konyhás lakásába a családommal, emlékeztek rám. A Dögei fiúk s Gallyas Ildi tíz év múlva is rám köszönt. Egy kis apró tárgyi emlék maradt, ami megidézi a kort, egy általuk rendezett „színházi előadás”, a Rablás a prérin névre szóló díszjegye. A szitárt Kozma Andrástól kaptam, de mi előzte ezt meg? A Bartók Béla úton lófráltunk, s valaki feldobta, itt lakik Kovács Józsi bendzsós a 100 Folkból, ugorjunk fel hozzá. A szobája falán egy ezerhúros csoda-hangszer lógott. Sosem láttam hasonlót, vagy talán mégis, csak nem ilyen közelről? A Belvárosban, a Puskin mozival szembeni oldalon, a Kossuth Lajos Szép utca sarkán, az Úttörő Áruházhoz közel, melynek emeleti galériája közepén egy repülőgép körözött, az antikvitásokat árusító Bizományi Áruház kirakatában, amely az akkoron elhunyt Pécsi Sándor színész hagyatékából került oda? Józsi unszolt, látta, majd elepedek, s megpendítettem a húrokat. Mintha az Ezeregyéjszakába lépnék. A hangszer leírásának alkalmi fordításából csupán azért idézek pár mondatot, mert költészetnek hat füleimnek. „A szitárnak 18, 19, 20 vagy 21 húrja lehet. Ezek közül hat vagy hét olyan húr, amelyek ívesen, felemelten futnak át a hidak között, izgatottan, s a többiek, a szimpatikusak – tarab, taarif, vagy tarafdaar – pedig a nyugtalan hangok alatt, s együttéreznek velük.” Fellobbant bennem a vágy. De egy szitárt jóval bonyolultabb balosra átállítani. Az enyémnek ugyan csak négy játék húrja van, kettővel kevesebb, mint a gitáré, ám három chikari húr és a játék húrok alatt futó 11 tarab, azaz rezonáns húr is a szitár része. Összesen 18 húr és 18 hangoló kulcs tartozik hozzá. A húrok nem egy ponton támaszkodnak, mint a gitárnál, hanem egy lapos-íves csontra feszítve futnak, s ahogy megpendülnek, a rezgés során a csont felületével érintkezve képződik ez a különös, semmi másra nem emlékeztető felhangdús zizegő hangzás. A Mátyás térhez közel, találtam rá a mesterre, aki vállalta a fazonra igazítást. Ahol a Szigetvári utca a Magdolnába fut, ott volt a műhelye. Ezer szállal kötődtem a Józsefvároshoz. Főiskola, első lakás, albérletek, a Salétrom utcában is laktam egy vad tirpák társaságában, az asztalon arasznyi pengéjű bicskát tartott, s néha az ablakon át voltam kénytelen közlekedni. Itt készült első rádió felvételünk Sziszivel a Bródy Sándor utcában, a Magyar Rádió stúdiójában. Trunkos András kért fel minket, s adta a verset, a dallamot, hangszereljétek meg és menjetek be a rádióba. Csak a napokban derült ki, Károlyi Amy fordította, finn gyerekdalocska volt a Kicsi orr, kicsi száj, keretezi kerek áll, kupolája homlok… kezdetű ének. Vajon megvan-e még a rádió archívumában? De, hogy a nagy szerelem is itt talál rám e kerületben, nem gondoltam volna. Egy délután az iskolában egy fekete hajú, fekete szemöldökű fiatal lány lépett a terembe. A házi feladatukat írták a gyerekek, én a tanári asztalnál ültem, s egy könyvbe merültem el. Ellentmondást nem tűrő hangon közölte, hagyjam el a termet, rajzszakkört fog itt tartani. Nem jött ki hang a számon, ahogy kifordultam a teremből és a szomszédba siettem Gyöngyösi Tamáshoz, aki kaszkadőr és a színpadi mozgás tanára lett – jöjjön már, mustrálja meg ő is, mi folyik itt. Visszalopakodtunk, s a kulcslyukon át térképeztük föl a történéseket, majd valami fal dumával, mondván, itt felejtettem a szemüvegem, beléptünk Tamással a terembe, éppen akkor vette le a pulóverét… A Moszkva téren találkoztunk a hétvégén, s a Gellért hegyre mentünk sétálni. Summa summárum, pár hét múlva Macu is a Zugligeti útra költözött.
Trunkos András a Rolls együttesben Ravi Shankar szitárral a kezében Úttörő á
ÁruházGellért Gyöngyösi Tamás Károlyi Amy és Weöres Sándor