Charles J. Shields: Így megy ez. Kurt Vonnegut élete
Az Így megy ez (And So It Goes. Kurt Vonnegut: A Life, 2011) című kötetben Kurt Vonnegut (1922, Indianapolis, Indiana – 2007, New York City, New York) életrajzát veheti kézbe a magyar olvasó, Pék Zoltán fordításában. Vonnegut élete ez idáig sem volt ismeretlennek mondható, hiszen önéletrajzai (Virágvasárnap, Halálnál is rosszabb) már eddig is elérhetőek voltak magyar fordításban. Azonban egy önéletrajz és egy külső megfigyelő beszámolója közt, ha nem is lényeges, de mindenképp jellemző eltérések lehetnek. Tegyük hozzá rögtön, hogy természetesen egy életrajzi kötet szerzője (azaz egy narrációt létrehozó alkotó) sem elfogulatlan, és már csak ezért sem kéne a könyvet objektív és megingathatatlan tények kinyilatkoztatásként felfogni. Shields kötete inkább azért lehet izgalmas, mert árnyalja a hihetetlenül népszerű íróról kialakult képet.
Nem meglepő, hogy Shields munkájában a Vonnegut-életmű (az első írások még a Shortridge Középiskola Echo nevű lapjában jelennek meg, majd jön a Cornell Daily Sun, hogy azután a novellák és a regények következzenek) életrajzi vonatkozásait emeli ki. Hogyan jelennek meg az élet tényei (és maga a szerző) a regényekben, novellákban és esszékben? Kik voltak a fiktív karakterek (Kilgore Trout, Billy Pilgrim) valós megfelelői? Hogyan tűnnek fel a művekben Vonnegut személyes traumái, problémái, dilemmái? Van-e összefüggés az írói stílus, hangvétel, humor és az író életvilága között? Jóllehet, a szerző megjelenik a művekben, de a megfilmesítésekkel más a helyzet – Shields az Éj anyánk 1996-os filmadaptációjával összefüggésben írja: „Vonnegut később rájött, hogy mi a baj regényei filmváltozataival. Hiányzik belőlük egy szereplő: ő maga.”
Az 560 oldalas biográfiából (melyben a bőséges jegyzetanyagon kívül találhatunk fényképeket és részletes bibliográfiát is) megismerhetjük az amerikai író felmenőit, a szüleit és a testvéreit, a gyerekkorát, az egyetemi éveket (a háború előtt a Cornellről és a leszerelést követően a Chicagói Egyetemről is diploma nélkül távozott, hogy majd csak 1971-ben kapjon antropológusi diplomát a Chicagói Egyetemtől, mégpedig az 1963-ban megjelent Macskabölcső című regényére). Olvashatunk Vonnegut második világháborús tapasztalatairól, és arról, hogyan élte túl Drezda bombázását. Shields bemutatja Vonnegut két házasságát (az első feleségre – Jane Marie Cox – az angyal, a másodikra – Jill Krementz – legalábbis a démon szerepét osztja az életrajzíró) és a gyerekeit, szerelmeit és barátait, s persze emberi tulajdonságait, szokásait, működését is. Képet kaphatunk továbbá az amerikai irodalmi életről, az irodalmi iparról és -termelésről, a magazinokról, a könyvkiadókról, szerkesztőkről, a szerzői honoráriumokról, a kreatív írás tanításáról (az Iowai Egyetemen és számos más intézményben) és taníthatatlanságáról. A kudarcról és a sikerről.
A kötet lapjain nem csupán Vonnegut életútja és pályaképe jelenik meg (dokumentumok és interjúk alapján), de egyúttal a 20. századi Amerika is. Mi volt a tudomány szerepe, milyen volt az élet a második világháború előtt és után, milyenek voltak azok a nevezetes hatvanas évek (Az ötös számú vágóhíd – ebből lehet ismerős a címadó „Így megy ez” kifejezés – és a vietnami háború időszaka), s miféle eszmei, ideológiai, társadalmi és kulturális környezetben jött létre az ellenkultúra. Bár ezzel összefüggésben érdekes lehet az, amit az amerikai társadalom torzulásait oly élesen bíráló Vonnegutról ír Shields: „Az ország politikai megosztottsága miatt bárki, aki a háborút vagy a kormányt szapulta, az a hippik és a háborúellenes tüntetők oldalán állt. Holott Vonnegut valójában nem radikális volt, inkább reakciós.” Tegyük hozzá, hogy az életrajz szerzője a „reakciós” kifejezéssel a „régimódi Amerika” iránti nosztalgiára utal.
Vonnegut mint ember, az életrajza alapján legalábbis, enyhén szólva nem lehetett könnyű eset. Munkáit ünnepelték és semmibe vették – és esetenként el is égették, mint 1973-ban Észak-Dakotában, de Alabamában és Ohióban is gondot okozott, hogy Vonnegutból iskolai olvasmány lett. De ezen már meg sem lepődünk, hiszen tudjuk jól: így megy ez. (Fordította Pék Zoltán, Maecenas, Bp. 2012)
Szűcs Balázs Péter
Discussion about this post