az áradásban a sodrásnak nincs neve. mikor már minden folyót felém terelnek,
kezdem nem hinni a táj geometriáját. és szeretni a sivatagi akvarellt. nem vettétek észre, hogy elfáradtam. annyira, hogy már csak virrasztani tudok. az alvás segíti az ébrenlétet, de ha az ébrenlét nem segíti az alvást? végül magára marad mindkettő álmok genetikai mozaicizmusával. magamhoz tántorítok mindent, ami a föld terítékén van. – halál, születés: megváltóáram kiesés – egotermikus átállás. ne egyetek nélkülem. áruló még teremne. de mit is nevezhetnénk árulásnak? nincs kivel egyszerre mártani a tájba